A MI KIS FÓRUMUNK

Ezentúl csak itt lehet majd hozzászólni – egyrészt így egy helyre gyűlik az összes megjegyzés, másrészt a többi oldal betöltődését sem fogják ezek lassítani.

Tessék, csak tessék, itt lehet csevegni! Kíváncsiak vagyunk egymás történeteire, ötleteire, sikereire, gondjaira; én speciel nagyon-nagyon sokat tanultam az eddigi hozzászólásokból.

A hozzászóláshoz nem kell sehová sem belépni, csatlakozni; meg kell adni egy álnevet, ez kötelező, meg lehet adni email címet is, ez nem kötelező.

Javaslom, hogy aki válaszol egy mondatra, az tegye oda az illető mondatot idézőjelben az irománya elejére, mert a WordPress nem túl ügyesen mutatja, hogy mi mire válasz (vagy én nem túl ügyesen állítottam be valamit). És ugyanezen ok miatt a választ is érdemes új hozzászólásként megtenni, nem a “Válasz” gombot megnyomni. Ha ott van az elején a mondat, amire reagálunk, akkor jól érthető lesz az egész.

Kőváriné Marika kinevezett engem osztályfőnöknek s ezen minőségemben kötelességemnek tartottam, hogy nevet is adjak az osztályomnak. Ez itt kérem az

El Nem Fekvő Osztály

 
Tudom, Erich Kästner tanár úrnak volt egy még jobb ötlete, de tüdőbetegként azt azért túlzásnak tartanám.

A FALIÚJSÁG itt található

2,895 hozzászólás a(z) “A MI KIS FÓRUMUNK” bejegyzéshez

  1. 😀 😀 😀 😀
    Bocs… ezt nem lehetett röhögés nélkül 😀
    Ghepárd – neked most külön ölelés 🙂

  2. Misi, utólag én is azt hiszem, jó a humorod, röhögtem rajta én is. De az első lövés (persze amit én észleltem csak, ki tudja mennyi volt, kerestünk is valamit a rendőrökkel) után nem is tudtam, hogy mi az. Levettem az első málnát és odébb toltam magam és akkor bumm, 10-15 centire vállamtól (le voltam hajolva) mintha valami talált/törött volna valamit, nagyon gyors hangot is hallottam, meg láttam is, hogy megmozdul ott valami. Az agyam mondja, ha mi ez, mi, állat, nagy méhecske repült neki valminek a fülem mellett stb, már pergett. Megyek tovább olyan 2 métert és megint ugyanaz, nasszus, ha mi ez. Aztán elértem a málna másik végére olyan 4 mp után, na ott el is talált. Ettem még pár málnát, mert nagyon fincsik voltak frissen – eszem ágában se volt elbújni vagy megiramodni. Mintha tényleg valaki el akart találni, de nem láttam senkit. Ment az agyam, kerestem a lakóházon valami mozgást, de semmi, esett az eső. Több golyó vagy micsoda nem jött, legalábbis én már nem érzékeltem. Nem tudom, olyan érzésem van, hogy az elkövető (lehet messze volt) látott, csak én nem láthattam, de lehetett puszta véletlen is, hogy épp akkor ott voltam. Megtapintom a helyet és véres a ruházaton át, de nem vészes, semmi probléma. Csak ez így nem jó, tényleg sok a hülyeség manapság. Nem tudom, mi lett volna, ha láttam volna, hogy honnan és ki……

  3. Rita, köszi, aranyos vagy, Misinek remek a humora, mint az előbb írtam – én is röhögtem a rövid, de velős megjegyzésén. De, ahogy Te is írtad, meg én is jegyeztem – sok a hülyeség mostanában, nagyon sok….

  4. Amúgy nagyon nem vicces ez a lövöldözős eset, gondolom légpuska lehetett és biztosan direkt rád céloztak, mert olyan véletlen nincs, hogy folyton odamegy, ahol vagy. Jó tréfának gondolta valaki – én mindig vágyom ilyenkor rá, hogy eltörhessem néhány izületét az illetőnek, aztán milyen jókat röhögnénk a dolgon együtt.

