A MI KIS FÓRUMUNK

Ezentúl csak itt lehet majd hozzászólni – egyrészt így egy helyre gyűlik az összes megjegyzés, másrészt a többi oldal betöltődését sem fogják ezek lassítani.

Tessék, csak tessék, itt lehet csevegni! Kíváncsiak vagyunk egymás történeteire, ötleteire, sikereire, gondjaira; én speciel nagyon-nagyon sokat tanultam az eddigi hozzászólásokból.

A hozzászóláshoz nem kell sehová sem belépni, csatlakozni; meg kell adni egy álnevet, ez kötelező, meg lehet adni email címet is, ez nem kötelező.

Javaslom, hogy aki válaszol egy mondatra, az tegye oda az illető mondatot idézőjelben az irománya elejére, mert a WordPress nem túl ügyesen mutatja, hogy mi mire válasz (vagy én nem túl ügyesen állítottam be valamit). És ugyanezen ok miatt a választ is érdemes új hozzászólásként megtenni, nem a “Válasz” gombot megnyomni. Ha ott van az elején a mondat, amire reagálunk, akkor jól érthető lesz az egész.

Kőváriné Marika kinevezett engem osztályfőnöknek s ezen minőségemben kötelességemnek tartottam, hogy nevet is adjak az osztályomnak. Ez itt kérem az

El Nem Fekvő Osztály

 
Tudom, Erich Kästner tanár úrnak volt egy még jobb ötlete, de tüdőbetegként azt azért túlzásnak tartanám.

A FALIÚJSÁG itt található

3 217 thoughts on “A MI KIS FÓRUMUNK”

  1. ” Hiányoztok, írjatok! ”
    Éva!
    Írtam Marikának, és ezért tudom, hogy a férjével majd csak kedden fognak érdemben foglalkozni a kórházban, addig a család izgul érte, és el tud juttatni hozzá némi “hazai”, gondolom finom ennivalót. Nyilván nem mehetnek be hozzá, de tudnak vele telefonon beszélni.A keddi nap és a férje betegsége lehet az, ami miatt Marika napjai mostanában idegesen telnek. Valóban az egyik lánya a közelében lakik és a kis unokáját, Izikét is naponta láthatja, így nincsen egyedül. Izgul a férjéért is és a másik lányáért , annak a családja él Németországban.
    Én megpróbálom biztatni, de így írásban és online ismerősként nem tudom, elég hatékony leszek-e.
    A saját problémám is elő-elő tör bennem, bár az unokák már haza utaztak. Most meg az a baj, hogy ők nem tudnak ide hatni.
    Igaz, náluk mindig túl mozgalmas az élet, telefonon sem érnek rá velünk beszélni. De ennyi eleven gyere….. Örüljünk, hogy nem lógnak mindig az okos telefonon, hanem mást is akarnak csinálni. Az okos telefont a legritkábban használják arra, hogy telefonáljanak vele. (Mármint a mai fiatalság 🙂 ) Ezt már a diákjaimnál és más ismerőseimnél is láttam. Ha csak telefonálni kell, akkor ahhoz akármilyen “műveletlen” telefon is jó lenne! Minden másra kell, de telefonálásra a legkevésbé. 🙂
    Viszont, ahogy a koronavírus-időszak megmutatta, tanulásra igenis fel lehet használni. Hogy ki és hogyan használja fel, az megint az illető egyéniségétől és leleményességétől függ!
    Már megint csak ” cséplem a szót” ! Nem akarlak untatni semmivel.Úgy látom itt a fórumon, hogy te vagy a legszorgalmasabb olvasó. Bár Nemes Misi a Szuszogó Blogját is kiegészítette néhány aktuális felismeréssel. Ezek közül az egyik, ami számomra mottó lett:
    NICHT UGRIBUGRI! tanulását. NUR LANGSAM SPAZIEREN!
    Ajánlom neked is, hogy ezeket olvasd el és gyakorold, ha tudod. Te már régi olvasó vagy, biztosan nem kell teljesen az elejéről kezdeni az egészet!
    Holnap délelőtt a férjem is jön velem az imerős pszichológus-pszichiáterhez Gyulára. Neki is jól jön majd, hogy nem kell előlről kezdeni a történetet! Majd leírom, hogy mit mondott!
    Meglehetősen érdekes lesz mindezt szájmaszkban, 15 perc alatt és természetesen 1,5 m távolságban egymástól! 🙂
    Ilyet még nem próbáltunk!
    Légy jó és jól! Majd még írok, megígérem!

  2. “Majd még írok, megígérem!”
    Az a bizonyos mottó:
    Nicht ugribugri, nur langsam spazieren!
    (Moldova György)

  3. “Moldova György”
    A férjem éppen az “Ej, ráérünk arra még…..” Pató Pálos , konfliktuskerülős fajta kórságban szenved (valóban szenved, mert még mondja is,hogy nem jól van), ettől én is hajlamos vagyok a pánikra, meg attól is, ha a lányom kijelenti, hogy: “Elrontotta az eddigi életét! ” Időnként komolyan veszem ezeket a kijelentéseket, és be pánikolok. Hogyan kell ezt jól csinálni?
    Talán a fenti mottó segíthet?
    Mindenkinek jó levegőt és a lehető legjobb közérzetet kívánom!
    (Sajnos az időjárási tényezőket nem tudom befolyásolni, mert Magyarország határain kívül esnek!

  4. Nagyon szepen koszonom Mihaly ,hogy valaszoltal,hm ,eleg kellemetlen ez a Sziv-dolog 🙁 Hm …oszinten,en mar azt hittem,hogy tudtak segiteni es mar otthon vagy!!!! Kerlek gyogyulj meg segitsenek az Angyalok is es mindenki az Asztralbol!!!!! Egy dolog,hogy jolerzed magad….ezt orommel hallom…de 🙁 a tobbi eleg gaz:( Te Mihaly szinte megbolondultam amikor a fiamnak azt mondta az orvos hogy szivcsere kell:( O is neha jolerzi magat csak nagyon farad,fullad ,panikol es szur a szive 🙁 Kertem,hogy nyugdijaztassa magat es ne dolgozzon tobbet(de az a kurva penz kell neki 🙁 a betegnyugdij keves!!!) hm:( A fene egye meg ezt a nehez eletet …(amikor jo lenne kicsit…na akkor mindig beut a krakk) a fiam csak 48eves es mar evekota fogta le a ball valat mert oda sugarzott a szivfajdalom 🙁 Hiaba konyorgom neki en mondom en hallom,nem fogad szot…csak fut a penz utan…Fogalmam sincs,hogy lesz e szivcsere es mikor-hogyan?!…nem mond semmit (ha erdeklodok csak hallgat…gondolom ,hogy ne keseritsen el)Nagyon szomoru vagyok es amikor szivrol hallok ugy bepanikolok mint egy……. Adja az Ur,hogy jojjetel helyre es tudjanak meggyogyitani a doktorok….Tudd meg,hogy mar az en bajom nem is erdekel ugy megvagyok ijedve a szivetekert 🙁 Kivanok surgos gyogyulast es hogy tudjanak segiteni az orvosok (vegul is az ok kotelesseguk!!!) Puszika legy JOL es jo!!!!! Kerlek vigyazz magadra amennyiben lehet!!!:(

  5. “Kérlek vigyázz magadra amennyiben lehet..”
    Kedves Éva!
    Megértelek, ami a “szív” problémákat és a pénzt illeti”
    Az én férjemnek is van sok éve már egy ritmusszabályozója, ezért is aggódom érte!
    Puszika
    !

    1. Puszika Ilike .koszonom,hogy irtal…amikor elkuldtem a Mihaj Fonokunknek a levelet akko jelent meg az irasod es mar nem tudtam valaszolni mert beallitott egy vendeg 70 eves fiucska:)))Koszonom szepen…Ilike irj sokat …ne fogd vissza magad…te csak ird ki magadbol az osszes gorcsoket…mert megkonnyebbulsz…tanultuk az egyetemen *az irasban gyogyito magja valakozik*…bizony …vegy egy fuzetet es mindig amikor erzed,hogy terhelt a kicsi lelked ird ki magadbol…megkonnyebulsz…komoly,…..valo igaz!!! Koszonom szepen hogy kozvetitettel Marikarol ,drukkolok erte…Ilike Te veletlenul nem Iker jegyu vagy? Majusban vagy juniusban szulettel?…vagy ha nem titok ird meg a horoszkopjegyedet…En Iker vagyok es roppant kommunikativ (ezt a vonast fedeztem fel benned is….ahogy mondja az enek *Ami szivemen a szamon*….dilis az en gepem kezd elromlani 🙁 ha esetleg elhallgatnek akkor ez tortent!!!!! Udv a ferjednek is es gyogyulast kivanok Nektek…..Elgondolkoztam a minap egy rokonom,egy baratom.egy szomszedom,egy ismerosom egy csaladtagom stb. nem lett Koronas…akkor? mindez mire jo? ….soha se lesz az elet olyan mint eddig volt :(((( Na ezekre szoktam mondani,hogy hanyok 🙁 !!!!! Ilike puszillak es gyogyulast kivanok (fizikai es lelki)neked es a csaladnak…puszika jo ejt es almodjatok Angyalkakkal 🙂

  6. “Kérlek vigyázz magadra amennyiben lehet!!!:)”
    A szív problémánál én is érintett vagyok, ha nem is ilyen mélyen. A férjemnek kb. 40 éves kora óta van ritmusszabályozója beültetve. (Most 69 éves)

