BEMUTATKOZÁS

Egyes számú szabály: Ne nyírd ki magad!
– Nemes Dániel intelmei Borcsi lányához (21. sz. eleje)

Egy klub asztmásoknak…

…és COPD-seknek és a többi tüdőbetegnek, továbbá szívbetegeknek, mert ők is néha nehezen jutnak elég oxigénhez, ezenkívül egészségeseknek is, akik idősen és/vagy túlsúlyosan elkezdenék a testedzést; na meg olyanoknak, akik fiatalon kezdenék, de eddig mindig fuldokolva abbahagyták, mert rosszul vették a levegőt.

Klub mindenkinek, akinek hasznára válhat a jó légzéstechnika, a különböző edzésmódszerek és az edzéshez való hozzászokás kicsiny, de fontos trükkjei, melyekkel ellavírozgathatunk az elkedvetlenedés és a magunkat túlhajszolás zátonyai között.

Kopoltyúval lélegző lényeknek ezt a klubot nem ajánlom, hangozzék ez bármily kirekesztően is. Eleve nem számítok túl sok ilyen érdeklődőre, mert ők tipikusan idegenkedni szoktak a világhálótól.

Magamról s tüdőmről

A mottóban szereplő Borcsi az unokám, egy kellően kajla óvodás, aki persze szeret először elindulni és csak utána megnézni, hová is teszi a lábát – az atyai intelem erre vonatkozott, továbbá a világegyetem összes kisgyerekének valami misztikus módon elrendelt széken való hintázásra.

Ez az egész úgy kerül ide, hogy az intelem nagyon hasznos, mint főszabály tüdőbetegek számára is. Széken hintázó tüdőbetegeknek meg pláne.

2014-ben diagnosztizáltak nálam közepesen súlyos COPD-t és azóta gyűjtöm az ötleteket, tanácsokat, információkat arról, hogy mivel tudnám segíteni és erősíteni a tüdőmet, aki ilyen csúful ellenem fordult. (Igenis, aki – mióta így összekülönböztünk, megszemélyesítve gondolok rá és szidalmazom gyakran.) Azonnal feltűnt, hogy még az interneten is elég kevés a kellően részletes magyar nyelvű információ gyógytornáról, testmozgásról, segédeszközökről, pedig a tüdőbetegségeknél rettentő sokat tud javítani a helyesen adagolt mozgás, melyet HAM rövidítéssel láttam el abban a hitben, hogy aki rövidítéseket hoz létre, az nagyon komoly szakértőnek látszik.

Elhatároztam, hogy próbálok egy kicsit ezen az információínségen segíteni, így született ez az oldal, mely először a Tudósklub mintájára a Tüdősklub elnevezést kapta, miért is ne, oda azok járnak, akiknek magas az IQ-juk, ide meg azok, akiknek a pulzusuk. És persze a kettő nem zárja ki egymást, bár ez a tudósoknak mérsékeltebben jó hír, mint a tüdősöknek.

Aztán fölfedeztem, hogy létezik már Tüdőklub néven egy rengeteg fontos professzionális információt tartalmazó weblap, ezért lett végül a név Tüdősblog.

A testedzéssel kapcsolatos tapasztalataimat és az ilyen tárgyú internetes információkat szeretném itt megosztani, orvosi kérdésekről nem írok, mert azokhoz nem is értek – de persze a hozzászólások abban az irányban is elágazhatnak. Hitem szerint egészséges emberek is hasznát vehetik az itt leírtaknak, mert sokan csakis azért nem futnak, úsznak, bicikliznek, egyebeznek, mert rossz a légzéstechnikájuk, ezért minden eddigi sportolási kísérletük kellemetlen élménybe torkollott. Külön figyelmet igényel szerény, de persze egyedül helyes véleményem szerint az általam sportlégzésnek elnevezett dolog.

Annyian foglalkoznak a légzéstechnikával – orvosok, gyógytornászok, természetgyógyászok, jógaoktatók, tajcsi és csikung oktatók, sportpedagógusok, edzők, beszédtechnika-oktatók, búvár-trénerek, énektanárok, fúvószene-oktatók, logopédusok, relaxációt tanítók… és mégis az átlagember túl keveset tud még az alapokról is. Vagy csak én érzem így? Pedig ezen a téren nincs nagyon ellentét a hagyományos és az alternatív orvoslás hívei között (mely két irányzat összebékíthetőségéről itt olvasható egy szép leírás); ideje lenne összefogni egy kicsit embertársaink oxigénnel való ellátásának érdekében. Olyan jó lenne egy ilyen mozgalom! Lehetne a jelszava például az, hogy

LÉLEGEZZ MA TÖBBET, MINT TEGNAP!

 
de ha valaki jobb lózungot ajánl, szívesen a zászlómra tűzöm. Szélcsendben még fújom is a zászlót, hadd lobogjon, ehhez csatlakozhat mindenki, aki a kifújásról szóló eposzomat elolvasta.

Igyekeztem nagyon aprólékosan leírni azokat a jó és rossz módszereket, melyeket a saját bőrömön, pontosabban hörgőimen és szívemen tapasztaltam ki – még egészségesen megszállott kocogóként, aztán betegként, mert szilárd meggyőződésem, hogy nemcsak az ördög, hanem az angyal is a részletekben rejtőzik.

Nemes Mihály

Várok mindenféle hozzászólást a tartalommal kapcsolatban is és arról is, hogyan lehetne
– internetes és egyéb módokon –
minél több érintetthez eljutni!

 

Aki hasznosnak tartja az itt leírtakat, úgy tud segíteni, ha megosztja Facebook-on vagy elhelyez ide mutató hivatkozást egy weboldalon. Leghatékonyabb lenne nyilván orvosoknak, gyógytornászoknak, edzőknek szóló tananyagban elhelyezni hivatkozást.

53 hozzászólás a(z) “BEMUTATKOZÁS” bejegyzéshez

  1. kedves Misi, nagyszerű amit írtál, ha megengeded, tovább küldöm illetékes tüdőgyógyászoknak. Egyben tévedtél: való igaz, hogy az ördög a részletekben van, de az angyal az EGÉSZBEN: az egész EMBERBEN.
    végh zoli

  2. Hali

    Én is most keresgélek, nekem a 75 éves fateromnál most derült ki, hogy mitől fullad a lépcsőn le és felmenet az utóbbi két hónapban. COPD. Vidáman közölte, hogy valami CÉ Ó PÉ DÉJE van, de nem tudja mi az. Én meg elhűltem, mert épp nemrég olvastam erről.

    Mivel két hónapja a fizikai terhelhetősége jelentősen romlott, viszont tűrhető FEV értékei vannak (70-80% körül), és nincsenek rohamai, valamint jórészt csak terheléskor fullad be, én közepes fokozatúnak mondanám a betegséget, valahol a II-es és III-as között van szegénykém.

    Igazából azért írok neked, mint tapasztaltabb tüdőbajosnak :D, hogy szerinted ez a terhelhetőség javítható-e. Most fog kapni valami csúcs inhalátort, meg erősebb gyógyszereket (idáig lényegében csak szimpla asztmacuccokat szívogatott), szóval sokat remélünk ettől, és nagyon nagyon remélem, hogy a fizikai terhelhetősége javulni fog. Jó lenne ha a betegsége nem romlana tovább, stagnálna sok-sok évig, és a fizikai terhelhetősége megmaradna jónak. Ezek a céljaink, kérdés hogy elérhetőek-e.

    Köszi szépen ha reagálsz.

    1. Kösz a bizalmat. A terhelhetőségről a legfontosabb tudnivaló talán, hogy ingadozik napról-napra, ettől nem szabad megijedni. Az egészséges szintre nem fog visszamenni, de a testmozgás, a légzőgyakorlatok és a terhelés közbeni jó légzéstechnika kegyetlenül sokat segítenek. Idős embereket néha nehéz rávenni ezekre, nem érzik az értelmét, szóval sok türelem kell hozzá, de ha jóban vagy az öregeddel, akkor meg fogod tudni oldani, pláne, ha más családtag vagy haver is segít. A legjobb, ha legalább néha együtt csinálod vele a sétát, gyógytornát, lépcsőzést, akármit és ha tudtok dumálni róla. Az utóbbi fél győzelem. A helyes lépcsőnjárásról van videó is például itt, bár valószínűleg atyádnál még jobb a helyzet a 70-80 közötti FEV értékeivel; nála gondolom nem a lépcsőnkénti levegővétel a jó.

      Amikor felfogja az ember, hogy ez a szemét nem fog soha javulni, az elég nagyot üt lelkileg, azzal lehet tompítani, ha arról beszélsz az öregnek, hogy ha nem terheli a tüdejét füsttel, porral, és sokat mozog, akkor lassan romlik csak, sőt sokáig bír stagnálni. Ilyenkor egy jó megfogalmazás kincset ér. 🙂

      Az oxigénszintet érdemes mérni rendszeresen, nekem egy CMS 50DL-em van, tök jó, van olyan is, ami háromszor annyiba kerül, biztos még a reggeli kávédat is megfőzi, ha olyan drága. Vedd inkább ezt szerintem és egy kávéfőzőt külön.

      Gyógytornászt tudok ajánlani.

      Sok szerencsét!

      1. Köszi hogy gyorsan reagáltál. Kemény az öregfiú, én csak attól félek, hogy a betegség leszedálja tehetetlen szintre, és nem tudom hogy ez mikor következhet be. Ugyanakkor meg olvasom, hogy 500 000 COPD-s lehet az országban, tehát ennek a betegségnek nagyon hosszú lefolyásúnak kell lennie, különben katasztrófa lenne belőle. Bíztató továbbá, hogy most lett támogatott valami csoda inhalátor, amit a doki már el is mesélt faternak, megrendelték neki, nem tudom te vettél-e. Valami 3000 forint 90%-os támogatottsággal, tehát 30 000 körüli az ára.