  5. Sziasztok! kész horror ez a málnás ügy, azt a mindenét , ez már nem tréfa,ennyire elvetemült emberek legyenek ,csak a rosszindulat tombol.Vigyázz magadra, ne menj a málnásba,de bárhol vigyáznunk kell magunkra. Kivánok óvatos szép napot, én megfulladok, ha nem vigyázok.Puszi és jó levegő mindenkinek Rita hol vagy?

  6. Nahat csak beneztem ide…hat hogy megtudjatok…roppant nagy orom ert…na nem a bajok miatt amikkel kuzdottok,hanem Ti_miattatok…Millio csillag Marikanak +Ghepardnak + Ritanak es most Nekem is :))) bravooooooo csak igy tovabb gyerekek….! Istenem be boldog vagyok….szerintem Megerdemel ez a Blog ennyit +a Mihaly onfelalldozo munkaja is!!!!Meg irok egyet…felek ha hosszura sikeredik eltunik….pusz Mindenkinek !!!

  7. Be ugyes volt a feleseged te Ghepard….bravoo Neki!!!! Ott ol meg a csoda…be dilis roszfele lett a vilag!!!!…Nagyon boldog vagyok,hogy *tulelted*…vegzodhetett volna ez rosszabbul is 🙁 aztan mi mind csak csodalkoztunk volna,hogy Ghepard miert hallgat!? Szerintem valaki megirigyelte a kertet es magaenak akarja es csak rad akart ijeszteni…Orvendek,hogy nem tortent az ijetsegen kivul mas bajod!!! Halla az Urnak!!!!!…Nagyon fogok imatkozni hogy kitudodjon Ki volt az az Agybajos!!!! Marpeddig hamarosan megtudod…ugy legyen!!!!Csinalj egy cselt…Hany orakkor tortent ez? 1) szolj annak a *szuszogo rendornek*amikor meg kimessz a kertbe,hogy alljon valahol ort…figyelje honnan jon a krakk es te szepen tedd a dolgodat….nagyon remelem,hogy lebukik a Dilis (ugy erzem,hogy ez egy No es nem ferfi!!!!Na nemsokara elvalik….Tuleled ne felj ,csak rad akartak ijeszteni a *tetuk*!!!!

  8. Rita habzsoltam az irasodat ,szokas szerint…most ujbol elolvasom …csemegezek egy kicsit…bizony olyan izes stilusod van,hogy ritkasag…szerintem kellene egy konyvet irj es add is ki!!! Marika es mihaly udv nektek…nagyon hianyolom a tobbieket is!!! Kerlek jelentkezetek amig van alkalmatok…rovid az elet…bizony:((( ma elvitte a mento a fiamat,nagyon fulladt es ettol panikolt…o Istenem be megijedtem 🙁 Mint irtam nem nagyon mukodik a szive es szivcseret ajaltak neki az orvosok….:(((( Sajnos a bajok jonnek !!! Udv mindnkinek puszika es vigyazzatok magatokra…Kosz,hogy leteztek!!!

  9. Bocs… ezt nem lehetett röhögés nélkül 😀
    Ghepárd – neked most külön ölelés 🙂

    Mihály ez az a hosszú levele Ritának? – jaj, ez vicc, én legalább 5 sorig is eljutok, – pedig piszok meleg van, szusz meg semmi. Jó éjszakát mindenkinek! Holnap jobb napunk legyen.!

  10. Na, nem szoktam egy nap kétszer – de …nem Ghepárd történése a vicces, hanem Mihály vicce a vicces..az ízületi darabolásban benne vagyok, ha sor kerül rá.

    Örülök, hogy Marikát is láttam. 🙂
    Remélem, alakulnak nálad a dolgok, és könnyebb lesz….
    Évi, szurkolok, hogy kiegyenesedjenek a dolgaitok. Ne mentőzzetek már annyit, jó idő van, gyalogolni tessék…..persze, értem én – baj van 🙁 Csak szeretném, ha nem lenne.