  7. “……álmodjatok Angyalkákkal”
    Kedves Éva
    1952. nov. 20.-án születtem. Én egy skorpió vagyok! 🙂
    Lehet, hogy a jelenlegi “megmondós” állapotomban a családom is annak tart, vagyis az idősebbik lányom Judit. Vele még nem vagyok teljesen rendben, mert ő sincs rendben saját magával.
    Őrlődik szegény és haragban van a világgal, jelenleg az anyósával, velem és nem tudom még, hogy kikkel. Talán rendeződik egy kicsit a helyzetük, mert a gyerekeknek hasznos elfoglaltságokat lehet találni, és neki is több ideje lesz saját magára. Én egy optimista skorpió vagyok.
    Voltunk a pszichiáternél, aki nagyon rendes volt,
    és a maszk ellenére (Vagy azzal együtt) ott is kiönthettük a lelkünket. A gyógyszereinket is módosította. Megtudtuk tőle, hogy ha valaki pszichiáter rezidens akar lenni, annak nem is kell felvételiznie, csak menet közben, a megszerzett gyakorlatokból kell vizsgáznia, a feltételek pedig a munka közben alakulnak ki.
    Engem megerősített abban, hogy bátran mondjam ki a véleményemet, már nem kell senkinek megfelelnem, elég, ha magammal és a családommal jóban vagyok.
    A pszichiáter rezidensségre vonatkozó infót nem mertem neki elnondani a telefonban sem, mert azt mondta, hogy én ne foglalkozzak az ő magánéletével, nem az én dolgom. Nem is foglalkozom ezzel, mert még a végén én leszek a hibás…..
    Mi van veletek, kedves fórumozók?
    Írjatok valamit!
    Nemes Misire, Marika férjére, a te fiadra és még sok szorongós és beteg emberre gondolok. Remélem, hogy a mai nap mindenkinek egy kis megnyugvást hozott, és azt is remélem, hogy a holnapi nap sem lesz rosszabb a mainál. Itt csupa edzett, értelmes és humánus ember van. Mindenkinek jó pihenést kívánok! Mielőbbi gyógyulást kívánok a szívbetegeknek is.
    Éva, legalább te írj valamit, ha tudsz. Én is várom a jó híreket, vagy a megkönnyebbülést hozó írásokat is!
    Várom a híreket!

  8. “és még sok szorongós és beteg emberre gondolok”

     
    Pont a szorongásról és pánikról szóló posztot csiszolgatom. 🙂

    1. Mihály, azt mindenképpen vedd bele, hogy a “szerre mindig vissza kell menni”! Olyan helyekre, ahol rám tört a pánik, vissza kell menni!
      Tudom a szer kicsit félreérthető, de majd körül írod!
      Bevált.Mondhatod, hogy nekem könnyű, mert Ebentyű velem jön. Igen, nagy segítség, mert elvonja a figyelmem a félelemről.

      Ili, mi még nem találkoztunk, Zsuzsa vagyok, Hal, egy kuty és immár 2 macs szolgája és van egy fiam is. 🙂

      “Engem megerősített abban, hogy bátran mondjam ki a véleményemet, már nem kell senkinek megfelelnem, elég, ha magammal és a családommal jóban vagyok.”
      Nekem ilyenkor “A molnár, a fia meg a szamár” című mese jut eszembe, ami fényes bizonyíték arra, hogy ha megfeszülsz se tudsz mindenkinek megfelelni.
      Az emberek vagy ítélkeznek, vagy mutogatnak, vagy támadnak, vagy sajnálkoznak, vagy nem is foglalkoznak a másikkal, de mindezt nagyon látványosan teszik. Igazából egy biztos, nem TE vagy fontos számukra, csak ürügy vagy számukra, hogy minél többször elmondhassák “BEZZEG ÉN”.

      Marika, a férjednek gyors gyógyulást kívánok, neked pedig jó levegőt!

      Éva, vigyázz magadra és a fáidra!

  9. “Pont a szorongásról és a pánikról szóló posztot csiszolgatom.”
    Gondolom, lehetnél szorongó is és pánikbeteg is egy infarktus után. Ezt nagyra értékelem, hogy még ebben a nehéz helyzetben is az okos megoldásokon gondolkodsz, ezzel segíteni fogsz ezeknek az embereknek, és magadnak is!
    Mielőbbi gyógyulást, jó levegőt és minden jót kívánok!

  10. Sziasztok Mindenki 🙂 Ghepard nem irtal semmit…nagyon vartam es csalodas ert :(….nagyon megszoktam tolled a jo tanacsokat es otleteket!!!! Elszoktal ugy erzem de az is lehet hogy unod….No akkor kerdezlek 1)Hogy van a feleseged,hogy erzi magat? 2)Te kezded megszokni a multbeli melodat? (tudom,hogy otthon jobb volt) …de mindha *kiszaradt*volna a tema benned?! 3) a gerely megy ? 4) valami jo tanacsod van e az izomfejlesztesrol? (mindha tunnenek el az izmaim 🙁 5)barmi tanacs jol fog …nagyon megvaltozott az elet e korona mese alatt …azt hiszem ez is a cel!!!! 6) Eleted soran halottal a Reptilianokrol? 7) Milyen a hangulatod,a kedved,az eleted stb….na ez csak par *tema-otlet*…kerlek ha van idod es kedved irj nekunk….puszika legy jo es jol…..Mihaly megijedtem,hogy a tegnap tortent valami veled…az a helyzet hogy roppant intuitiv passzban vagyok…kerlek vigyazz magadra(amennyiben lehet) es elore is koszonom a *panikrol *szolo beszamolodat….roppant pesszimista,felos,panikolos,lettem az osztol 🙁 de vegul is megvan az oka….nem irom le mert nem ide tartozik……. Ilike…nahat ilyen meglepetes reg nem ert…szoval Te Skorpio vagy….(nahat….. az nem olyan bobeszedu mint te sot hallgatagok-szofukarok)….a Skorpiok…agresszivek,mindig nekik van igazuk,sertodekenyek, szoval a kakan a csomot….van egy baratnom skorpio …aj ajjjj nem szeretnek a borebe lenni !!!!!es 1952-ben szulettel mint en…na az Sarkany )eross egyeniseg,okos,segitokesz…nem konnyu eset….mindent eszrevesz,adakozo,nagyon segitokes bizony …. stb. Erdekes emberke vagy az biztos….a ferjed azert is hallgatag…,,,,,mert: ketdudas egy csardaban………(en imadom a kozmondasokat es hasznalom is….megvan az ok arra,hogy letrejottek)Tehat roppant EROS egyeniseggel alldott meg az Ur +sok-sok egeszseggel,segitokeszseggel…………….Nagyon hianyolom Ritat,Bernit, Janost,Marikat,Krisztikemet es Mindenkit aki reg nem jelentkezett ;( Puszilok mindenkit es a legjobbakat kivanom Nektek……

  11. “azt mindenképpen vedd bele, hogy a “szerre mindig vissza kell menni”! Olyan helyekre, ahol rám tört a pánik, vissza kell menni!”

     
    Ez a gondolat az egyik fő mondanivalóm, rengeteg módon és helyen leírtam és most pont azon munkálkodom, hogy ez egy külön posztban, koncentráltan legyen összefoglalva. A szerre vissza kell menni megfogalmazást, természetesen forrásmegjelöléssel bele fogom venni.

    “Mondhatod, hogy nekem könnyű, mert Ebentyű velem jön. Igen, nagy segítség, mert elvonja a figyelmem a félelemről.”

     
    Idézet a Lélegzetmegindító bejegyzésből

    a Zsuzsa nevű hozzászóló a fórumon például a kutyasétáltatásról ír sokat, neki a tacskója egyrészt biztosítja, hogy nem lustulhat el, mert MUSZÁJ levinni az ebet, de közben mindig történik is valami vidám vagy ijesztő kis kaland

     
    Ez legalább egy éve került bele, szóval meg vagytok örökítve Ebentyűvel együtt, akinek ezúton baráti vakkantásomat küldöm.

  12. “Gondolom, lehetnél szorongó is és pánikbeteg is egy infarktus után.”

     
    Ezekben nagyon rossz vagyok, nem mennek nekem. Fura módon főleg azóta nem, hogy kiderült a COPD.

  13. Eva írta ami a pontok között van

    …..Ghepard nem irtal semmit…
    azt hiszem, hogy írtam eddig mindig, amikor direkt ghepardnak szóltál

    ……..nagyon vartam es csalodas ert :(….
    nem szabad attól sokat várni, ami nem Tőled függ

    ……..nagyon megszoktam tolled a jo tanacsokat es otleteket!!!! ………
    ami volt, azt mind leírtam, én is csak kombinálom és jobban és jobban próbálom csinálni, persze meglehet, hogy valami még kipattanhat az agyamból

    ………Elszoktal ugy erzem de az is lehet hogy unod………
    mondjuk az INDEXre már 2007-től irogattam (több mint 6ezer bejegyzésem van ott), ide valami 3 éve pottyanhattam – minden nap nincs ujdonság

    ………No akkor kerdezlek 1) Hogy van a feleseged,hogy erzi magat? ………
    hát nem a legjobb, de elvan, megszokta, hogy otthon vagyok – most 3 hónapig majd megszokja, hogy a héten 3 napon megyek a melóba (2 nap minden héten szabin leszek), aztán majd 4 napot megyek a melóba hetente, 1 nap szabi.

    ……2)Te kezded megszokni a multbeli melodat? (tudom,hogy otthon jobb volt) ………
    pont a nagy melóba csöppentem bele, de most úgy vagyok, hogy megszoktam otthon és eltart, míg újra a melót is, de nagy meglepetésemre, nagyon sokan vannak a vonatban, ami nem olyan jó, nem magam miatt

    …….de mindha *kiszaradt*volna a tema benned?! ……….
    hát minden nap nem lehet valami új félével jönni, sok mindent kiagyaltam és le írtam ide is, no meg az INDEXen sokkal több van

    ………3) a gerely megy ? ………
    megy, nagyon megy, nagyon sokszor voltam kint dobálgatni is, volt, hogy 5 nap egymás után, tartom a szintet. Nagyon érdekes, hogy a tavalyi bal kéz súlyos sérülése ellenére jobban tartja magát eredményileg (a jobb kéz is súlyosan sérült, de annak ellenére, hogy gyakorlatilag teljesen lebénult csuklótól lefelé – nem volt olyan vészes, mint a bal kéz sérülése – mindkét sérülés az én hibám volt), már kétszer is beállítottam az egyénimet ballal, a jobb kézzel le vagyok maradva 20 centivel. Az se sok, de én kicentizem, de remélem, hogy az év végéig még lesz több is.