        1. Az inhalátor jó dolog, általában Salvus vizet szipogunk vele, a gőz fellazítja a lerakódott váladékot, amit ezután föl lehet köhögni. Ebben a Flutter pipa is segít, amiről írok is. Néha hörgőtágító gyógyszert is beszív a beteg inhalátorral, de tudomásom szerint csak rövid ideig, mert azokat a gyógyszereket tartósan nem szabad szedni; az orvos nyilván jobban elmagyarázza ezt. Én csak ritkán használom, mert ritkán köhögök. Jó eszköz, de szerintem egy inhalátortól azért csodát ne várj.

          Amennyire én tudom, 70-80-as FEV még nagyon nem vészes, senkinél nem lehet jósolni pontosan a betegség lefolyását, de az átlagembernél ez még nagyon sok aktív évet jelenthet. Ráadásul ez a mért érték is ingadozik, lehet, hogy holnap 80 fölött mérnének. Szóval igen, a COPD lassú lefolyású. Ezt is jobban elmondhatja az orvos, ha nem teszi, talán mással is konzultálni kellene.

          A létező összes szaktekintély egyetért abban, hogy a megfelelő mozgás és a légzőtorna létfontosságú, ezt nem lehet eléggé hangsúlyozni, ezt sem gyógyszer, sem inhalátor nem pótolja. Mellette persze a gyógyszereket szedni kell, meg a szívet is időnként megvizsgáltatni, az a másik fele. A szív és a tüdő nagyon összedolgoznak, amikor az egyik gyengül, akkor a másik jobban terhelődik.

          1. Köszi. Fater eléggé górcső alatt van az utóbbi évben orvosilag, rendszeres kontrollra jár, szóval most már féken lesz tartva a betegség, amennyire lehetséges. Légzőgyakorlatozást én nem várok tőle, de rendszeresen mozog, nagy mozgásigényű, szóval ezzel nem lesz probléma, kivéve ha tüdőileg nem bírja, amitől ugye félek. De majd beletanulunk a következő évben. Jobbulást kívánok neked is, azért néhány évtized még benned is legyen. 🙂

          2. “…kivéve ha tüdőileg nem bírja, amitől ugye félek…”

            Bírni fogja, csak időnként vannak átmeneti rosszabbodások, az nagyon ijesztő és hosszú távon is persze romlik a teljesítmény, már csak az öregedés miatt is. Ha esetleg jönne ilyenkor elkeseredés nála, azt kell kivédeni.

            A légzőtornák könnyűek és cserébe sokat segítenek (mint láthatod nemcsak a tüdőmmel van baj, hanem még mániákus is vagyok). Két ötletet hadd dobjak be:

            Ha jó fej az orvosa, meg lehetne beszélni vele, hogy ajánlja az öregnek a légzőgyakorlatokat, hogy az mennyire jót tesz. Másrészt vannak a belégzőizom-erősítők (ezen a kiváló blogon is olvashatsz egy néhányról), lehet, hogy ezek tetszenének. Van, aki szeret ilyen kütyükkel játszani. 🙂

        2. Üdv!
          COPD kapitány, tudnál konkrét márkát, típust írni a gépekkel kapcsolatban? Gondolom édesapád megkapta már az inhalátort. Az orvosnál kapoyy papíron rajta kell legyen milyen stádiumú a betegsége.
          Tanács: az orvosnál kérheti rehabilitációra való beutalását, ahol megtanítják a légzéstechnikát, gyógytornát, stb. Ez min. 3 hetes tartózkodást jelent, de állapottól függően 6-8 hét általában. évente ismételendő min. 1x.
          Másik kérdés Mihálynak szól: a gyógytornásszal kapcsolatban kaphatnánk infót?
          Köszönöm!

  3. Sziasztiok!
    Kriszti vagyok.Màsfél éve tudta meg ,h.copd beteg vagyok.A doki semmit nem mond a betegséggel kapcsolatba.Sőt mast egy màsik dokihoz kerültem,mivel a régi nincs egy ideig.Ez a doki még lustàbb mint az előző!!Szeretném megkérdezni.Van valami oldal v.faceebok ahol copd betegek beszélgethetnek?egyet faceebokon talàltam,de salynosbolyan h.senki nem ír ki azboldalra semmit.Senkivel nem lehet beszélgetni!
    Ha valaki tudna ebben segitteni,örülnék neki.
    Köszi.
    Sziaszto!☺

    1. Ezen a blogon itt találsz egy pár betegfórumot, ha ismersz másikat, írd meg légyszíves!

      A betegségről itt gyűjtöttem össze egy csomó leírást. Egyébként pedig minden bejegyzés arról szól, hogy hogyan tudod javítani az állapotodat. Gyógyszerekről nincs szó, csak gyógytornáról meg testmozgásról, mert ezekről tapasztalatból tudom, hogy fontosak, nekem használnak.

        1. Próbáltam az email címedre választ küldeni, de nem él az a cím. Ha megadsz egy működő címet, akkor írok részletesebb választ!

    2. Szia ismeretlen, nem tudom, hogy tegezhetjük -e egymást, de szerintem igen. Én is COPD_S vagyok sajnos, már 7 éve, és most kaptam a napokban oxigént. Jó lenne, több emberrel is konzultálni, én is hiányolom, hogy legalább egy pár mondatot ha válthatnánk egymással. Jó lenne.

  4. Sziasztok! Örülök ennek az oldalnak, mivel én is begyűjtöttem ezt a kórt. Három éve diagnosztizálták, de hogy kaptam inhalátoros gyógyszert, és a tünetek elmúltak, nem foglalkoztam vele. Dohányoztam tovább, nem voltak tünetek, kontrollra sem mentem vissza. Ám ebben az évben újra jelentkeztek a tünetek az eredmény ugyan az, csak nagyobb felvilágosítás. Mondanom sem kell, mikor megtudtam hogy mit jelent a COPD (mivel utána olvastam, mert az orvos nem mondta meg, hogy ez mi az ördög) rám szakadt a világ vége. Nem kívánom senkinek! Azt mondtam, hogy itt a vég, és tüdő nélkül nem lehet élni. (nem is) Pánik rohamok törtek rám, felkészültem a legrosszabbra. Csak bújtam a gépet, és keresgéltem. Találtam több oldalt, és kezdtem megnyugodni, mivel pislákol a fény, nem azonnali halálos a kór. Mindenkire szükségem van, mivel minden hozzászólásból le lehet csippenteni valamit Úgy döntöttem, hogy meggyógyulok, még akkor is, ha ez a mai álláspontok szerint lehetetlen. Említettétek sok helyen a légző gyakorlatok fontosságát, amit a szakorvosok is hangsúlyoznak. A gyógyszerektől idegenkedek, mivel egy gyógyszer mellékhatásokkal rendelkezik, amelyre adnak egy következőt, újabb mellékhatásokkal, újabb gyógyszerekkel stb. Már nem is kell a COPD. Nagy reményt fűzők a Buteyko módszerhez, amelynek állítólag van tovább fejlesztett változata is .Minden érdekel, mert meg akarok gyógyulni. Különben is ! Az unokám az esküvőjén akar látni. De még csak nem is gondolkozik róla. Pláne udvarló nélkül.

    1. Üdv neked és boldog új évet! A gyógyszerek közül annak van mellékhatása tudtommal, amit általában rövid ideig adnak vészhelyzetben, pont ezért nem szedhetőek folyamatosan. Én olyanokat kapok, amiket lehet tartósan szedni és nem ártanak. Beszéld meg tüdőgyógyásszal, ha nincs olyan, akiben bízol, akkor küldök neveket levélben; ezek a gyógyszerek NAGYON lelassítják a romlást, úgyhogy ne szúrj ki magaddal azzal, hogy mellőzöd őket.

      1. Boldog Új Évet kívánok mindenkinek. Köszönöm a válaszod. Érdeklődök, mi a véleményed a Butejkó légzéstechnikai módszerről. Ismered?

  5. Szervusztok, kedves Betegtársak!
    Örömmel találtam a blogra, így nem vagyok annyira egyedül! Természetesen én is COPD – beteg vagyok, súlyosbítva egy gyerekkori angolkór miatti mellkas-deformitással, már eleve gátoltabb légzéssel, többszöri tüdőgyulladással, ülő foglakozással …Szóval, nehéz a teher. Jelenleg akupunktúrával kísérletezünk az erre elhivatott orvossal – még nem sok eredményét látom! Van esetleg tapasztalatotok? Csütörtökön megyek először gyógytornászhoz, nem tudom, mire megyünk, nagyon gyorsan leesik a véroxigén-szintem kis terhelésre is, de tudom, erősíteni, tornászni is kell/ene!
    Bemutatkozásnak ennyi!
    sziasztok
    logisti