    Pipa vagyok…nem kapni az egyik csontigyógyszeremet, meg akartam kérdezni a doktornőt, mit ajánlana helyette…amúgy telefonon, mert ennyi a gond,. Nem ő olvassa, hanem valaki, aki adott időpontot, h beszéljem meg vele…telefonon már nem rendelnek..bár én nem akarok rendelést…most mehetek 5000-ért, időre, egy kérdést feltenni…megáll az eszem, hogy ennyire rugalmatlan ez az egész. ****** ** * ***** ******!

    Ölelés 🙂 Jó éjt!
    Évi nektek külön energia!

  11. Marika mondja *…en megfulladok ha nem vigyazok* …off szegeny fejed…irass fel magadnak az orvossal FOSTER_t(surgosen)Nekem a maganklinin irta ki a doktorno …Aldja meg az Ur…be jol tette!!!!,…azonnal segit a 2 puff es 7_ 8 oraig is eleg…aztan ujbol befujsz….mar tobbszor irtam…olyan mint a Ventolin,csak jobb sokkal es lila,nem kell ezt felrazni( van az oldalan *szamlalo* egy foster egy honapot es 2 hetet tart+ mindig legyen nallad!!!! Igaz,hogy draga,de megeri(kb. mint 10 drb, Ventolin)….En van amikor 3-szor is befujok egy nap….en a Ventolint is hasznalom csak sajnos vagy 2 orat ha tart ….de ugyis jobb mint megfulladni…En nagyon lelassultam,nincs kedvem se jarkalni se bicajozni…nagyon fardok es akkor jon a fulladas…Uram,hogy unom ezt az allapotot!:( Vigyazzatok nagyon magatokra es gratulalok Mindenkinek az aktivitasert…igy kell ezt csinalni gyerekek…koszi szepen es minden jot kivanok nektek …puszika!!!

  12. Marikának: Ha eggyel visszalapozol a hozzászólásokban, akkor megtalálod Rita hosszabb írását. 10:03-kor küldte el.

  13. Nahat irtam egy levelet Nektek es elszokott.vagy kitudja…lehet valahol megjelenik…. Kivanok jo ejt ,azert irtam,most hogy En legyek az elso julius 1-en itt a Blogon…Nahat eldobom az agyamat :))))) puszika legyetek jok es jol…Irjatok sokat es mindenrol….adjatok ki magatokbol a gorcsoket!!!!

  14. Misi írta,
    …….Amúgy nagyon nem vicces ez a lövöldözős eset,….

    hát nekem se volt vicces, de az elkövetőnek azt hiszem vicces volt, pláne ha többen is voltak körülötte. Nem tudom, hogy mi volt – lehetett légfegyver is, pláne az újabbak már sokra képesek. Ami eltalált az lehetett 0.7-1.0 centis kemény műanyaggolyó is. Volt egy kis szerencsém is, mert a hátsózseb visszahajtását találta telibe s így 4 réteg anyagon keresztül ütött meg.

  15. Marika, ilyesmit nem lehet kivédeni – addig míg észre nem veszem. Abban se nagyon hiszek, hogy megtalálják a tettest. Remélem, hogy csak egyedi eset, vagy csak idegenek voltak és már továbbmentek.

  16. Eva,
    az nem halálos fegyver messziről azt hiszem, de a szemekre nagyon veszélyes lehet még messziről is. Persze, ha 600 méterre is visz, akkor közelről komoly sérülést is okozhat. Mint írtam, még csak meg se ijedtem, csak reagáltam. Mikor eltalált nem is fordultam meg rögtön (pedig azt hittem megrúgtak), akkor már arra gondoltam, higgye azt, hogy nem talált, vártam 2-4 másodpercet és csak akkor fordultam meg, hátha újra céloz, de aztán már semmi – lehet azért is, mert 2-3 percig kémleltem a terepet ahonnan kb jöhetett a cucc.

    Igen, a szemek miatt végződhetett volna rosszabbul is.

    De lehetett a másik verzió is, hogy egy agybajos csak úgy lövöldözgetett a levegőbe magának a városka közepén – nagyon sok a felelőtlen és egoista ember. Ha nagyon csendes a fegyver, akkor még a szomszédok se hallanak semmit., pláne ha a lákáson belül húzza meg a ravaszt.