    …………4) valami jo tanacsod van e az izomfejlesztesrol? (mindha tunnenek el az izmaim…….
    az egyre idősödő ember lead átlagban évente kb 30 deka izmot. Tíz év alatt tehát kb 3 kilót. Ez a trend, ha nem csinálsz semmit, vagy semmi olyasmit, ami ezt megakadályozza. Én az utóbbi években felszedtem jópár kiló izmot (tehát nem hájat vagy stb), le is írtam, hogy kb hogyan. Röviden, nagyon nagy és nagyon gyors terhelés, de nagyon kis ideig. Az én kemény edzésem csak 4 perc naponta (nem egyszerre, 2 delelőtt és 2 perc delután), régebben csak 2 perc (vagy még annyi se volt naponta) – a többi relax, tehát gyakorlatilag az egész nap relax.
    kb ilyesmit teszek: kezek fel kinyújtva egymás mellé és nagyon megfeszítve lassan remegve egymás mellett levinni legle. Majd jobb kéz öklével lefelé nyomni a bal kéz öklét, majd fordítna, összekulcsolt ujjakkal szét próbálom húzni a kezeimet nagyon nagy erővel remegve. Meg ilyesmi 4-5 az ajtókerettel, aztán jön a súlyokkal pár kemény, de rövid gyakorlat.

    …..5)barmi tanacs jol fog …nagyon megvaltozott az elet e korona mese alatt ……..
    nem szabad engedni a külvilág nyomásának, bennem nem változott semmi – fejben kell jól beállítani a dolgokat, hogy ne hasson rád ez a mizéria – ebben sokat segíthet a jó légzés, meg az is ha érzed, hogy mi és hogyan folyik a testedben. Az kb annyi, mint megismerni a világegyetemet

    ………azt hiszem ez is a cel!!!! ………….
    fura érzéseim vannak nekem is ezzel kapcsolatban

    ………6) Eleted soran halottal a Reptilianokrol?…….
    hallani hallottam, meg olvastam is – de ez minden

    ……..7) Milyen a hangulatod,a kedved,az eleted stb…….
    ha egy szóval jellemezném – akkor remek

    ………na ez csak par *tema-otlet*…….
    hát igen, megvolt pár

    ………kerlek ha van idod es kedved irj nekunk….
    megtettem

    …….puszika legy jo es jol…..
    köszi, neked is meg mindenkinek a legjobbakat

  14. Koszonom szepen a hosszu-hasznos valaszodat Ghepard,kivanok nyugis napot….. Mihaly remelem jol vagy ? Ilike Te nagyon elhalgattal,remelem minden ok veled !? Marika,Berni,Janos,Rita,Krisztikem jelentkezzetek…tul hosszu a csend:( Nagyon aggodom miatattok…..romlik el a gepen 🙁 ha elhallgatnek,tudjatok ez az oka!!!!! Kebzelyetek osszetelefonaltam mindenkit a varosban,mert ha nem viszek ajanlast a haziorvosnak,nem irja fel a receptet…….A tudoklini nem dolgozik…minden Privat klinit felhivtam,nem fogadjak el a kuldopapirt ,tehat fizetni kell nekik…..ami horibilis osszeg 150 lej (vagyis 1 millio 500 lej…nahat szinte hanyatt estem 🙁 aztan talaltam egy maganklinit,ahol ingyenes de kell kuldopapir….hurrrrraaaaaaaaaaaaa:) Beprogramaltattam magam jovohetre…aztan megyek a dilis haziorvosomhoz es vegre lesz receptem (ki kelll csereljem ezt a roman fiatal not,mert nagyon fekez a felelme……)Tehat jovohettol lesz ujbol gyogyszerem…hurrrraaaaaa:) Szerencsere meg van Fosterem es igy nem fogok megfulladni ( nagyon sokat segit ,ha mar kapkodom a levegot !!!!! Kivanok mindenkinek szep es nyugis napot,legyetek jok es jol …puszika!!!!

  15. “………hogy kiderült a COPD”
    Én is azt gondolom, hogy a szorongásom azóta csökkent, amióta kiderült a COPD, Ez már a nyugdíjas éveim alatt volt. Nekem “munkahelyi ártalom” volt a szorongás. Ez a “pánik” meg a lányom miatt, mert azt hiszem, hogy én most “pánikolok” miatta. Pedig nem kellene, mert semmit nem érek el vele, csak magamat idegesítem fölöslegesen. Na meg a férjemet, és erre neki sincs semmi szüksége.
    Minden jót kívánok nektek,és a lehetőségekhez képest jó közérzetet!
    Majd írjatok!

  16. ……..átírtam a pánikolós posztot,megnézhetitek, mit szóltok hozzá”

    Elolvastam, még többször is el fogom olvasni, mert-mint az egész Szuszogó blogból- nagyon sokat lehet tanulni belőle!
    A betegségeket valóban kísérik ezek a pánikrohamok, de aki nem beteg annyira, csak nagyon kellemetlen élményeket élt át a múltban, a hasonló szituációk bizony előidézik a pánikot. Szerintem ez történik velünk is.
    Új mottókat is találtam családi alkalmazásra:
    (Szerencsére be vannak keretezve, így könnyebb lesz ismételgetni.)

    “Nem megijedni a saját megijedésünktől!”
    “A pánik elkészítéséhez nincs szükség alapanyagokra………
    …….és már kész is!”
    “Sok lúd a disznó agyára megy.” (ez nincs is bekeretezve 🙂 )
    Szerintem nem árt meg egy kis elgondolkodás a dolgokon .
    Úgy tudom, hogy van egy olyan pszichológiai megküzdési stratégia is, hogy : “Racionalizáció ”
    Ha ezeket megpróbálja az ember összerakni és jól alkalmazni, valószínűleg nem fog majd a családja idegeire menni.
    Köszönöm szépen a befektetett munkát! Sokat fogok gondolni rád június 11.-én. Nem írom, hogy izgulni fogok, mert az árt a tüdőnek és a szívnek is, ha túlzásba viszik.
    De van olyan tapasztalatom is, hogy az “egészséges vizsgadrukk” még jó eredményeket is hozhat!
    Minden jót, jó levegőt és a lehetőségekhez képest jó közérzetet kívánok mindenkinek!
    Nemes Mihály szerintem sokan fogunk ebből tanulni!
    (ui: túlléptük a 650 főt az “osztályban”)

  17. ” legyetek jók és jól puszika”
    Éva!
    Most te tűntél el! Miért nem írsz? Ha lesz időd, írjál. Rád is sokat gondolok, mert kedvesen fogadtál itt a fórumon. Remélem, hogy nincs komolyabb baj veletek!

  18. “Egyedül nem megy…”
    Erre jöttem rá én is, ezért vagyok itt, és a COPD miatt a férjem gerjeszti saját magában és bennem is a pánikot, de a pániktól a dohányzás, mint pótcselekvés is működésbe lép, hiába tudja az ember azt, hogy “kinyírom magam”.
    Kerestem más “segítséget” is: A lányom anyósával én szoros “telefonos” kapcsolatban vagyok, hiszen az én unokáim az ő unokái is, a családban Judit az anya, Jancsi pedig at apa.
    A barátságunk alapja a 6 közös unoka és az ő családi békéjük.
    Megbeszéltük azt is, hogy neki az a dolga, hogy a fiával legyen elfogult, nekem pedig az, hogy a lányommal legyek az.
    Ettől mi még barátok lehetünk, sőt szerintem ez az alap nagyon szoros barátságot tud létrehozni.
    Jelenleg a lányom engem is (félig-meddig), és az anyósát is “tiltó listára tett” , mert mi az ő háta mögött “kavarunk”. Mind a ketten segítünk, ha kell de nem tudunk mindent felvállalni.
    Nekem nagyon sokat segít a dolgok, a régi események meg gondolatláncok felidézése, és a pszichiáter tanácsa is. (önismeret), de ha tiltó listán vagyok, akkor megpróbálok a blogról tanulni a “pánik okának elemzése”, és óvatosan előre, úgy, hogy a pánik előtt kilépni az adott szituból. A koronavírusos családi idill erre nem volt alkalmas, mert a gyerekek is hisztiztek meg mi is! Csak szegény férjem nem, de ő meg úgy elfáradt, hogy amikor elmentek, napokig csak aludt.
    Hozzá tartozik a dolgokhoz az is, hogy Judit az orvosi egyetem végzésekor kihagyott 1,5 évet, mondván, hogy belefáradt a tanulásba. Ekkor a szabad idejében bele került egy igazi pszichopata “lepkegyűjtő” hálójába. (Ezt a már akkor is jelen lévő pszichológus-pszichiáter állapította meg, mem magamtól találtam ki sajnos.) Ebből a helyzetből a jelenlegi férje segítségével lépett ki. A hasonló szitu, azaz a munkavállalás, megfelelé, és ez nekem nem fog menni, esetleg benne is előhozta a pánikot. Itt tartunk most, és várom a következő felvonást.
    Azt elhatároztam viszont, hogy ha lesz alkalmam, szrezni fogok magamnak egy megbízható tüdőgyógyász szakorvost. (Gyulán talán van ilyen. És azt is, hogy felveszem a tüdőgyulladás elleni védőoltást, amint leget, próbálok lefogyni is, és talán a fejemben már megfordult az is, hogy le kellene szokni a dohányzásról is!
    Ma megint “egy nap alatt váltakoznak az évszakok”. Ez is zavaró lehet.
    Már megint sok a szöveg! Köszönöm a segítséget!
    Várom, hogy valaki ír valamit, de mindenkinek más dolga van, ez is egy normális helyzet!