  6. Üdvözöllek Benneteket, kedves Sorstársak – elsősorban Mihályt, akinek köszönet a blog indításáért. Talán nem véletlen, hogy a véletlen mégis ide vezetett. 🙂
    Azt hittem, egyedül vagyok a gondommal, de úgy látom, többen vagyunk az általam elképzeltnél. 58 éves vagyok, mehetek nyugdíjba – amit anno úgy terveztem, hogy mindenre, amire a munka mellett nem volt időm, majd pótolom. Hát, úgy látom, az elképzelés az is marad. Piszok lelkiismeretesen dolgoztam le a 40 évemet, egy hónapig nem voltam betegállományban, csak amikor a gyerekeimmel volt rá szükség. (Be se mondom, az eb se vakkantott rá…)
    Ergo, lázasan is, mindenféle nyavalyával..és persze, hogy bagóztam. Sokat. Stresszoldó volt, számomra tényleg. Sok baj, betegségek, halálesetek, és még nincs vége a sornak. Tuti, hogy akkora pánikbeteg is vagyok, mint ide Lacháza. A COPD-vel ez év májusában mentem dokihoz – FEV1: 37% (tudom, szar eredmény…), 2 hónap alatt feltornáztuk 43%-ra. Állítólag majd javul még… az orvos “megdicsérte” a türelmemet, mert némi légszomj már 2 éve…de ugye, a munka…. viszont, kaptam egy piros pontot, mert egy éve nem dohányoztam már májusban. “Vicces”, de leszokás után egy ideig mindenféle inhalátor nélkül is volt jobb. Most kapok 2×1 fújásra hörgtágítót, szükség esetén rohamoldó… egy év múlva kell visszamennem. Ezek szerint mégse olyan gáz?
    Ahogy olvastalak Benneteket, a mozgást ajánlja mindenki – hát, van 2 db 3 kg-os súlyzócskám, azt szinte rendszeresen használom, a karom ok is, de menni nehezen…illetve a bánat tudja. van, hogy simán elmegyek 1800 m-t, közben még beszélgetek is, máskor a 250 m-re lévő buszmegállóba olyan parával sétálok ki, hogy zihálok. Észrevettem, hogy ha időkorlátaim vannak, akkor sokkal rosszabb. Megállásokkal másztam úgy 1 hónapja 3 emeletet is naponta, de odahalok, ha látom, várnak rám…
    Van , hogy úgy érzem, elmegyek a világ végére (naná, a székről nagy a szám…), máskor a kapuig ki-és be befullaszt. Félek elindulni itthonról, még ügyintézni is, mert “mi van, ha nem kapok levegőt, vagy rosszul leszek…” gondolattal nem lehet lazán kimenni. Mit csináltok hasonló esetben? Mi a biztosítéka annak, hogy ha elindulok, oda i s érek? Van egyáltalán? Lehet?
    Végre mehetnék szabadon, amikor és ahova akarok….nem folytatom a mondatot, mert elbőgöm magam.

    Köszönöm, ha adtok nekem is tippeket, segítséget a megoldáshoz – ha már van ez a nyavalya, jó lenne minél élhetőbb módon együtt élni vele.

    Köszönöm, hogy elolvastatok, jobbulást kívánok minden Sorstársamnak. 🙂

    1. Örülök, hogy leírtad részletesen a gondjaidat, szerintem ez tanulságos mindnyájunknak, akik hasonló cipőben járunk. Vagy nem merünk járni.

      “…máskor a kapuig ki-és be befullaszt”

      Nagyon nagyokat ingadozik egy tüdőbeteg állapota, ami nem jó hír, de ha ezt tudjuk, akkor kevésbé ijedünk meg. Talán.

      “Félek elindulni itthonról, még ügyintézni is, mert ‘mi van, ha nem kapok levegőt, vagy rosszul leszek…’ gondolattal nem lehet lazán kimenni.”

      Lehet, hogy néha nagyobb a félelem, mint a veszély, de persze nem akarom lebecsülni a nehézségeidet. Előfordult már, hogy elindultál és útközben rosszullét fogott el? Nehéz ez, mert persze jó az óvatosság, de ha átmegy szorongásba, az nagyon agyonnyom.

      Van egy pár csodaszer a puttonyomban.

      Az adagolás: ha nehéz a menés, meg lehet próbálni lassabban menni, megállni, pihenni, újra nekiindulni. És közben folyamatosan a légzésre figyelni, nem a parára.

      A gyakorlás biztonságos körülmények között: amikor úgy érzed, hogy egy kicsit nyamvadt vagy, elindulsz mégis óvatosan, lassan, csak a lakásban vagy a ház körül és figyeled magadat. Ha javul a helyzet, továbbmész, ha romlik, lassítasz, ha nagyon rossz, leülsz. Ezt megcsinálhatod akkor is, amikor jól vagy: mész addig a lakásban vagy a ház körül, míg el nem fáradsz és akkor még egy kicsit tovább mész. Fáradtan a légzés is nehezebbé válik és ilyenkor lehet gyakorolni ‘puha’ körülmények között a nehézségekkel való küzdelmet.

      Segítő bevonása: valaki elkísér a gyakorló útjaidra lelki támasznak, aztán ezt fokozatosan el lehet hagyni, távolabbról követ, aztán már csak otthon vár, hogy visszaérj. Mintha egy kisgyereket tanítgatnál, hogy elmúljon benne a félelem – a betegség gyereket tud ám belőlünk csinálni… szóval nem kell ezeket a dolgokat szégyellni.

      A vészhelyzet esetén alkalmazandó légzés gyakorlása: erről ebben a posztban a ‘Légszomj megszüntetése’ cím alatt írtam, van benne videóra hivatkozás is, ami sajnos angol nyelvű, de érdemes megnézni, biztos hajlandó valaki segíteni, ha nem tudsz angolul. Sokkal gyorsabban meg lehet szüntetni egy rohamot, mint ahogy az ember gondolná.

      Az oxigén legyen veled, sápadtarcú testvérem!

  7. Kedves Mihály, köszönöm a gyors választ – már többször elolvastam. 🙂
    Egyfajta (meg)erősítést ad ahhoz, hogy van, amit ha ösztönösen is, de jól csináltam, és sok olyan tipp van benne, amit meg kell tanulni. Piszkosul nem könnyű lemondani valamiről, ami eddig természetesen működött…főleg, mivel sportoltam, a mozgás mindig is életem része volt. Igaz, az elmúlt két-három évben idő hiányában elmaradt a szervezett mozgás, de bicikliztem.

    Lenne néhány kérdésem, ha időd engedi, köszönettel olvasnám válaszodat.
    Szóval: igaz, kissé rendszertelenül, de sűrűn olvasom ezt a blogot – tudod, mint mikor a gyereket beeresztik a karácsonyfa alá – most, azonnal, mindent. 😀 Jó, jó – fog ez lassulni 😀
    Írtad valahol , hogy vettél egy pulsoximetert, javasoltad a beszerzését – megtettem. Ki is próbáltam mindjárt, és piszok büszke voltam, mert oxi-szint 97-96% (ami a használati útmutató szerint klassz), pulzus 98 körül…..bánat se tudja már, ennél mi a normális. :))))) Aztán, hamar futottam pár kört a lakásban, pakolásztam, és eszembe jutott, hogy na, akkor most is mérek….besírtam. A pulzust nem néztem annyira, mert sokat nem emelkedett, de az oxigén lement 88%-ra.
    Kérdésem, hogy Te mikor, milyen helyzetekben, mennyi idővel x tevékenység előtt-után mérsz, szóval – mikor használod? És kérlek, segíts a látottak értelmezésében. A használati útm. szerint ezzel a 88%-kal már rohammentő után kellene kiabálnom…ezzel együtt, örülök neki, hogy megvettem.

    Azt a légszomj esetén alkalmazandó technikát nagyon sokat kellhet gyakorolni – amikor nincs levegő,, képtelen vagyok bent tartani…pedig igen, tudom……

    Néha olyan érzés a “nem kapok rendesen levegőt”, mintha teletöltöttek volna vattával, és azon keresztül kéne lélegeznem. Gyakran jól esne az az “ásításos” , érezhetően kapott levegő….

    Aztán: mennyi idő után lesz érezhető az a javulás, amit ígértek? A háziorvosom azt mondta, lesz jobb (nem tudom, a %-érték, vagy az érzés)….valahol azt olvastam, cca. fél év, mire valósan érezhető a gyógyszer hatása. Brimica Genuair 340/12, amit fújok- 2x naponta. (Tudom, nem vagy orvos, de hátha ismered….) Rohamoldónak Ventolin. Úgy érzem, mintha fújás után 1,5-2 órával lenne a legjobb….de volt már akkor is nem szuper, főleg, ha helyzet volt. Rosszul érzem? Az idegek játéka?

    Hosszabb távú megélése is érdekel a dolognak…jól emlékszem, hogy itt olvastam valahol, hogy akár 8 km-t is gyalogol COPD-s? Vagy az a 37-43%-kal irreális még álomnak is? Ne haragudj, lehet, hogy sok hülyeséget kérdezek, de ha jól rémlik, Te a 3-4 év “gyakorlattal” már ugyancsak veterán vagy ebben a témában. 🙂

    Holnap szabad levegő, pajtik, nagy tér, izgatott vagyok, remélem, nem csak ülök majd, mint nyuszi a fűben – de a barátok, a lelki támasz, amire válaszodban hangsúlyt fektettél, meglesz.
    Köszönöm, sok hasznosítható levegőt kívánok! 🙂

    1. “Piszkosul nem könnyű lemondani valamiről…főleg, mivel sportoltam, a mozgás mindig is életem része volt.”

      Nem kell lemondani, sőt. Csak bele kell törődni, hogy mások a célok. Ki kell kísérletezni, hogy a nagyon ingadozó erőnléted mellett mikor mennyit bírsz, hogyan tudsz bemelegíteni, hogyan emeld az adagokat… Nagyon rá lehet cuppanni az ezekkel való művészkedésre és a fejlődés sem marad el. Az egyetlen, amit nem lehet visszahozni: az önfeledt hajtást, amikor hosszú ideig tud az ember intenzíven futni, biciklizni, úszni, teniszezni – hát ebbe bele kell törődni és passz. De küzdenivaló meg a szervezetedre figyelni való, az aztán van degeszre és hát ez is a sport része. Ugyanolyan, mint amikor valaki hobbisportolóból bajnokká válik, mert megtanulja, hogyan tudja kihozni magából a legtöbbet.

      Az oxigénszint-mérés:

      Én eddig csak akkor mértem, mikor rosszul éreztem magam, olyan mérést nem csináltam, mint te: jó állapotban terhelés előtt és után. Az a tippem, hogy ha nem érezted rosszul magad, akkor semmi baj; és aztán érdemes lenne a terhelést követő pihenés után is mérni. Ha gyorsan helyreállt az előző szint, akkor valószínűleg aggodalomra nincs ok. (Más aggódnivaló után kell nézned, biztos találsz a ház körül.)

      “Azt a légszomj esetén alkalmazandó technikát nagyon sokat kellhet gyakorolni – amikor nincs levegő, képtelen vagyok bent tartani…”

      Hú, itt valami félreértés van, légszomj esetén rohadtul nem kell bent tartani a levegőt, isten ments. Ezt hol olvastad?

      “Gyakran jól esne az az ‘ásításos’, érezhetően kapott levegő”

      Vagyunk ezzel így egy páran. 🙂 A kifújásra koncentrálj, ha sok levegőt kilöksz, bejön helyette másik önként és dalolva.

      “mennyi idő után lesz érezhető az a javulás…valahol azt olvastam, cca. fél év, mire valósan érezhető a gyógyszer hatása”

      Nem értek hozzá + biztos, hogy nagyon egyéni + nagyon függ attól, hogy mennyire ügyesen edzed magad. Szállj le a jövővel való foglalkozásról, frusztráló, káros, értelmetlen, trágya dolog. A MOST létezik csak, meg esetleg a holnapi nap és kész. A jövővel foglalkozzanak a futurológusok, de azok is csak másokéval…

      “Rohamoldónak Ventolin. Úgy érzem, mintha fújás után 1,5-2 órával lenne a legjobb”

      Azt hiszem, ez így működik, nekem is ez volt a tapasztalatom és az orvosom is ilyesmit mondott.

      “jól emlékszem, hogy itt olvastam valahol, hogy akár 8 km-t is gyalogol COPD-s?”

      Persze, okos edzéssel idővel simán. Mármint amikor jó állapotban vagy, az ingadozást nem lehet elégszer említeni, mert ha nem készülsz rá föl lelkileg, elkeseredsz.

      “lehet, hogy sok hülyeséget kérdezek”

      Pont azokat kérdezed szerintem, amik mindnyájunkat izgatnak.

      “igaz, kissé rendszertelenül, de sűrűn olvasom ezt a blogot – tudod, mint mikor a gyereket beeresztik a karácsonyfa alá”

      Kössssssz. Kapsz egy törzsolvasói oklevelet.

  8. Várom a törzsolvasóit! 😀
    Az elmúlt napokban jószerével csak olvastam – egyéb teendőim mellett – illetve, természetesen gyakoroltam….több-kevesebb sikerrel.
    Azt azonban már az elején megállapítom (nem új keletű), hogy nagyon nagy igazad van ebben a kilégzés ügyben…”A kifújásra koncentrálj, ha sok levegőt kilöksz, bejön helyette másik önként és dalolva.” – Hát, ha még annyira nem is dalol, de alakulgatni fog, azt hiszem.

    A parámmal kell kezdenem valamit, ebben is sokat segít a blog olvasása, az igazolások, amit örömmel konstatálok – hiszen van, amit tapasztaltam én is, de nem voltam biztos benne, hogy spontánul jól reagálok rá. Innen már tudatosabb lesz. 🙂
    A kád iménti kisúrolása sokkal könnyebben ment, mint szokott – azt hiszem, ez most így hirtelen tűrhető teljesítmény….

    A másik gondom a mozgás: a sok állás, a valamikori sport (anno még a vékonytalpú “dorkóban” az aszfalton…) ugyancsak kikezdte a gerincemet, ízületeimet. Néha menni is úgy tudok, mintha teli lenne a pelus….olyankor lazítsak légzőgyakorlatokkal, mert a terheléses mozgás nem működik? Tényleg iszonyúan fájnak – szinte mozdíthatatlan.

    A hétvégi bandázás jó volt, pakolásztam is, jó levegő volt, csak egy ideig piszkosul meleg….Ti, Te is úgy érzed, hogy az a nagyon meleg fullasztó?

    Biztos, hogy jövök még, sok hasznos tanácsot olvastam eddig is – és még nem értem a végére…ja, és azt a levegő visszatartási dolgot nem Te írtad le, Mihály – csak utaltam rá, hogy olvastam valahol. Ne haragudj, ha félreérthető voltam.

    Sok levegőt kívánok! 🙂

    1. Az izületek:

      Hát a fájó izületek tényleg nagyon keresztbetesznek a mozgásnak. A biciklizés (szabadban vagy szobakerékpáron) izületkímélőbbek, mint a gyaloglás; az úszás is ilyen és hát persze ott van a tornázás, amit ülve és fekve is lehet csinálni. Tervezek írni egy posztot a statikus, izometrikus gyakorlatokról, mert ezek erősítenek is és könnyű fokozatosan növelni az adagokat, továbbá egy tüdőbeteg jobban bírja ezeket, mint egy kardiózást. Olyasmire gondolj, hogy egyik kezeddel húzod a másikat vagy tolod a falat vagy ülve az asztal lapját. És hát nyilván a légzőgyakorlatok. A légzőizom-erősítők nehezítik a légzőtornát, így abból is sport lesz.

      Mindenképp érdemes gyógytornásszal beszélgetni, tudok küldeni elérhetőségeket, ha nincs neked.

      “Te is úgy érzed, hogy az a nagyon meleg fullasztó?”

      Én leginkább a párás meleget bírom utálni.

      “A parámmal kell kezdenem valamit”

      Mindenképpen megint ajánlom a ‘Légszomj megszüntetése’ részt ebből a posztból.
      Ha megtanulod kihúzni magad egy rohamból, az megnöveli az önbizalmadat.

  9. Köszönöm a gyors reagálást.
    Az a poszt azt hiszem, nagyon jól fog jönni, nyilván nem vagyok egyedül ezzel a problémával (sem).
    A gerincemre egy kis krokodiltornát csinálgatok – a neten találtam, többet kipróbáltam, ez mellett tettem le a voksomat, mert jól érzem magam utána. Úgy hallottam, az ember csinálja azt, ami jól esik…. ez nem megerőltető, kényelmes a tempója, és rájöttem, hogy törekszem alvás közben már évek óta erre a pozícióra- a kissé “kicsavart” testhelyzetre. A boka-térd-csípő már sokkal nehezebb ügy. Szóval, a magam részéről várom. 🙂

    A biciklizést is kifejezetten élvezem, de sajnos nincs rá lehetőség, hogy mindenhova azzal menjek, így meg kell tanulnom járni. 😀 😀 De “sportnak” tuti, hogy megtartom – köszönöm, hogy megerősítettél ebben is. 🙂 Talán a félelmeimhez az is hozzájárult, hogy mindenhova rohanva kellett mennem, bicikli gyorsabb volt, gyalog alig…és amikor gyalogolnom kellett, úgy éreztem, megyek, de nem haladok.

    Honnan tudtad, hogy azt a “Légszomj megszüntetése” c. fejezetet olvastam a legtöbbször? :-O 😀 …és még meg is fogom tanulni……szóval, sokszor visszatérek.
    Képzeld, a facen olvastam egy véletlenül talált oldalon, hogy egy 25%-os pasi is éli az életét, optimistán – okos időbeosztással. (Ezt csak azért írom, hátha van itt még olyan kezdő, mint én). Azt hittem, az én 37-43%-ommal már készíthetem a fehér lepedőt.

    Pára is lehetett a levegőben…sok? Biztos, mert hogy ezen elgondolkodtam a válaszod kapcsán, voltam már kint melegben, amikor semmi bajom nem volt.
    Gyógytornászhoz kissé körülményes lenne rendszeresen eljutnom – de ha videón is tudsz ajánlani tornát, nekem nem kell hozzá lakodalmas tömeg, hogy nekiálljak….aztán, ha az adminisztrációs minden összeállt, kissé talpra állok, merek magabiztosabban mozogni – le se fognak tudni kötözni. 🙂 Annyit fogok menni, mint a mérgezett egér. 🙂

    Köszönöm az eddigi erősítő, segítő szavakat!

    1. “A gerincemre egy kis krokodiltornát csinálgatok”

      Azt én is szeretem, nyújt és lazít. Ez csak az egyik dolog, gerinctornát erősítésre is használhatsz és szinte biztos, hogy fontos is lenne, ha fájdalmaid vannak.

      Ha meg a szívedet és a tüdődet akarod dolgoztatni, azt is lehet gimnasztikával. Például árnyékbokszolj vagy csak gimnasztikázz hol üres kézzel, hol kis súlyzóval, hol gumiszalaggal olyan intenzitással, hogy kicsit a nyugalminál erőteljesebben kelljen venned a levegőt és kész a kocsi. Elkísérletezgetsz a tempóval és az időtartammal, megtanulsz a légzésedre figyelni, variálod a mozgásokat…

      Szinte minden gyakorlatnak van könnyített változata, egy idő után rá fogsz jönni, hogy egy mozgást hogy tudsz úgy megváltoztatni, hogy neked is menjen.

      “A biciklizést is kifejezetten élvezem, de sajnos nincs rá lehetőség, hogy mindenhova azzal menjek.”

      Egy szobabringa sem hülyeség ám.

      “Gyógytornászhoz kissé körülményes lenne rendszeresen eljutnom”

      NEM kell rendszeresen. Elmész, tanulsz, hazamész gyakorolsz és valamikor megint elmész. Rohadtul megéri, hidd el nekem, a légzőtornák és a gerinctornák miatt is.