  19. “talán a fejemben már megfordult az is, hogy le kellene szokni a dohányzásról is”

     
    De azt villámgyorsan. Ha tegnap nem lehet, akkor ma.

  20. Ili, szóval “Egyedül nem megy…” Ez tény, de egy valamit nem felejts el, te nem vagy a lányod és az anyósod nem a fia, vagyis a vejed.
    Bocs, hogy ismeretlenként beleszólók, de gondold végig.! A fiatalok élete nem egy Ikea bútor, amihez összeszerelési illetve használati utasítás tartozik.
    A lányod és férje évekkel ezelőtt és azóta is hoztak döntéseket, amiknek a következménye az a helyzet, ahol most éppen vannak. Ebből nekik kell kimászni, feltéve, ha ki akarnak mászni.
    Ti, vagyis te meg az anyósod csak annyit tehet, ha megkérdezik elmondja a véleményét, majd bekészíti a vízet a jégkockatartóba, hogy legyen jég, amennyiben a buksin keletkezett púpot borogatni kell.
    Tudom, nehéz, de hátrább kéne lépni.
    Vigyázzatok magatokra, és dobd el a cigit!

  21. “Vigyázzatok magatokra és dobd el a cigit”
    Zsuzsa! Ez az én véleményem is, akár hiszed, akár nem!
    A lányomat NEM AKARTAM befogadni a 6 gyerekkel a vírus alatt, mert féltem a koronától , ha már az influenzát sikerült az idén megúszni!
    Ő könyörgött szó szerint, hogy nem bírja, mert nincs aki segítsen neki! Én éppen ettől a helyzettől féltem, mert már egy ideje ez érlelődik bennem (14 éve), hogy miértnem akar valamit kezdeni magával, ha nem jó neki az anya szerep. Erről szoktunk beszélgetni a vejem anyjával, meg az unokáink viselt dolgairól. Most sok lett belőlük egy kicsit! NEM AKAROK AZ ÉLETÉBE AVATKOZNI! MERT AZ ENYÉMET AKAROM ÉLNI!
    Ezt kb. 14 éve szeretném, ha elégedett lenne saját magával.
    Megpróbálom, de egyedül ez sem biztos, hogy megy!
    Ezért léptem be a csoportba is! (COPD típusú találkozások!)
    Jó levegőt és jó hétvégét kívánok nektek!

  22. “Vigyázzatok magatokra és dobd el a cigit”
    Zsuzsa! Nem olvastad a “kisregényem kezdő fejezeteit!
    Én éppen ezt szeretném,ha nem kellene beleavatkozni itt sem. De erre a koronavírusos időkben ő kér,mármint arra, hogy segítsünk neki. Nálunk volt a 6 gyerekével és én voltam a háztartási mindenes. Mindenki hisztizett, ő is “Elfontottam az életemet….”
    Én mondtam meg neki, hogy te csináltad magadnak!
    Van egy másik lányom is, Mártinak hívják. Ő most kb. egy hónapja szülte meg az első kisfiát. Minden rendben van velük szerencsére és örülünk vele együtt!
    Róla egy sort sem írtam! Náluk sem avatkozok bele, de nem is kérnek erre. Amire kérnek, azt próbálom megtenni, ahogy tudom.
    Köszönöm a véleményeket és a figyelmet is!
    Mindenkinek jó hétvégét kívánok!

  23. ” Messzire!!!”
    Megpróbálom, de attól félek, hogy egyedül ez sem megy.
    El kell kezdeni úgy, hogy nem vesszük meg!
    (Piszok drága és büdös is!) 🙂

  24. Szep napot kivanok mindenkinek……:) Ilike az szuper jo,ha valaki van hol kiontse a lelket…ettol reszben megkonyebbul….Cigi tema:) en a harmadik fazisba vagyok es cigizek….de hogyan? Ra se nezek mar evek ota az uzleti cigire (valamiert nem bizom benne+ meregdraga+….bementem a netre informalodni es ezt a hasznos tanacsot kaptam…..regi oregek +az indianok is mivel gyogyitottak a tudejuket ? (errol mar sokszor irtam)hat martilapi cigaretat szivtak…vizesen osszecsavartak ,osszekotottek es szaradni tettek…na azt szivtak mint gyogyszert!!!! A martilapinak van egy ilyen hatasa…..en rengeteget szedek es szaritok vagy elteszem borkanba…..aztan telen van levesem es masodikam is ingyen (szojakockaval csinalom,de toltottkaposztanak is szupper szoja granulatal) tovabb kutakodtam es ratalaltam,hogy ciginek hasznalva gyogyszer a tudonek……..no most mar akkor veszek dohanyt,szaritom a martilapit van cigipapirom es toltom….na Ilike en azt szivom evek ota…!!! Nem tudom,hogy hasznal e vagy sem de a regi oregek sokat tudtak….Es ha visszagondolok,hogy 2015-ben mentem eloszor a tudore mert nem ereztem jol magam (valojaban 2013-tol vacilal ez a franya betegseg….csak en utalok orvosokhoz jarni)….Tehat mostanig a 3-as gradba voltam .Tehat 2013-tol 2020 ig kb. 7-8 ev alatt romlott egy statuszt…ami szerintem szupper jo….En azt mondom,hogy a pici dohany es a sok szaritott martilapi megtoltve a cigi es ha szivja a beteg az kesz gyogyszer…Ez az en tapasztalatom+ a netten az info a martilapi cigirol +az en lassu romlasom…tehat el lehet gondolkozni ezen…Velemenyem surgosen eldobni azt a franya cigit(ami vegul is mereg es meg ki tudja miket tartalmaz+irto draga) es ha cigizni akarsz csinald a martilapist…eloszor mindig jol megkohogtet,utanna megszokod….Mit nyersz?: penztsporolsz+mindig keznel van+gyogyit+olcso+tiszta +nyugotsagot ,hogy ez egyfajta gyogyszer…..Ilike ez az en tapasztalatom….de lehet a netten is informalodni….Nagyon lelassult a betegsegem haladasa…meg mindig a III-fazis kozepen vagyok…majd jovoheten megyek a maganklinire es elvalik…megirom. De a lenyeg 7-8 evig ucsorogtem egy fazist romlottam…nem semmi 🙂 Ha mar mindenkeppen cigizni kell(mert van egy olyan hatas is ,ha muszaljra hagyja el valaki a bagot,vagy nem megy…vagy megy de jon a depresszio….)tehat az en velemenyem…eldobni azt a franya cigit!!!! es csinalni a martilapist……es hallat adni,hogy van egy ilyen lehetoseg is…jo tudni!!!!!Ilike gondoly bele ,hogy ha ezt csinalod most 68 evesen,majd csak 7 ev mulva romlik egy statuszt az allapotod…nem semmi 75 evesen (mondjuk most a II kozepen vagy es 7 ev mulva a IIIas kozepen leszel…nem semmi :))))….kerlek mikor elfogy a csomag cigid tobbet ne vegyel…addig is szerezz be dohanyt (ebbol pici kell ,csak a pszihenek es mentalnak…a nagyobb mennyiseg a martilapi kell legyen ),vegy toltot es cigipapirt (vannak uzletek ahol aruljak es olcso)menj ki a termeszetbe es szedj sok sok martilapit ,szaritsd meg…..!!!!Mar ettol a perctol valtoztass……1-2 evre megvan a cigid es majdnem semmi kiadasbol…ne feledd gyogyit!!!!! Es az a nyugodsag,hogy van cigim,nem kell oltozzek, s menjek es nem kell sok penzt kiadjak….Ez volt az elso fazis…A masodik fazis…drasztikusan csokkenteni az adagot…na megvigasztallak ez magatol is fog menni,mert kohogtet es valahogy nem fogod kivanni a cigit :)) Tanacsom …keves dohany es sok martilapi!!!!!!!! masik tanacs…annyit szivsz amennyit akarsz….harmadik tanacsom…. amikor atalt a szervezeted erre az uj cigire…na akkor csokkentsd…lehet reggel a kaveval es minden etkezes utan….en oszinten kb.5-7 cigit szivok napjaban…. Ilike merem remelni,hogy jo infot kaptal es segiteni fog minden szinten !!!!! Mihaly kerlek irj magadrol…hogy erzed magad…hogy viselkedik a szived…mikor engednek mar haza? Sokat gondolok rad es kivanok hatasos gyogyulast…puszika legy jo es jol….. Nagyon sok szeretettel udvozlok mindenkit es kellemes hetveget kivanok….a hianyzok jelentkezzenek…puszika Mindenkinek……

  25. “no most mar akkor veszek dohanyt, szaritom a martilapit van cigipapirom es toltom”

     
    Halkan megjegyzem, hogy nemcsak a nikotin, a cigarettapapír elégésével keletkező finom hamu is NAGYON káros, főleg tüdőbetegekre, továbbá, hogy az égéstermékek (pl. kátrány) is NAGYON károsak – ezeknek nagy részét a filter kiszűri (az a célja), szóval ha nem filteres cigarettát sodorsz magadnak, akkor jó eséllyel sokkal több tüdőt károsító anyagot szívsz be, mintha egy enyhe filteres cigarettát szívnál. A finom hamu és a kátrány lerakódik és elzárja a légzőhólyagocskákat.

    Azt is megjegyzem, hogy ha martilapuból készítesz magadnak cigarettát, akkor abban nincs nikotin, márpedig igazi, fiziológiás függést csak az okoz. Akkor viszont miért nem hagyod el a cigarettát tüdőbetegként?

    NAGYON jó az a tanácsod, hogy csökkenteni kell az adagot és nagyon klassz, hogy ezt meg is tudtad tenni. De akkor miért nem dobod el a francba? Az adag csökkentését meg tudtad oldani, egy csomó munkát bele tudsz tenni az alternatív szívnivalód előállításába, de az utolsó 5 szálat nem bírod elhagyni? Ne már.