  10. Az a törzsolvasói… 🙂 🙂

    Örülök, hogy egyet értünk abban, hogy ami jól esik, az nem árthat – gondolok itt főként a krokodil tornára. Óvtak tőle, hogy árthatok vele magamnak….de ha jobb, az azt hiszem, nem az ártás kategória.
    Rá fogok feküdni arra az erősítésre – mert bizony, fáj….nap végére gyakran olyan, mint akit a nap folyamán apránként vertek a földbe.

    A leírt ötletek tetszenek – bevallom, nem tudtam, mi és mennyire dolgoztatható – a mértéket nehéz még belőnöm. Vagy elkezdek aggódni, ha szaporábban ver a szívem némi dolgoztatás után, bár ennek oka lehet az, hogy nagy svunggal állok neki mindennek – mint régen – aztán jön az árnyékra vetődés, rájövök, hogy nem megy és elkeseredem. Igyekszem kitapasztalni, mi az a tempó és mennyiség, ami nekem jó – adott pillanatban, helyzetben, állapotban.

    A biciklivel kapcsolatban azért írtam, hogy nem lehet mindenhová menni vele, sajnos, mert olyankor gyalog kell – és nekem az a nagy parám…..egyébként, van szobabicikli, igaz, a maga nemében talán roggyantabb mint én, de néha tekerek rajta – főleg azért, mert azt hajtani kell folyamatosan, míg az utcain néha lehet pihenni, mert gurul magától. 🙂

    A gyógytornászt megfontolom, illetve tuti igazad van – a lehetőségeimet fontolom meg. Most elég sok olyan újdonság van, amihez alkalmazkodnom kell, megszokni, ehhez adódik ez az egész nyűg…de jövök, olvasni sokat fogok, mert hasznosnak ítélek minden eddig megismert információt, ötletet.

    Köszönöm!

    1. “Rá fogok feküdni arra az erősítésre – mert bizony, fáj”

      Talán az erősítésnél is fontosabb a fájós hátúaknak szerintem a puha átmozgatás. Például vállkörzéseket végzel különféle kartartásokkal lassan és úgy, hogy NEM a teljes tartományban csinálod, szóval kisebb köröket csinálsz, mint amekkorákat bírnál. Minél több izmot meg kell próbálni lágyan átmozgatni, hogy szűnjenek a görcsök.

      Akinek fáj a háta, annak egyes izmai folyton össze vannak húzódva, mások meg állandóan ki vannak nyúlva és ebből aztán rossz tartás és másodlagos fájdalom lesz. A puha átmozgatás és a masszázs ellazítja szegény izmokat.

      Továbbá ha erősítesz (összehúzol) egy izmot, akkor utána finoman, lassan nyújtsd is meg és fordítva (nyújtás után összehúzás). És érdemes oldalanként átmozgatni, nemcsak egyszerre a két oldalt; meg ha érzed, hogy valami fájdalmasan moccan, akkor kapjon több mozgatást, de nem erőltetve, mindig csak a fájdalomhatárig.

  11. A kommentjeidet is többször elolvastam már – a válaszokat a felütésekre….és a saját problémámat ennek kapcsán meg is fogalmaztam magamnak, a teendővel egyetemben: nem szabad erőteljesen figyelembe vennem az időt (legalábbis nem mint teljesítmény mérőt), és csak lazán…könnyen, nincs teljesítendő sem tempóban, sem kilóban, sem bármi más mérhetőben. Az csak stresszel – meg kell tanulnom elengedni ezeket a mércéket.

    Azt a puha átmozgatást a végtagjaimra is igyekszem alkalmazni – néha úgy érzem, csak fájó ízületekből vagyok összerakva.

    Ma már mozogtam kicsit máshogy is, mint súlyzókkal…. vigyorogva, zenére – egyedül lévén a lakásban, Despacito (ha már tolakszik elém), lazán, az így hirtelen két perc laza, mosolygós mozgás volt….igaz, azért kicsit megdolgoztatott.

    …és olvasok, tanulom tovább a nekem leginkább hasznosíthatókat….

    Nagyon szeretnék hamarosan valami “komoly” sikerről is beszámolni. 🙂

    1. “nem szabad erőteljesen figyelembe vennem az időt (legalábbis nem mint teljesítmény mérőt)”

      Igen, illetve méricskélni szabad, de KITŰZNI előre teljesítményt nem nagyon, ha beteg az ember. Annyit kell csak kitűzni, hogy ‘valamit csinálni fogok’ – utána meg majd alakul a dolog.

      “Ma már mozogtam kicsit…vigyorogva, zenére”

      Hú, ez nagyon jó ötlet. A zene. Könnyebb zenére kalimpálni, nem olyan unalmas.

      “Nagyon szeretnék hamarosan valami “komoly” sikerről is beszámolni.”

      Felvidámítana az ilyesfajta komolyság.

  12. Az időnek olyankor van jelentősége, ok a méricskélésre, amikor pl. buszhoz kell igyekezni…és piszkosul nehéz belőni az indulás időpontját. Épp a dili miatt. Volt, hogy egy egyébként 3 perces úton 15 percig vánszorogtam, de volt, hogy 20 perccel hamarabb indultam és elértem az előző járatot, mint amire igyekeztem. Sajnos, kivédhetetlen – ha menni kell, menni kell. Ehhez, ennek végrehajtásához (többek közt) adnak segítséget ez itt olvasottak. Légzőgyakorlatok, pszichés megerősítés. Igaz, nem megy egyik napról a másikra….

    Igen, át kell állni az “ahogy esik, úgy puffan” felfogásra – még akkor sem lesz mindig olyan puffanós a dolog… 🙂

    Megfogadtam azt a tanácsot, hogy itthon gyakorolni…a szobában, ahol akkor hagyom abba, állok meg pihenni, amikor akarom, úgy érzem. Könnyebb, mint kint, mert: itt nincsenek belátható távolságok, egy szobát csak körül tudok járni…és nem érzem a lábamban 5 perc után sem azt a bokában is megjelenő oxigénhiányt, amit kint….viszont a friss levegő sokkal jobb, már amikor kapok belőle.

    A zenére mozgás – mi több, táncika – azért is esett jól, mert a több felé figyelést is megoldatta, és a mozgás és légzésritmus összehangolását nehezítette azok ellentéte. Tényleg ajánlom….véletlen szülte. 🙂

    Ma csendes foglalkozás, kis torna, kis kert…

    Bízom a vidámító komolyságok eljövetelében is.

    1. “Az időnek olyankor van jelentősége, ok a méricskélésre, amikor pl. buszhoz kell igyekezni…és piszkosul nehéz belőni az indulás időpontját. Épp a dili miatt.”

      Persze – én az edzésre gondoltam, hogy ott ne követeljünk magunktól idő-eredményeket. De ha már busz,ehhez az ötlethez mit szólsz:

      Gyaloglást gyakorolni érdemes lehet olyan útvonalon, ami pl. a buszmegállóba visz. Úgy csinálunk, mintha a buszhoz mennénk, pedig csak tréningezünk. Szerintem szorongás-pusztítónak jó lehet.

      “Megfogadtam azt a tanácsot, hogy itthon gyakorolni”

      És ezt aztán lehet variálni: nemcsak sétálsz a lakásban, hanem sietsz is rövideket; hátizsákban vagy szatyorban kis súlyt cipelsz (szatyorban NAGYON más), leülsz-felállsz többször, térdhajlításokat csinálsz amennyire az izületeid engedik, lehajolsz, mintha fölvennél valamit, felnyúlsz egy magasabb polcra, átlépsz egy képzeletbeli alacsony korlátot, mész tovább, szándékosan lengeted egy kicsit a karodat járás közben…

      Ilyen apró variációk meglepően erősebben megtornáztatják a tüdőt-szívet, mint gondolná az ember.

      “Igen, át kell állni az ‘ahogy esik, úgy puffan’ felfogásra – még akkor sem lesz mindig olyan puffanós a dolog…”

      Nyugi, ha a légzésedre figyelsz és nem a lábad elé, meglesz az a puffanás is.

  13. Ma tekeregtem kicsit – igaz, java részt biciklivel, mert azért most időre haza kellett érnem, de kicsit gyalogoltam is (a bicikli némi biztonságot adott gyalogosan is), nem hajtottam nagyon, a magam kényelmes, napsütést is élvező tempójában.
    Jó volt!

    A leírt tippjeidet ki fogom próbálni – nagyon hasznosnak tűnnek! Nem olyan unalmas, és valóban változatosan “strapál”.
    Igen, a szatyor cipelése körülményesebb – nem is szeretem, mert nehéz már a 2 üveg ásványvíz is, és levegőt csak spórolósan enged be olyankor a tüdőm. (Talán ezért tologatom a biciklit? Annak a kosarába bepakolva nem olyan reménytelen a helyzet…)Megjegyzem: tekintettel van rám a család 🙂

    Azzal nem tudom, mit kezdjek – azt sem tudom, kell-e vele kezdeni valamit – hogy némi gyaloglás után a belégzés hamarabb és gyorsabban megy – a kilégzés lassabban, hosszabban sikerül…jaj, tudom, hogy hülyén kérdezek….szóval, talán jó lenne, ha a belégzést is tudnám kissé lassítani – vagy tévedek?

    Most nem kérdezek mást – általában akkor jut eszembe, amikor történés van – és olyankor írok…remélem, nem tengek túl.

    Néha a lábam elé is kell néznem, azt hiszem – nekem legyen jó napom, ne a közönségnek 🙂

    1. “némi gyaloglás után a belégzés hamarabb és gyorsabban megy – a kilégzés lassabban, hosszabban sikerül…talán jó lenne, ha a belégzést is tudnám kissé lassítani – vagy tévedek?”

      Amikor szükség van oxigénre, akkor erőteljesen érdemes kilélegezni, egészen más az, amikor nyugalomban légzőgyakorlatokat végzünk. Olyankor kifejezetten jó, ha lassan, nyugodtam próbálunk ki- és belélegezni. Terhelés közben hagyjuk, hogy a szervezetünk beállítsa a ritmust; csak akkor ne hallgassunk rá, ha kapkodásra akarna rávenni.

      1. 🙂 Köszönöm – azt hiszem, kezdem kapiskálni. 🙂
        Más: jön az ősz, a hideg, a szél, meg ami ezzel jár. Tudom, hülyeséget kérdezek, de akkor is megkérdezem: élhetjük a napjainkat úgy, mint eddig? Tudom, ÚGY nem, de abban az értelemben, hogy ha menni akarok, akkor megyek, legfeljebb melegebben öltözöm….ha esik, fogom az esernyőt….ha hidegebb van, legfeljebb egy sálat a szám elé (mert egészségesen se szerettem, ha a hideg végigszánkázott a torkomon), …szóval, én döntök, vagy csak és kizárólag a betegségem? csak, mert “vicces”, de amíg nem TUDTAM fixen, hozzáértő szájából a dolgot, addig ment, ha nehezebben is….most, hogy tudom – minden mérlegre kerül…és ez nagyon nem jó.

        1. “jön az ősz, a hideg, a szél, meg ami ezzel jár. Élhetjük a napjainkat úgy, mint eddig?”

          Szerintem igen, csak persze kerülni kell a meghűlést. És nagyon különbözőek ebből a szempontból is a COPD-sek, asztmások, egyéb tüdőbetegek – az én tüdőmet nem zavarja a hideg, van akiét viszont igen. A fokozatos hozzászoktatás biztos nem hülyeség; ha hidegebb lett, akkor először csak rövid időre megyek ki, aztán vissza a melegre, kicsi pihenés után megint megpróbálom.

          A hideg mellett a pára az, ami nagyon kellemetlen bír lenni, szerencsére ez ritkábban van. Ilyenkor mérsékelni kell a járás tempóját, figyelni kell a nyugodt, mélyebb légzésre (a pára azt hiszem, hogy valahogy akadályozza az oxigén felvételét, szóval több levegőre van szükség). Ennél okosabbakat sajnos nem tudok.

          Ja, dehogynem. El lehet költözni valami melegebb, tengerparti helyre.

          1. Most még csak erre – a másik válaszodat még bizony néhányszor elolvasom -. nem azért, mintha nehéz lenne a felfogásom, hanem mert megrágom…. 🙂
            Sok benne a hasznos információ.

            A hideg: hát, sejtettem én, hogy azok a megfázások nem hiányoztak nekem és a kopoltyúmnak….illetve, az még elment volna, de lázasan is mentem dolgozni – biztos, hogy azzal sem tettem jót magunknak.
            A hideg, ha nem az a lélekfagyasztó – talán engem sem zavar – a frissességét viszont hálásan fogadtam már akkor is, amikor nem tudtam, hogy van némi gondom.
            Most viszont igyekszem jobban odafigyelni a megfázás elkerülésére – és ezt a fokozatos szoktatást alkalmazni. Nem szeretném megtapasztalni, hogy mikor, mivel kerülhet kórházba az ember….

            Az a párás levegő – na, amikor azt írtam, hogy néha olyan, mintha vattával kitömve kéne szuszognom – az olyan kissé párás kinti levegőben is előfordult.

            Hm…ez a költözés….hogy ez nekem nem jutott eszembe!? :DDDD Jó ötlet – de az ehhez szükséges ötösre annyi az esélyem, mint lefutni a marathont…. 🙂

    2. “a szatyor cipelése körülményesebb – nem is szeretem, mert nehéz már a 2 üveg ásványvíz is, és levegőt csak spórolósan enged be olyankor a tüdőm.”

      Ezzel én is kísérletezgetek, már csak azért is, mert gyakorlati haszna van (időnként muszáj cipekedni és arra jó edzeni magamat). Az az érzésem, hogy itt is nagy a ‘lelki’ komponens szerepe; arra gondolok, hogy olyan kicsi többletsúlynál is érezhető a légzésen a megerőltetés, ami szerintem fizikailag még nem indokolná a dolgot. A teóriám szerint a szokatlan dolgokra túl erőteljes lélegzéssel és pulzussal reagálhat a szervezet – ilyen szokatlan dolog lehet egy más testtartás, mozgásforma, hőmérséklet, terhelés, satöbbi.

      Nemcsak légzéssel, hanem más testi reakciókkal kapcsolatban is tapasztalható ilyesmi: Amikor először cipel valaki egy adott (nem nagy) súlyt, akkor nehezebbnek érzi, erősen érzi az ujjaiban, vállában a húzást; aztán amikor harmadszor viszi, már föl se tűnik, pedig ennyi idő alatt nem erősödhetett meg semmije. Vagy amikor hirtelen bejön a hideg idő, első nap sokkal jobban fázunk, mint másnap, pedig ugyanúgy vagyunk öltözve: valahogy a szervezetünk rájön, hogy nem kell vészjelzéseket küldeni a szokatlan helyzetről, nincs semmi baj.

      A tüdő- és szívbetegeket ez a jelenség azért sújtja erősebben, mert a szokatlan helyzetre érzékenyebbek, ijedősebbek vagyunk, a pulzusunk és légvételünk erőteljesebben nő meg (amúgy részben feleslegesen) és ettől sajnos be tudunk pánikolni, ami ugyanezen folyamat folytatása, csak rettentően felnagyítva.

      Van egy jó kis módszerem, amit valószínűleg Idegesítsd Magadat néven fogok népszerűsíteni (pusztán azért, mert így az IMA rövidítést tudom alkalmazni rá). A lényege, hogy szokatlan ingerekkel piszkáljuk magunkat és közben figyelünk arra, hogy a légzésünk rendben legyen, így a szervezetünk lassan megtanulja, hogy ne reagáljon túlzott vészreakciókkal minden apró-cseprő újdonságra.

      A szokatlan inger lehet egy kis súly cipelése (először csak otthon, hogy bármikor le tudjuk tenni) hol egyik kezünkben, hol másikban, hol szatyor helyett kézbe fogva egy ásványvizes palackot, hol hátizsákban; lehet a járás tempójának változtatása; lehet járás közben megállás és kis tornagyakorlat végzése (valami nagyon egyszerű, de minden nap más); lehet a sétaútvonalunk variálása; ha rendszeresen légző- vagy egyéb gyakorlatokat végzünk, akkor azoknak a variálása (pár napig az egyik fajtát csináljuk, pár napig másikat)… A tornagyakorlatok közül kiemelném az egyensúlyozást, mert arra biztosan oda kell figyelni – semmi artistamutatvány, csak egy lábon állunk egy ideig kapaszkodva vagy anélkül, nyitott szemmel vagy csukottal (utóbbi meglepően baromi nehéz).

      Aki ezt olvassa, biztos berzenkedik, hogy örül, ha kialakított egy jó kis megszokott életritmust, edzéstervet, az olyan megnyugtató, elandalító; és akkor most kezdje el saját magát stresszelni? Minek? Igen, nagyon-nagyon jók a megszokott edzéskék, mert a megszokás átlendít a lustaságon, de apró, nem fájdalmas, ám változatos ingerekkel közben érdemes bombázni az idegrendszerünket, mert attól fejlődik, rugalmasabbá, ‘bátrabbá’ válik, nem lesz annyira fogékony a pánikra.

      És a változatosságban is lehet rendszeresség, nincs itt semmi ellentmondás: mondjuk hetente kétszer a megszokott rutinunk mellett csinálunk valami mindig-mást is. Megtérül ám nagyon, tessék elhinni. Arról sokat olvastam, hogy milyen gyakorlatokat érdemes csinálni erősítéshez, arról is, hogy fontos a rendszeresség, de arról még nem találtam leírást, hogy a beteg embernek edzenie kell változatos, kicsi ingerekkel az idegrendszerét is.

      Élsportolók és edzőik tudják ezt, ld. például ezt a videót. Itt Michelisz Norbi szépen megfogalmazza, hogy ‘legtöbb gyakorlatnak az a célja, hogy kimozdítson a komfortzónából’.

      Ami az élsportolónak hasznos, az a beteg embernek is hasznos, bármily furán hangzik ez; csak persze a betegnek nagyon kis terheléssel, nagyon leegyszerűsítve kell csinálnia a dolgokat. Nem az a lényeg, hogy hány kilót cipelünk hol így, hol úgy, hanem az egyik lényeg az, hogy az idegrendszerünk hozzászokjon a különböző ingerekhez és ne hisztérikusan reagáljon rájuk – a másik lényeg pedig, hogy amikor valami elvonja a figyelmünket, akkor is tudjuk a légzésünket rendben tartani.

      Az ilyen variált program kialakításához több odafigyelés kell, mint egy folyton ugyanazt ismétlő programéhoz, de NAGYON megéri és van még egy előnye: kevésbé unalmas. Az egyhangúság nagy ellenség, sokszor nem lustaságból, hanem unalomból hagyjuk abba az edzést.

      1. Ezt a posztot sokszor elolvastam – és az ajánlott videót is megnéztem – nem egyszer.
        Nagyon hasznos – félelmetesen pontosan megfogalmazva a pánikhelyzetek, a félelmek.
        Ma, gyalog indultam el – egyedül, biciklit mellőzve. Igaz, volt biztonsági pont – a barátnőmmel megbeszéltük, hogy igyekezettől függően valahol összefutunk. Ez, hogy egyedül – már kibillentett a megszokásból – a bicikli mellőzése dettó.
        És…még egy kutya is elém került váratlanul 😀 Na, attól majdnem futásnak eredtem…. 🙂
        Tökéletesen egyet értek mindazzal a komfortzónával kapcsolatos megállapítással, ami a videóban is hallható.
        És valóban….igazi para mindig attól van, hogy…pl. fúj a szél…eddig nem fújt….esik ….eddig alig esett….sötétebb van….eddig csak világosban mentem ki….és hasonló apróságok, amikre azt hiszem, valamikor rá se bajszintottunk. Most viszont – legalábbis nekem – ezek körül forog minden gondolatom, lépésem, agyalásom…

        A mai séta nagy sikert jelent nekem – mert utána megmásztam még egy emeletet is. 🙂
        Előtte kis kertészkedés is volt…igaz, a gyaloglás közben néha úgy éreztem, nem elég a szusz…de nem fordultam vissza! 🙂

        És még mindig vannak olvasni valók, videók, amiket nem láttam elég alaposan.