  26. Ica írja a dohányzásról:

    “Megpróbálom, de attól félek, hogy egyedül ez sem megy.”

     
    Tessék kérem gyakrabban olvasgatni a Szuszogót. A magyar nyelvű leírások gyűjteményében van ez a link, meg ez a másik. Nézd meg, meséld el,adtak-e valami használható tanácsot.

    A COPD csoport tagja Mucsi János doktor úr is, ő többek között dohányzásról leszokásban is segít. Le is írta többször, hogy van, amikor orvosi segítség kell, mert anélkül az illető nem igazán tudja megoldani. Itt a rendelő címe.

  27. Szép napot, jó levegőt mindenkinek!

    Fel szeretném hívni a figyelmet, minden betegtársamnak, legyen az krónikus bronhitiszes, vagy copd, közép stádiumban, vagy tüdőtágulatban szenvedő, egyén, ebben a maszk őrületben szenvedő világban ránk leselkedő veszélyre,.
    Ezek az egyszer használatos oly népszerű, de mégis gagyi papír+vatelines anyagú maszkok, nemcsak hogy nem védenek sokat, hanem éppenséggel károsak is lehetnek, egy félórás használat után is,.
    De semmi esetre se használjuk ezeket a vackokat, buszon villamosokon, vonaton, nagyobb távolságú utazáskor, 2-3óra hosszánál tovább, többszöri felhasználása is bizonyítottan veszélyes, inkább dobjuk el…
    szerezzünk be egy komolyabb ffp2-es maszkot, ami nem tapad rá a szánkhoz, és nem ragad rá az orrnyilásunkra, valamint nem válnak ki belőle szövet-darabot, pici apró vékony szálak, mint az olcsó kék-fehér szájmaszkoknál, amit említettem, az elején.
    Ezek a vacakok, ugyanis gyorsan elhasználódnak, és emiatt, az apró kis vatelin szálak, bejutnak a lég
    utakba, a nyelőcsőbe, ahol ugye a nyáktermelődés miatt lerakodnak, megkötődnek, majd később a melegben, lejutnak a tüdőbe is, már ha nem köhögi fel az emberek, időben nem veszi észre, ezeket, a káros anyagokat.,
    Én spec. ezeket egészséges embereknek is csak, a boltba, rövid időre ajánlom,.
    Én amióta megtapasztaltam ezt, nem használok semmiféle maszkot, a villamoson, a vonaton sem, igaz ott felesleges is volna, a szigorú fertőtlenítési távolságtartási szabályok miatt,
    ráadásul hivatkozni is tudok a betegségemre, a lehúzott ablakokat sem bírom már, bár Bp-ről hazafelé 2óra hosszat lehúzott ablakok mellett kel utaznom, ezzel kockáztatva, egy maradandó agyhártya gyulladást, na ezzel megint nem törödik senki,, a fiatalok meg úgyis lehúzzák, nagy fejfájást okozva nekem, egész napra,….
    Hát ez van…

  28. :))))))))Na ez a hozzaszolas szupper jol sikeredett!!!!! orvendek,hogy jol vagy es megszollaltal Mihaly…..igazad van meg nem is :)))) tehat ha a martilapi ugy viselkedik mint a gyogyszer minek hagynam el? No meg az a piciri dohany nem olyan artalmas mint a levego amit modern vilagunkban kenytelenek vagyunk beszuszogni…gondolok itt : a kombinat fustjere ami non-stop mukodik +a rengeteg autora+ a repulo huzta csikra ,a rantas sutes szagara stb.stb…..tehat semmi se perfekt a Nap alatt. (en se-ti se stb.) A cigipapir amit arulnak filteres halla az Urnak…. szerintem ide talalo kozmondas *A kecske is jol lakik es a kaposzta is megmarad*….gondolok itt a megszokasra es annak a megoldasara is ……..nem konnyu feladat de meger egy imat ! Na nem reklam …de oszinten szolva egy jo megoldas *termeszetes gyogymod*…tudtak azok a regi oregek….no felreertes ne essek ez itt nem a reklam helye csak egy enyhe megoldas a *bagosoknak is,no meg a tudobetegeknek is stb(sorolhatnam meg,de minek ?! nem akarok en senkit meggyozni,de nekem bevalt ez a metodus )Orvendek nagyon Mihaly,hogy jol erzed magad (remelem,de ha nincs ellenedre ertesits bovebben minket)……de roppant aggodom:Berniert es Janosert….ha jol emlekszem marciustol csend van :(((( Kebzeljetek el megint jol megfordultam….reggel fekszem es delbe kelek….nagyon nem jo allapot….lassacskan ujbol at kell fordulyak a rendes kerekvagasba,mert ez az elcsuszas is artalmas,mint annyi mas az eletben!!!:( Kivanok mindenkinek kellemes hetveget es a hianyzok jelentkezzenek mar…puszika legyetek jok es jol !!!

  29. “az a piciri dohany nem olyan artalmas mint a levego amit modern vilagunkban kenytelenek vagyunk beszuszogni”

     
    Parádés gondolatmenet! Ha úgyis sok szennyezés van a levegőben, miért ne rontsunk még rajta dohányzással is?

    Valami minimális logikával kicsit is végiggondolva világos, hogy pont fordítva van. Ha nagyon tiszta lenne a levegő, akkor kevésbé ártanánk magunknak a cigarettázással, mert nagyobb lenne a tartalék.

    Ha egy szamár 100 kg teher alatt roskad össze, szerinted mikor tehetek rá még 20 kilót? Amikor még semmi teher nincs rajta, vagy amikor már 90 kg rajta van?

    És elmondanám még egyszer, hogy bármilyen füst apró részecskékből áll, amik lerakódnak a tüdőhólyagocskákban, ezáltal megszüntetve a működésüket. Nemcsak a dohány ártalmas a cigarettában.

    “tudtak azok a regi oregek”

     
    Persze, egyetlen probléma van, hogy évtizedekkel rövidebb ideig éltek, mint mi, többek közt tüdőbetegségek miatt.

    Abban egyetértünk, hogy ha már szív valaki, akkor inkább olyant szívjon, amiben kevesebb a dohány. Azt viszont nem hiszem el, hogy te, aki már találtál egy másik megoldást, munkát is tettél bele, hogy az működjön és napi 5-6 szálra le tudtad szorítani az adagodat, te ne tudnád elhagyni azt az utolsó pár szál cigarettát.

  30. Most,hogy elkuldtem ..latom,hogy megjelent Janos…hurraaaaaa….udvozollek es roppant megorvendtem neked! Mar mindenre gondoltam csak jora nem :((( Hatarozottan igazad van,de sajnos itt nallunk peldaul muszaly viselni a maszkot,mert irto nagyok a buntetesek…..hm,olvasom,hogy kb. 2-3 ev mulva a Copd az elso helyre nyomul a halalozas szempontjabol vilagviszonylatban….No akkor felvetodik a kerdes,,,Honnan tudjak ezt ….ilyen jol ????hm 🙁 kerlek jelentkezz ezutan surubben,mert en peldaul nagyon panikos vagyok (lettem ) es megszoktam+megszerettem az embereket itt a Blogon…valojaban …mi mar egy nagy csalad vagyunk!!!! Isten hozott,kosz hogy irtal,legy jo es jol…puszika Neked(oszinten orvendek es megszepitetted a napom…,,bizony)Udv mindenkinek es irjatok…Rita neked is szol!!!!!sziasztok es szep napot!

  31. “kb. 2-3 ev mulva a Copd az elso helyre nyomul a halalozas szempontjabol vilagviszonylatban….No akkor felvetodik a kerdes,,, Honnan tudjak ezt ….ilyen jol ????hm”

     
    Ez nem egy túl nehéz fejtörő. Nézik a statisztikákat.

  32. ” Itt a rendelő címe…”
    Tudom,hogy Gödöllő és hogy Erzsébet-ház, és már megnéztem a neten is, amit erről tudni lehet. Már csak azért is, mert az a fránya Judit gyerek állítólag orvos is lehetne, de nem tudja, hogy milyen orvos legyen, ha egyáltalán eljut oda. Rákoscsabán laknak, és ez rajta van a Bp.-Keleti, Gödölló, Hatvan vasútvonalon is . Eszembe jutott már, hogy néhány megállóval kell csak tovább menni, és ott egy jó tüdőgyógyászat. is van, meg más rendelések is.
    Gyulán is van lehetőség, ezt meg onnan tudom, hogy megnéztem, hol vannak az országban rehab. intézetek.
    Gyulán dolgozik egy csomó orvos rokon meg volt tanítvány is.
    Lehetőség tehát van! Elolvastam Mucsi János minden üzenetét a csoportban is, de várom, hogy a fejemben is eldőljön a dolog. Azt is írtátok, hogy ha valaki már addig eljutott, hogy a COPD csoportba belép és felvállalja ezt a “szenvedélyt, ami a nikotinról szól, az már egy lépést tett. Nagyon igyekszem.
    A segítség Zolitól a férjemtől is jól jönne, ha pl. nem aludna annyit, mert engem ez is aggaszt. A ritmusszabályozót sem azért kapta, hogy azzal aludjon. Valamikor sokat futott azzal együtt is. Juditot is ő szoktatta rá a rendszeres mozgásra, Most meg csak alszik….
    Majd folytatom a regényt!
    Mindenkinek szép napot és minden jót kínánok, akár jól esik, akár nem esik jól! 🙂

  33. Orvendek hogy optimista vagy Mihaly…:) hat akkor beszelgessunk egy kicsit,jobb igy es legalabb nem monoton az elet 🙂 Nezik a statisztikat! vilagviszonylatban? meghato ….:) en egesszen mast gondolok…de nem ildomos kozetennem es nem is erdemes…dontse el mindenki magaban ….ki mire gondol?!,hogy vagy ? meg mindig a klinin? mi volt az ebed? remelem a javulas utjara lepett a szived? puszika ……:)

  34. Éva kedves érdeklődésére: ahogy írtam pár napja, 11-én csinálnak majd katéteres elektromos vizsgálatot a Városmajorban. Addig is javulgatok.