        Kérdés: minden nap kell valamennyit mozogni? Mennyit? Mert néha lelkifurdalásom van, ha leülök, esetleg egy nap csak súlyzózom kicsit….

        1. “igaz, a gyaloglás közben néha úgy éreztem, nem elég a szusz…de nem fordultam vissza!”

          Ez nagyon klassz! Most azt kellene kikutatni, mitől fogy el a szusz, mert annak is több oka lehet.

          — Ha elég hamar jelentkezik a dolog, mondjuk 100 méteren belül és aztán egy kis megállással megszüntethető, akkor lehet, hogy csak a bemelegedésről van szó. Egészséges sportolónak is szüksége van bemelegítésre és azalatt magasabb lesz a pulzusa és a légzésszáma, mielőtt beáll az ‘üzemi’ mozgás közbeni értékre. Két dolgot lehet tenni:

          * Elindulás előtt otthon menni 100 métert, leülni kicsit pihenni és aztán elindulni. Ez volna a bemelegítés, ami talán megnyugtat kicsit, hogy az utcán már könnyebb lesz.

          * Vigyázni az elején a tempóra, lassan kezdeni. Könnyen előfordulhat, hogy túl gyorsan kezdesz, mert még friss vagy és ösztönszerűen a régi tempót próbálod, aztán emiatt nagyon gyorsan szalad fel a pulzusod és persze húzza maga után a légzésszámot – ami nagyon kellemetlen. Szép lassan indulj és fokozatosan emeld a tempót akkor, amikor úgy érzed, hogy gyorsabban jobban esne és vedd vissza, mikor túlzásba vitted.

          — Lehet, hogy döntően a félelem miatt fogy el a levegőd, nem a fizikai gyengeséged miatt; ezt nem lehet könnyen szétszálazni, mert a legrohadtabb a szorongásban az, hogy igazi fizikai tüneteket produkál. Gyanítom, hogy ez elég domináns lehet nálad, mert rövid táv megtétele után már jelentkeztek a gondok, aztán elmúltak és a végén még egy égbenyúló első emeletet is megmásztál oxigénpalack és serpa nélkül. Ezzel azt lehet kezdeni, hogy próbálod visszaszorítani a félelmet, hogy hogyan, arról értekeztünk sokat. Ha a légzésre és a tempóra koncentrálsz ilyenkor, az nagyon segít, tudniillik a parára már nem marad figyelem. Szegényre.

          “Ma, gyalog indultam el – egyedül, biciklit mellőzve. Igaz, volt biztonsági pont – a barátnőmmel megbeszéltük, hogy igyekezettől függően valahol összefutunk. Ez, hogy egyedül – már kibillentett a megszokásból – a bicikli mellőzése dettó.”

          Baromi jó ötlet. Új vállalás is van benne, hogy fejlődjön az idegrendszered és védőháló is, hogy ne az arcodon landolj a porond homokjában, ha elvéted a szaltót. Jó, ha van olyan segítőd, aki nem erőlteti rád a túlzott törődést, hanem hagyja, hogy küzdjél is egy kicsit. Szóval nem kényeztet el, de nem is hagy magadra.

          “Minden nap kell valamennyit mozogni? Mennyit? Mert néha lelkifurdalásom van, ha leülök, esetleg egy nap csak súlyzózom kicsit…”

          A lelkiismeretfurdalás kerülendő, lehet, hogy azt jelzi, hogy egy pihenőnapra van szükséged. Ha nyomasztó kötelességgé válik a dolog, akkor megette a fene. Persze a pihenőnap lehet olyan is, hogy kimész ugyan a kapun, de már akkor visszamész, amikor még bőven volna kedv és erő a folytatáshoz. Ilyenkor nem is fárasztod ki magad és fel is gyűlik ezzel a trükkel egy kis tettvágy.

          Akkor nem érdemes otthon maradni, ha érzed, hogy fizikailag rendben vagy, de a félelem kezd el diktálni, mondjuk azzal az indokkal, hogy most éppen sötétebb van. Ilyenkor a csakazértis a helyes. Meg a dafke.

          “És még egy kutya is elém került váratlanul. Na, attól majdnem futásnak eredtem.”

          Hű, ez nagyon jó, ha ilyen egyszerű. Csak egy kutyát kell alkalmazni és futni fogsz. De azért ne felejtsd el a mondást, hogy ‘a COPD-s embert könnyebb utolérni, mint egy sánta kutyát’. Szóval gondosan válaszd meg az edzőpartnert! Első körben én egy döglött kutyát javasolnék.

          1. A levegő idő előtti, vagy hamar történő elfogyását azt hiszem, jól tippeled – gyanítom, hogy gyorsan kezdek. Frissen, még van levegő, csapjunk a lovak közé…és talán ez attól is van, hogy a gyors kezdés mégsem annyira gyors, mint valaha. Szóval, igen, kipróbálom az otthoni bemelegítést, de a lassúbb indulást is.
            A para pedig ott jön, amikor a levegő megy. Azzal az érzéssel a gyomromban, hogy “na, ha eddig tudtam is mit kezdeni a helyzettel, most nem lesz könnyű”….pedig hát, tényleg, elő kell szedni, amit olvastam. És az is telitalálat lehet, hogy a félelem – az előbb leírtaktól – veszi el a levegő nagyobb részét. Na, azzal a legnehezebb kezdeni valamit – kicsit úgy érzem, egy kapcsolót kéne átállítani, de be van ragadva – néha izeg-mozog kicsit a piszkálásra, néha majdnem átlendül….de még mindig ragaszkodik az alapálláshoz.
            Nagyon nehéz, és utálok ezen vekengeni állandóan – de akkor is ezt érzem néha a nagyobb problémának. Ördögi kör, mert nyilván a COPD, ill. az ezzel járó gondok is okozzák ezt…..

            A para-videót nézem a legtöbbet….mert az a levegőtlenség…mint anno, amikor 2 ezer m után kellett levegőt venni – de akkor még nem volt tőle para. Kellett, vettem…. 🙂

            A mozgással kapcsolatos “kötelezettség” azért jutott eszembe, mert ha néhanap csak kézműveskedéssel és netán filmnézős dögléssel töltöm az időt, az visszavet? 🙂 Mert egyébként nem igazán érzem magam hulla fáradtnak – de néha könnyebb a döglött kutyával tartani az iramot 😀

          2. “gyanítom, hogy gyorsan kezdek. Frissen, még van levegő, csapjunk a lovak közé”

            Kis kelepce. Ösztönösen ki akarja használni az ember a frissességét: Tegyünk meg minél hosszabb utat, míg jól megy! Aztán kész a túlhajszolás.

            “A para pedig ott jön, amikor a levegő megy. Azzal az érzéssel a gyomromban, hogy “na, ha eddig tudtam is mit kezdeni a helyzettel, most nem lesz könnyű.”

            Ilyenkor NAGYON a légzésre kell figyelni, ami eleinte nem könnyű, mert a félelem nagyon tolakodó jószág ám, azt akarja, hogy folyton vele foglalkozzunk. Kicsit lassít az ember a tempón; tudatosan lereagálja, hogy fellépett a szorongás, elmondja magának, hogy “megjött az aggódás – a légzésemre figyelek, mert annak csak előnye van” és elkezd tényleg a légzésre koncentrálni. Ha erősödik a szorongás, akkor azt is tudatosan lereagálom: “nem szűnik a félelem, valószínűleg csak ő okozza a szívdobogást, de nem vonja el a figyelmemet a légzésről, mert az rossz nekem, szevasz, para, ne haragudj, most nincs időm rád”. Persze lehet, hogy tényleg el vagy fáradva, nem a pánik közeleg, de nem valószínű. A szorongást és a fáradtságot nagyon hamar meg fogod tudni különböztetni egymástól, egészen más ízük van.

            A tegnapi problémáid azért valószínűleg lelki alapúak voltak, mert megmásztál az út végén egy emeletet, ami lényegesen nehezebb, mint az egész megtett utad, a legrosszabb mégis szinte az út elején volt.

            Az érzések lereagálása nagyon hasznos, felhozza tudatos szintre a félelmet, az pedig a fényt utálja, lent a sötétben, a tudatalattiban szeret rombolni és tombolni. Azt szereti a félelem, amikor már a félelemtől félünk, mert akkor tényleg nyerésre áll.

            “A félelemmel legnehezebb kezdeni valamit – kicsit úgy érzem, egy kapcsolót kéne átállítani, de be van ragadva – néha izeg-mozog kicsit a piszkálásra, néha majdnem átlendül…de még mindig ragaszkodik az alapálláshoz.”

            Abszolúte. A technikai részletek kidolgozása és a lustaság legyőzése semmiség a szorongással való küzdelemhez képest. A félelmet tudatosítani kell, nem elnyomni és a technikai részletekkel való kísérletezésre kell koncentrálni.

            “A mozgással kapcsolatos ‘kötelezettség’ azért jutott eszembe, mert ha néhanap csak kézműveskedéssel és netán filmnézős dögléssel töltöm az időt, az visszavet?”

            Egyrészt egy nap kihagyás semmit sem ront, hosszú távú dolgok ezek, másrészt a betegségről való átmeneti megfeledkezés kifejezetten hasznos. Görcsoldó.

  14. Most nagyon elkeseredtem. Még bőgtem is egy strófát.
    Elmentem biciklizni, mondván, majd közben gyalogolok is kicsit – felváltva, a bringa támaszával a biztonságérzetem is megmarad. Kicsit fújt a szél, mire hazaértem, már eléggé…..amennyire jól esett a friss levegő, annyira elkeseredtem, hogy gyakorlások sorozatának ellenére gyalogosan alig mentem 100 métert, a levegőt kapkodtam, mert a kifújt helyébe azonnal kellett volna…..kifújni alig tudtam, pedig fújtattam rendesen, hogy jöjjön az a várt friss levegő.
    Ahogy átgondoltam, kerekeztem biztosan vagy 4-5 km-t, haza már erősebb széllel szemben. Itthon lepakolás, elővettem a pulzoximétert – és bár a pulzus talán elfogadható volt a 94-97-tel (meg is lepett, többre számítottam), de az oxigén 74-77%- igaz, 10 percen belül felment 94-95-re, de addigra már bőgtem, mint a záporeső – sose fogok tudni kimenni, gyalogolni, csak pánikolni, és a lakásban ragadni? Pedig rengeteget súlyzóztam, gyalogoltam itthon, az ízületi fájdalmak ellenére szép lassan, megfontoltan, kertészkedtem is, sokat mozogtam – és 100 m után kint az ájulás kerülget…. mintha betonnal lennék kitömve, ami se be, se ki nem enged semmit. :'(

    1. “elkeseredtem, hogy gyakorlások sorozatának ellenére…” “rengeteget súlyzóztam, gyalogoltam itthon, az ízületi fájdalmak ellenére szép lassan, megfontoltan”

      Nem olyan régen gyakorolsz, markánsan érezhető hatás hetek, hónapok alatt jön össze és akkor is csak átlagban (mindig lesznek rossz napok). A tudatos edzés elkezdésekor mindnyájan türelmetlenné válunk, gyorsan várjuk az eredményt, ami egy marhaság, de ezt mindig csak másoknál tudjuk, a magunk esetében sosem. Az edzéstechnikának a türelem ugyanúgy része, mint például a légzéstechnika, ezt is meg kell tanulni. Szép türelmesen. 🙂

      Idézet egy okos hozzászólásból:

      ‘…piszok nehéz, főként a lelki része…épp attól nehéz, hogy mindig visszatér az ember a startvonalra – ugyanarra….de egyszer sikerülnie kell a kiszállásnak ebből a mókuskerékből’

      Igen, a türelmetlenség (és az ebből adódó elkeseredés) újra és újra sunyi módon visszatér és próbálja szétbombázni a munkánkat. Ezennel kinevezem egyes számú közellenségnek.

      “kifújni alig tudtam” “haza már erősebb széllel szemben”

      A szembeszél még egészséges embernek is fullasztó bír lenni, talán ez eddig nem tudatosult benned. Kicsit lehajtva a fejet mérsékelhető a hatása. Vagy tanulj meg hátrafelé bringázni… 🙂 És rá lehet gyúrni a kifújás erősítésére is, lufival. Felfújod, tüdővel megtartod egy ideig felfújt állapotban, leereszted, újrakezded. Gumikesztyűvel is lehet.

      Meg direkt lehet gyakorolni a szélben való légzést is, ami ugyebár SOKKAL nehezebb, mint szélcsendben: kimész a szabadba, amikor fúj a szél, szembefordulsz vele és vagy álldogálsz vagy csak pár lépést mész. Otthon ventilátorral pótolhatod az elemek haragját. A technikát is megtanulod és kevésbé is fogsz rinyálni tőle, az se árt. Szerintem most a tényleges légzési nehézségeken túl be is pánikoltál egy pöttyet.

      “az oxigén 74-77%- igaz, 10 percen belül felment 94-95-re”

      Akkor szerintem nem nagyon lehet baj.

      “de addigra már bőgtem, mint a záporeső”

      Kiváló légzőgyakorlat.

  15. Megjártam a postát. 🙂
    Jobb napom volt, mint tegnap. Sétáltam is “sokat”. Igyekeztem csak arra gondolni, hogy a levegő ki-bejárjon a maga útján, és hogy ne idegeskedjek semmin, amitől megint jön a para. Talán az is jó volt, hogy ma az ízületeimet is használhatóbbnak találtam – használni tudtam a lábaimat, nem “húzni magam után” érzéssel gyalogolni – talán ez sem mindegy.
    A tegnap és a ma tapasztalata alapján a konzekvencia: nem szabad kapkodni, nem szabad türelmetlenkedni (ezt nagyon kell még tanulnom), nincs verseny gyaloglás másokkal, a autó álljon meg a zebránál, nem én fogok ugrabugrálni neki észt vesztve, próbáljunk valami szépet-pozitívat találni az úton – én ma lefotóztam 🙂
    Olvasom, tanulom tovább az itt található jó és megszívlelendő tanácsokat.
    Köszönöm! 🙂

    1. “…bicikliztem, és sétáltam. Nyugiban. Para itthon maradt. Hülyén hangzik, de beszélgettem magammal – és megpróbáltam nem görcsösen számolni a szuszogást, csak arra figyeltem, hogy menjen ki és jöjjön be is.”

      Nagyon fontos dolgot találtál telibe. Hogy rá kell vennünk magunkat az edzésre, ilyen értelemben kicsit szigorúnak kell lennünk magunkkal, de közben nagyon fontos, hogy türelmesek és megértőek is legyünk. Igen, saját magunkkal szemben. Ha türelmetlenül elkezdjük hajszolni és szidalmazni magunkat, az csak lelki görcsöket, az edzés biztos abbahagyását és elkeseredést fog eredményezni.

  16. Úgy látszik, nekem a Posta az igazi erőpróba…úgy veszem észre, a postásnak is, mert én végzem el a munkáját.
    Megint el kellett mennem a levelemért pénteken – de, ha már….akkor megfogadva a sok jó tanács ide vonatkozóját – elindultam gyalog (na jó, a brinyó afféle lelki támaszként még nálam), és a teljes útszakaszt gyalog tettem meg!! Úgy, hogy apró, rövid szakaszok elérését tűztem ki célul – aztán nem ültem fel a biciklire, hanem azt mondtam, elmegyek még x pontig…aztán, a postánál kötöttem ki. 🙂
    Haza pedig szintén gyalog kezdtem – félútig. Onnan bicaj. 🙂
    Ez így volt 1600 m séta. 🙂 🙂 🙂
    Szóval…ha még mások is olvasnak itt….érdemes a blogban leírtakat megfogadni. 🙂 Én most piszok büszke vagyok ! 🙂
    Köszönöm!

    Ma “csak” némi torna a mozgás….elvégre, szombat van 🙂 🙂
    Kellemes 7végét kívánok mindenkinek! 🙂

    1. “apró, rövid szakaszok elérését tűztem ki célul – aztán nem ültem fel a biciklire, hanem azt mondtam, elmegyek még x pontig”

      Ez nagyon jól szokott működni, örülök, hogy neked is bejött. Arra kell csak vigyázni, hogy ne akarjon az ember túl sokat teljesíteni örömében, mert a túlzott fáradtság aztán elveheti a kedvét a mozgástól. Van, aki elköveti azt a hibát, hogy addig megy a kiindulástól elfelé, amíg el nem fárad és akkor jön rá, hogy még visszafelé is meg kell tennie ugyanazt az utat.

      Még egy fontos dolog van: ha túlságosan kifárasztjuk magunkat, annak a hatását néha csak késleltetve érezzük. Tehát nem az edzés közben vagy a végén vesszük észre, hogy túlméreteztük az adagot, hanem később. Ha másnap szokatlanul fáradtak vagyunk, vagy rosszabb a közérzetünk, akkor gondolkodjunk el, nem vittük-e túlzásba az előző napi edzés-mennyiséget vagy tempót. És persze ne az legyen a következtetés, hogy abbahagyjuk az edzést, hanem az, hogy mérsékeljük a nehézségét; elsősorban a tempóval kell óvatosan bánni.

  17. Rövid szakaszokban kell gondolkodnom – szinte elölről tanulni minden sétával/gyaloglással kapcsolatos dolgot. És megcsapkodtam a vállamat – az első gondolatom mindig az volt, hogy vissza is vezet az út, azt is saját lábon kéne megtenni. Annak viszont örülök, hogy igazoltál, így már nem érzem olyan bénának magam…….mármint, az aprózással.

    Tegnap tuti nem méreteztem túl semmit, ma sem – így vagy az esős idő, vagy az általad már említett rossz napok, jobb napok váltakozásának éppen rossz napja volt – de alig vártam az esti Brimicát. Kicsit a kertben mászkáltam csak, kevés gyaloglás itthon – de délutántól már úgy éreztem, mintha gázálarcon keresztül kéne magamba küzdenem a levegőt.

    Holnap biztosan jobb lesz. 🙂

  18. Szép napot mindenkinek! Tegnapelőtt voltam három hónapos kontrollon a tüdőgyógyászaton a COPD-mel, hálaistennek javultam a Brimica-nak köszönhetően, meg talán, hogy jó pár hónapja nem dohányzom (egyáltalán nem hiányzik).
    Mivel sok jót hallottam a mátraházi szanatóriumról, kértem beutalót és kaptam is. Ha valaki volt már ott, kérem szépen írja le a véleményét és tapasztalatait.
    Jó lélegzést mindenkinek:)

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.

Klub asztmásoknak, COPD-seknek és egyéb roggyant tüdejûeknek