    Ne dohányozzatok, mert akkor rosszabbul leszek!

  35. Nahat elszokott az irasom 🙁 Jot aludtam a delutan ejjel majd kukorekolok….Tehat…ugy tanultuk az egyetemen ,hogy a Koroket be kell zarni,mert a nyitott Kor,megbosszulja Onmagat (az O betun ket pont,ami a gepemen nincs)… Ne dohanyozzatok mert rosszabbul leszek irod 🙂 na ne is csak martilapist….(a gyogyfuvek gyogyitanak!!!!) szep estet mindenkinek…..legyetek jok es jol….puszika:)

  36. Istenem be edi vagy te Mihaly :))) Kapaszkodo fajta:)))) Tetszik…legyen meg az akaratod :))))) Nix martilapis….soha tobbet ,ne is halljam!!!! :))) Surgosen gyogyulj meg es vigyazz magadra nagyon …Azon gondolkoztam el a minap,hogy az en fiam sulyos beteg a szivevel 3 orvosnal volt es mind az a velemeny es megsem utaljak be a korhazba:((( dolgozik szegenykem es roppant farad 🙁 Nahat gyerekek blokal le a gepem ,ha eltunnek ez az oka 🙁 muszaly valakit hivnom ,megcsinaltatni….jo,hogy feloldottak a *koronat*…hm …ez is!!!?!! Puszika es szep estet kivanok mindenkinek !!!

  37. S a fiad hajlandó lenne kórházba menni, ha beutalnák? Nem az ő passzivitásán áll meg esetleg a dolog?

  38. Nem hiszem !…de ebben azert nem vagyok biztos….Tenyleg meg kell kerdezzem…ez eddig nem is jutott eszemben…Kertem,hogy menjen es betegnyugdijaztassa magat….na azt sem akarja…fut a penz utan :(hm mindene megvan…kulon udvaros haz a kozpont sziveben,auto stb……..:( en meg kesz ideg es buskomor vagyok…Nekem csak o van + egy fogadott lanyom ! Mihaly te megvagy elegedve a kajaval? Oda hozzatok a klinire kell vinni sot,otthonrol? Itt igen,mert minden sotlan es nincs semmi ize ,ehetetlen a kajajuk…Gyogyszereket is kapsz? hanyan vagytok egy szobaban? Na en ilyen kivancsifancsi vagyok 🙂

  39. Nagy teher neked a saját betegséged mellett a fiadé is. Amiket írtál, abból az sejlik, hogy nagy nyomást kell rá gyakorolni, hogy eléggé törődjön magával.

    Én itt jól el vagyok látva, az őrzőben vagyok egyedül és a kaja sem rossz. Nagyon jó kis szálloda.

  40. Engedjétek meg, hogy a Mihállyal közös megegyezés alapján írjak pár sort Zsoltról. Sokat beszélgettem vele telefonon, ezért helyettesíteném most Mihályt, aki pedig most koncentráljon a teljes gyógyulásra!

    FINTA ZSOLT-ot itt, a Szuszogóblogon „ismertem” meg. Írásai mutatták azt a tapasztalatot, amit sajnos az elmúlt években a betegségünkről beszerzett. Szívesen osztotta meg velünk a bevált trükköket, amivel megkönnyíthetjük az életünket.

    Zsolt elérhetőségét Mihálytól kértem – mint lakásszövetkezeti dolgokban tapasztalt embert akartam tanácsért keresni. E-mailben maradtunk, a telószámát nem mertem elkérni – ha tudom, milyen tündéri ember, nem lettek volna efféle aggodalmaim, hogy esetleg haragudna a zavarásért.
    Először leveleztünk, de írni nagyon hosszú volt, és telószámot cseréltünk. Még be sem írtam a számát, már hívott, hogy beszéljük meg a problémámat. Hosszan, minden apró részletre kiterjedően adott tanácsot, sorolt lehetőségeket – és persze beszéltünk a családról, gyerekekről, az oktatásról, meg persze erről a szemét betegségről is.
    Elmesélte, mi mindent meg tudott még csinálni pár éve, hogy két megállással fel tudott menni a fiához emeleteket mászva, és bár ülve, de csinált neki egy konyhaszekrényt.
    Jókedvű volt, viccelődő, és főként bizakodó: ma szar nap van, de holnap jobb lesz. Megegyeztünk, hogy elmesélem, hogyan zárult a gondom, és aztán, hogy néha keressük egymást, elmeséljük, mit sikerült, milyen nehézségeket hogyan lehet leküzdeni a betegségben. Ő sajnos már nagyon „kigyúrt” volt ezen a téren. Elmesélte az élményeit a rehabról, nagyon pozitívan nyilatkozott az orvosokról. Megbeszéltük a gyógyszerek hatását, a ki mit tudott aznap megtenni a befulladás elkerülésével.
    Az utóbbi hónapokban már egyre többször kellett megszakítanunk a beszélgetést, mert nagyon erős köhögés kapta el. Tavaly el is esett, akkor sokáig kerekesszékbe kényszerült. Ritkábban tudtunk beszélni, mert nem érezte jól magát. Nem akartam olyankor zavarni, amikor pihennie kellett esetleg, de sokáig nem tudtam róla – az üzenetekre, sms-ekre nem válaszolt, a facebookon se láttam aktívnak.
    A névnapi köszöntését már azt hiszem, nem látta, egy barátja jelezte ott, hogy Zsolt elment. Azt mondta, a végén már nem tudott egyedül létezni, és hogy otthon lehetett az utolsó időszakában. A felesége és a fia vele voltak.
    Hiányzik. Sajnálom, hogy nem ismertem személyesen is. Olyan ember volt, akivel az ember neki merne vágni a sivatagnak úgy, hogy nála van a kulacs. Kedves, udvarias, barátságos ember volt. Őszintén mondom, még mindig hiányzik. És aki a barátja volt, annak ő tényleg igazi barátja volt. Ezt csak úgy megérzi az ember, és ezzel kipótolja az ismeretlenség hézagait vele. Nyugodj békében, Zsolt!

  41. Jó, hogy írtál Rita! Méltó búcsúztató Zsoltnak.
    Remélem mindenki jól van.
    Mihály vigyázz magadra és ne nagyon szokjàl hozzá ahhoz a szuper szállodahoz:-)
    Mielőbbi jobbulást neked és minden jót a többieknek is.

  42. Szep napot kivanok mindenkinek ! Rita nagyon szepen es meghatoan ecsetelted ezt a szomoru hirt 🙁 Sajnos ez a Horror betegseg nagyon kegyetlen es nincs belolle visszaut 🙁 Hatarozottan tudom,hogy mi var ram es megis nagyon felek itt egyedul….majd attol a gondolattol is,hogy raszorulok majd valakire ( Isten ments) :((((…nagyon sokat gondoltam Zsoltra,valahol ereztem is,hogy ………. 🙁 nyugodjon bekeben,most sokkal jobbhelyen van…… megmenekult vegleg a horror karmaibol!!!!! Egyetlen egy jo tulajdonsaga van ennek a horrornak….espeddig,hogy nem Monoton!!!! Minden nap mas arcat mutatja (kiszamithatatlan, de ennek ellenere irton meglehet unni-utalni) Kerlek Rita,majd amikor lesz idod es kedved jelentkezz erdekel: hogy erzed magad,milyen gyogyszereket kaptal,hogy telnek a napjaid,Edesanyad allapota milyen es a cicak megvannak….hogy vannak….? Sokat gondolok rad,hianyzol es ha lehet-ha a kedved is ugy tartja legyszi jelentkezz surubben…… Puszika neked es minden jot! Aggodom Berniert is nagyon 🙁 hirtelen eltunt s csak a csend maradt 🙁 Remelem minden ok vele (igaz az a mondas,hogy a Remeny hal meg utoljara)…Kerlek Mihaly informalj minket ha tudsz valamit…koszi …Mihaly roppant jo otlet volt ezt a *blogot* eletre kelteni,megalkotni,uzemeltetni stb….orok halla neked erte…..itt szephazamban,nincs ilyensmi !!!!:(….de azert orvendek nagyon,hogy ratok talaltam eletem legnehezebb periodussaban ( nagyon sokat segitett ez a *blog*feldolgozni dolgokat!!!!) Mihaly kerlek iparkodj meggyogyuni es mihamarabb visszaterni hozzank….Segitsen es aldjon meg az Ur!!!\hatarozottan igazad van nagy teher a lelkemnek a gyermekem sulyos Szivbetegsege :(( bele se merek gondolni :((…… szerencsere vannak jo es pozitiv dolgok (neha) az ember eleteben….es ezekre kell oszpontositani….. puszika mindenkinek,legyetek jok es jol !!!!

  43. Sziasztok Mindenki! igaz nagyon régen irtam már ide a régi osztályunkba,de a másik pergős 1-3 mondatos kérdések-válaszok elolvasására jobban volt időm,most már rászánom magam és irok.A nagy hallgatásnak az volt az oka,hogy a Párom nem a legjobban érezte magát már hónapok óta,fájt a lába,már amikor a mult évben rehabon voltam,már akkor is sántikálva jött.Nem mondta,hogy mennyire fáj ” nem lényeges,elmúlik csak kicsit többet álltam” – most mikor már két hónapja megdagadt a bal lába, s seb is lett rajta,akkor a papucs volt a hibás,de ne aggodjak.Tudjátok amikor ideges az ember mindjárt fullad, s inkább nem mondta,hogy más az igazi ok.Cukorbeteg,magasvérnyomás és 76 éves mult,cigizik na most a korona miatt nem jött a háziorvos sem,igy nem volt kinek mutatni,kivel fenyegetőznöm sem. Most már annyira fájt neki, s fogyott,hogy nem lehetett mellé karatyolni, háziorvostól beutalót kért a a sebészetre, onnan korházba utalták és azután peregtek az események egymás után,érfestés stb.mütét, most már tudjuk,hogy a bal lábában érelzáródás volt,azt sikerült hálós megoldással,s mütéttel megoldani. Még újabb mütét is vár rá kedden, s talán a hétvégére már hazajöhet. Ez volt az oka,hogy nem irtam ide,olvastam én,de ahhoz,hogy irjak már sok erőm,időm nem volt.Elég sok oxigén használok szerintem,de ha hazajön majd megnyugszom talán,, a napi 7 km-t tekerem, s most elég sok apró tennivaló hárul rám, amit eddig ő csinált.Szerencsére van két aranyos felnőtt lányom,vejem akik nagyobb részt helytállnak,beosztják naponta itt van a kisebbik leányom,mindent bevásárol hétközben ,Izikém velem alszik,nem vagyok egyedül.A hétvégi bevásárlást a nagyobb lányom intézi,de szombaton teljesen önállóan főztem gőzben,melegben és kibirtam nyitott ajtóval ugyan,de sikerült, s elégedett voltam magammal. Hiányolom én is sok-sok régi társamat innen,de biztos Berninek is dolga van,még szerencse,hogy Évi,Rita irtatok,Mihályért is izgulok, van itt min gondolkodni bőven és aggodni is lehet,de erőt kell meriteni minden napra, mert a holnap jobb lesz.Jánost szoktam olvasni,mindig várom a tapasztalatait amiket leir.Gyula is irogatott,most hanyagol bennünket. Most már befejezem,kivánok szép estét mindenkinek,jó levegőt és pihenést. üdv mindenkinek!!

  44. Marikának sok erőt – bár úgy is van neki, ezt csak tartalékba küldöm. És próbáld elmagyarázni, hogy nem avval vagy kímélve, ha a szőnyeg alá lesznek söpörve a problémák, mert hosszabb távon neked is több bajt okoz.

    Persze ezt könnyű mondani, tudom, de nehéz megcsinálni. Dehát épp most küldtem erőt hozzá…

  45. ” jó levegőt és pihenést, üdv mindenkinek”
    Örülök Marika, hogy ide a régi ismerőseidnek is írtál. Én is teszek hozzá még egy kicsit a Mihály által küldött erőhöz, hogy több legyen!
    Gyula Józsit is megpróbáltam egy kicsit rábeszélni, hogy olvassa el a róla is készült tanulmányt. és próbálja meg alkalmazni is.
    Én most próbálom a saját pánikomat kezelgetni, de azt hiszem, nem igazán megy, mert a férjemnek még mindig túl sok, amiket beszélek neki. Nagyon ügyesen ki tudja magát kapcsolni olyankor. Hogyan vegyem rá, hogy többet mozogjon?
    Talán vissza kellene hívni néhány unokát. De azok sem velünk akarnak most foglalkozni, ami természetes. A legkisebb unokámat fogom dajkálni, abból még hiányom van.
    De azért még óvatoskodok, mert hátha itt van valahol a koronavírus.
    Jó pihenést kívánok mindenkinek!

  46. Szep ,nyugis estet kivanok mindenkinek….Hurraaa Marika…Isten hozott *eroben egeszsegben*sokat gondoltam rad…orvendek,hogy aranylag jo eroben vagy…Lenne egy par kerdesem hozzad: Mennyi oxigent hasznalsz napjaban? Sokat segit? Jobban erzed magad tolle? Segitenek a gyogyok? Az iden hanyast fujtal? Orvendek,hogy bicajozol…en nagyon meguntam,ra sem nezek….A kerteszkedes is nehezen megy…fulladok:( Gyogyulast kivanok a ferjednek es mihamarabb teruljon haza….Nagyon orvendek,hogy van segitseged ott a kozelben….Sajnos ezt en nem mondhatom el magamrol….1)en fozok es en vasarolok be…2)a szamlakat is menni kell kifizetni 3)ezt az irto nagy hazat is rendbe kell tartani….a kertet az iden mar megfizettem,masnak mert en nem birom mar:( 4) orvoshoz es patikaba is mennem kell stb>Nagyon tele a hocipom az egesz elettel 🙁 Rengeteget jatszom a netten ,ulok es nem nagyon mozgok(ez sem jo megoldas ,de ez van) 5) egyedul a Termeszetben erzem magam szupperul…ott erdekes soha semmi bajom nincs:)))) Rengeteget eszem,az etvagyam kituno es megis fogyok nagyon ….:( Ezek a hirekek diohejban…..Orvendek,hogy megkerultel es beszoltal ide is….mar nagyon drukkoltam erted:(((((Marika kerlek soha tobbet ne hianyozz ilyen sokat,mert ha drukkolok (panikolok) akkor fulladok is.Megszoktalak benneteket es megszerettelek…Jelenleg Bern jar az eszmbe sokat 🙁 Reg hallgat O is…. Puszika es minden jot kivanok neked….Nektek!!!!…..Mihaly koszi,hogy valaszoltal (te szofukar ember :)))))) Szoval egyedul vagy? Biztos unatkozol nagyon 🙁 Szerencsere itt van a Blog es Mi+ a Csaladod…gondolom van net a mobilodon…es olvasgatsz sokat+ jatszol ( en rengeteget jatszom:Mahjong vagy Klasszikus malom) …Valahogy eltelik… A fo,hogy jojj hejre es minnel hamarabb haza a kis csaladodhoz…..Puszika mindenkinek es jo ejt kivanok!!!!

  47. ” de hát épp most küldtem erőt hozzá ”
    Az őrizgetett könyvek között megtaláltuk Judit tanulmányainak egyik maradványát. “Pszichológia” címmel. Indítom (vagy ismétlem) az erre vonatkozó “önképzést”. Csak félek, hogy akkor minden betegséget ráfogok majdvalakire!
    A családom lesz az “állatorvosi ló”!
    Én már így is ” mániás” szakaszba kerültem Judit szerint. A fia meg “pszichopata vonásokat mutat! (14 éves lázadó kamasz)
    Hiába, a lányom is olvasta már ezt a könyvet. De az régen volt, és más az elmélet, meg más a gyakorlat!
    Vigyázzatok magatokra! Június 12,-én a nyugdíj utalása is megtörténik! Akkor már újból lehet a pénzt költeni!

  48. ……….csipegessetek.

    El fogom olvasni!
    Jó pihenést jó levegővel és minden jót kívánok!

  49. Jo reggelt kivanok es kellemes napot….Irtam,hogy meg vagyok fordulva ejjel jatszom,nappal alszom….Nagyon nem tesz jot a bioritmusomnak ez a franya atallas 🙁 Mihaly olvaslak …*Uj poszt,finom,friss,csipegessetek.* Csodallak…szupper nagyon+hasznos dolgokat ecsetelsz,honnan ez a sok info ???!!! hm erdekes…… Es most harom kerdes merul fel bennem 1) honnan ez a sok tudas (koszonjuk es orok halla erte) meg nem olvastam el az osszest,nagyon otletes dolgokat irsz,szupper jok es tanulsagosak….csodallak….komoly!!! 2) hogy kell szinessel irni…es 3) tudsz e valamit Bernirol ?….amint latom marciustol nem kommunikal 🙁 na ez a harom dolog ami foglalkoztat engem nagyon……..Kerlek ha van kedved majd valaszolj……. Kivanok jo gyogyulast es majd irj az eredmenyrol …en oszinten drukkolok Neked es imatkozom,hogy minden a legnagyobb rendben sikeruljon….. Udv Mindenkinek es szep napot kivanok…puszika Nektek….legyetek jok es jol…!!!!

  50. “honnan ez a sok info ?”

     
    Tőletek, a beszámolóitokból, hogy mi bánt, mivel kísérleteztek.

    “hogy kell szinessel irni”

     
    Kicsit bonyolult, nem menne így elmagyarázni.

    “tudsz e valamit Bernirol”

     
    Nemrég leveleztem vele röviden, nincs baja (a szokásosokon túl), csak mostanában nem járt erre.

  51. Nagyon szepen koszonom a valaszt Mihaly:) A legjobban a jo hirt Bernirol…mar nagyon elvoltam keseredve miatta..halla Istennek,hogy megvan…mar mindenre gondoltam csak jora nem :(…en meg a tegnaptol nem fekudtem le…:))) Kivanok szep napot mindenkinek…szia:)

  52. Sziasztok – üdvözlet az újaknak – Julika, Ica – és bocsánatot kérek attól, aki név szerint ebben a sorban nincs megemlítve. A történéseket olvastam, örülök, hogy Ghepard is felbukkan, és Tacsi is mesél Zsuzsáról néha, igazán Évit szeretném megkövetni a hosszú hallgatással.
    Minden szar is volt, arra vártam kicsit, hogy majd csillapodik, de hát ha erre várok, akkor sose jövök, sose írok.
    Nemhogy fogyna, még szaporodik.
    Most épp az unokám járta meg a kórházat szilánkos kéztöréssel, és az arcával tompított esés miatt. Bicikli, bátorság (vagy hülye figyelmetlenség).
    Remélem, nem marad a hegeknek nyoma a kis arcán.

    Ica drága, tedd le azt a cigit! Elhiszem, sőt tudom, milyen nehéz. A kifogásokat se kell sorolni, nekem is volt belőlük 😀
    A lényeg, hogy május 10-én volt 4 éve, hogy kedden este még bagóztam, szerda reggeltől nem. Igaz, a szerda teli helyettesítéssel, estig melóval, idő se nagyon volt rá – de ha nagyon akartam volna, akkor szakítok. Cigit se vittem magammal. Kibírtam – onnan játéknak fogtam fel – meddig bírom? valami kapcsolót sikerült átállítani a fejemben….pedig, nagy bagós voltam.

    Gyerek-gondok: nekem is van kettő, igaz, unoka is csak kettő – de azt hittem valamikor, hogy felnőnek a gyerekeim, és vígan-boldogan élem majd az életemet végre én is. Kin lehet számon kérni, hogy nem így történt?

    Kaptam új gyógyszert – a márciusi fújásom 37%-os volt. Előtte, egy másik orvosnál már volt 28 is…szóval, technikailag másként fújattak, más lett az eredmény..innentől fogalmam sincs, mennyi az annyi. Kaptam itt új fújókát, ami nem volt valami szuper…le is álltam a gyaloglásokkal, súlyzózással – ill. nem teljesen, de nem ment már egyben, gyorsan – csak nyünnyögve, erőltetve, oltári szuszogásokkal, köhögésekkel.

    Kontroll május eleje, lázmérés, vírusmizéria, egyenruhások, katasztrófa-védelmisek, terelés mint a birkákat, a k**-a maszkban semmi levegő, várakozás, leülés semmi, nem beszélve arról, hogy ez a gyógyszer két óra múlva sem hat észrevehetően, ergo nekem fél 9-kor még semmi hatása…így be orvos elé, előtte az asszisztens kérdezgette a szokásost, az új gyógyszer eredményét is, amire mondtam, h nem az igazi, lefordította: magyarul, ugye, szart se ér..csak bólintottam.
    Bent az orvosnál oxigénszint 75%, pulzus 130-140, ők bepánikoltak tőle, én nemkülönben, hoztak oxigént, ami feltolta 99%-ra, de nekem mindegy volt, mert levegőt akkor sem kaptam – szal, negyedórás oxigéntöltés után is lihegve mentem ki a rendelőből. Új gyógyszert nem kaptam, csak a 24 órásból erősebbet – ettől most annyit köhögök, hogy a rosseb megesz. Akartak oxigént adni, na, ettől meg én lettem ideges, hogy egy alapvetően pánikból induló szarság miatt oxigén, úgyhogy azt nem kértem. A felvetésre minden esetre a maradék levegőm is elment. Most egy hónap múlva a rehab miatt e-mailt kell írnom…
    itthon elvagyok, de az elmúlt 1-2 évben épp az olyan orvos szájából elhangzó kérdések, hogy :”Maga ilyen szar eredménnyel kint mászkál?”, meg “Ki mer olyat ígérni magának, hogy nem lesz rosszul az utcán?”…és ilyenek, na, attól aztán nagyon biztatónak érzem a kint kóricálás lehetőségét. Úgyhogy, december óta bent vagyok, max. a bácsi kocsijáig mentem ki, aki elvitt, meg be az sztk-ba.
    Ezzel a gyógyszerrel el se mernék egyébként indulni – hol a köhögés olyan erős, hogy le kéne ülni, mert az utolsó slukkot is elviszi, mégis marha nehezen szakad fel, hol meg párszáz méter után érzem, hogy tömődik bele a vatta. Ja, a rohamoldót kb. bárhova máshova is befújhatnám.
    Mérésre fújni nem lehetett a vírus miatt, márciusban marha erős bordafájással (meghúztam) fújtam 37%-ot….sztem azóta a béka segge alatt az eredményem.
    Súlyzót előveszem azért, meg apránként lesétálom a lakásban a 6 ezer lépést, bár néha nem jön össze, teszem a dolgom – még a kertben is molyolok – de mentálisan nem érzem jól magam ettől az egész szarakodástól. Meg, hát a levegő sem úgy jön, mint előtte – de az a pulzusomat dobta az egekbe.
    na, tele a törpöm…állítólag sok gyógyizéke van, nálam eddig 3-4 lett kipróbálva, és máris oxigén lenne a megoldás? A többi tuti nem is használna? Vagy hogy a fenében van ez?

    Ica, a gyerekek gondját nem szabad magadra venni – azzal tudunk csak segíteni, ha megkérdezzük, mit segíthetünk, vagy ha magától kér, azt megpróbáljuk…önállóak, felnőttek….szorítok neked, hogy sikerüljön ezt egyenesbe tennetek.
    Most végeztem a kávéval, kitalálom a mai napomat.
    Vigyázzatok magatokra, csak óvatosan ebben a párás, esős, ilyen-olyan időben…
    Mihály bejelentkezését is nagyon várom. Ugye, hallod, Mihály!? 🙂
    Egyelőre: ölelés 🙂 Évinek egy bocsikérő extra 🙂
    Viszont, mivel a gyógyszernek nem igazán érződik

  53. ” csak mostanában nem járt erre….”
    Újabb fejezet a “családi” megfigyelésekben :
    A 14 éves lázadó kamasz “pszichopata vonásokat mutató Jancsika unokám július 14.-én tölti be a 14. életévét, és kiharcolt vagy megvett magának egy még okosabb telefont. (Van saját zsebpénze, amire nagyon vigyáz!) Tiszta apja! 🙂
    Ezen a telefonon természetesen “mobil net” is van. Tudja, hogy az anyai nagymama, azaz én sokat írkálok a facebookon. Elsők között jelölt be ISMERŐSNEK , amit a magam részéről megtiszteltetésnek érzek! Írtam is neki, hogy a bizonyítványáról számoljon be részletesen, mert itt kínlódtunk együtt ezért az online tananyaggal. Bár ő ezt “rugalmasan” megoldotta, mert fizikából és matekból is jó, angolul meg az anyja tud középfokon. Símán megkérdezte, amit nem tudott! A kisebbeket gyepálta, meg az anyját kínozta, ez igaz. Ja és megette az összes túró rudit, amit talált. Visszhangzott a ház ettől, hogy : “JANCSIKA BÁNT! ”
    Szerintem csak egy kamasz, akit ha megfelelően kezelünk, akkor derék ember lesz!
    ” A gyermekek jelenléte olykor jót tesz a léleknek!”
    De akkor egyszerre sok volt az, hogy az egész család hisztizett.
    “Sok lúd a disznó agyára megy!”

    De ha ide kötődik hozzánk (Nagypapához és hozzám is) , akkor talán nincs nagy baj! Tudja, hogy szeretjük, ahogy az egész

  54. “Tudja, hogy szeretjük,ahogy az egész szép nagy zajos család minden egyes tagját is. De a férjem feftűnően sokat alszik, ez aggaszt……..

  55. Itt is meghirdetem legújabb mániámat: Hozzá akarok látni a NAGY SÉTA REJTÉLY megoldásához. Utoljára egy COPD FB csoport tag hívta fel rá erőteljesen a figyelmet: hosszú ideig tud kerékpározni és ehhez képest baromi aránytalanul rövid idő alatt kifullad sétától. Mások is ugyanezt írták le.

    Várom mindenkinek az ötleteit és az élményeit ebben a témában.

  56. Szep napot kivanok Mindenkinek:) Mihaly…mit inteztek veled? hogy vagy?Nagyon remelem,hogy jobbacskan …es azt,hogy tudtak segiteni. Kerlek errol bovebben!Meddig kell meg a korhazba lelezz? Mikor enednek haza? Rita orvendek,hogy hosszu hallgatasodat megtorted es irtal….igaz majdnem semmit sem ertettem:( Mi az,hogy 28-rol 37 novekedett az allapotod(ilyen nincs a tortenelemben se) es megis fulladsz es 37 % al oxigent akartak adni,amit viszont visszautaitottal….de miert?!?:( miert utasitottad vissza??? Nahat,nem ertem….hm…)….Edesanyad allapota,remelem jol van…errol se irtal…sokat gondolok ra,szegenykem 🙁 Most leirom magamrol mit inteztem a napokban…Voltam kontrolban a L… maganklinikan(a franya korona miatt sehol mashol nem fogadtak…hm?!!!! )Tehat fujtam tobbszor es a Fev1 -em 30-es 32 volt….tehat a tavalyi 36-rol leesett 🙁 Kertem es kaptam oxigent…most intezem ingyen Koncentratort fogok kapni ,ami majd arammal megy…nyilvan,hogy nem utasitottam vissza..nanaaaa vegul is ami kesik nem mulik,es jobb elobb mint utobb!Azt mondja az ennivalo kis roman doktorno,hogy meg mindig a III fazisban vagyok (nagy orom,nemde?:))))Tehat ide s tova 7 evig tartott egy fazis (ami szerintem szupper jo )Tehat holnap delelott megyek az Egeszsegugyi_Hazhoz intezkedni(ott dolgozik az egyik baratnom,majd o is segit)+beszeltem a ferfivel telefonon….(a szamot szinten az ennivalo roman dr.notol kaptam) aki hazhoz szalitja a *muszert*ingyen!!!Azt mondta a dr.no hogy egyelore rambizza,de ha tv-t nezek akkor szippanthatom az oxigent is es majd szukseg eseten ahogy erzem…Orvendek nagyon…! (itt jegyzem meg,hogy amikor egy ejjel elvitt a mento mert fulladtam,rogton oxigenre tettek egesz ejjel es en ugy megerosodtam tolle,hogy reggel sajat szakallamra hazajottem taxival) tehat ebbol is latszik,hogy az oxigen megerosit es tenyleg ha kell ,akkor kell!!! ( ez van :(Sajnos a gyogyszerek sokideig nem hatnak es emiatt nagyon fulladok ,lelassultam es faradok 🙁 Csak az a baj,hogy 3 honaponkent megkell ujitani a Szerzodest es ez utannajarassal tortenik(ha jol ertettem)…na ez nagyon nem jo ,mert a kovetkezo ujitas szeptemberben esedekes…na ezt meg hagyam ,de utanna decemberben es ez nagyon rossz mert telen a hidegben :(((decemberben 🙁 hm,majd ha elek megprobalom megoldani taxival….Majd elvalik…Ma kivettem a gyogyszereimet a patikabol,aztan bevasaroltam es hazasetaltam….foztem es most indulok furdeni…legyetek jok es jol….Vigyazzatok magatokra es a hianyzok jelentkezenek…puszika Nektek…..

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.