    Én nem nagyon hiszek abban, hogy megtalálják – bár ilyen eseteket már azért komolyabban vesznek.

  17. “Nahat irtam egy levelet Nektek es elszokott.vagy kitudja…lehet valahol megjelenik”

     
    Azt ugye tudod, hogy minden hozzászólás csak azután jelenik meg, hogy kiengedem? Ha nem így lenne, megjelenne naponta vagy 20 spam.

  18. Misi írta
    ……….Valami airsoft-os cuccal lövöldözhetett a kretén. Vajon van ott a környéken ilyen klub?…….

    majd meglátjuk, a nyomozók hogy nyomozni fognak, talán valamit kiderítenek – de én nem igen hiszek abban.

  19. Szerintem meg fogják fejteni a lövöldözős rejtélyt, amint feltartóztatnak egy málnavadász hajót a környéken, ki fog derülni az igazság.

  20. “a tényleges levegőhiány, a légzés valódi hiánya, a beállt izmok lazítása együttesen – az nekem eddig feladta a leckét”

     
    És hogy múlik el ilyenkor, mitől? Azt hiszem, megint fel fogunk fedezni valamit.

  21. Puszika Nektek!!! Ghepard megtalaljak…ugyesek nagyon a mai rendorok !!! Te csak tedd a dolgodat ott a kertben(ne lassak,hogy megijedtel)….aztan legy nagyon figyelmes….amennyire lehet, legy azert ovatos,szerintem az a sunyi horror egyelore csendbe lesz …de nem adja fel !!!Erzem,hogy megfogjak a tettest!!! Mocsok-aljas -irigy nepseg…mikre kepesek egyesek…hm:( Halla Istennek,hogy nem ertek el a celjukat es te epen maradtal….Tanacsom:1) mindig mas idoben menj a kertben…reggel,delben,este….ne tudjanak eligazodni rajtad (egesz nap nem lesz a horror a lesen…vegul lebukik…alltalaban hibazik valamit..(.remelem)2) az is jo lenne ha egy rongydarabbal felvenned a golyot,hatha lesz rajta ujlenyomat…be jo lenne! 3) neha tedd mindha mobilon beszelnel valakivel 4) az is jo lenne,ha nem lennel ezutan egyedul a kertben 5) azert vigyazz magadra ha lehet…az ilyen Agybajos -irigy-horror szemely nem adja fel konnyen…kerlek legy nagyon ovatos…imatkozz sokat segitsen meg az eg…hogy mik vannakkkk eldobom az agyam:( Ugy jartam ma ,hogy senkinek se kivanom…elindultam fatolelni…nagyon fulladtam . …espeddig azert mert egesz telen es most is…csak ulok…semmi seta ,semmi bicaj,semmi aktivitas…500 lepes a buszmegallo,na addig millioszor kifaradtam es ettol fulladtam…. Panikot nem eszleltem csak faratsagot…lodorogve megyek mint egy 100 eves alkoholista(tunnek el az izmaim :(Na a hazajovetel (szerettem volna vasarolni,de amint leszaltam a buszrol megint faradtam es ettol fulladtam irtozatosan…beultem az uzlet mellett egy taxiba es mondtam a cimet ami kb 500 meter,es hazahozott csak 3 lej volt,a taxiba befujtam a Fosterrel (na elobb kellett volna,csak elfelejtettem)…na attol helyrejottem azonnal…Nagyon rossz napom volt…Holnap megint indulok ,muszaly a kozelbe vasarolnom ….remelem minden ok lesz…Felek,hogy szokik be is fejezem…Udv Nektek…irjatok es vigyazzatok nagyon magatokra…pusz Nektek!!!

  22. majd meglátjuk, hogy mire jutnak a nyomozók. Én mindenesetre azt teszem, amit eddig is, egy cseppet se befolyásol az eset. Egyébként a fickó (már ha nem nő volt) talán észrevette a rendőrkocsikat (amik többször is jöttek mentek) és azt is, hogy kerestünk valamit a kertben. A további ilyen esetnél már még nagyobb erőkkel nyomoznának – ezt talán tudja ő is. Hogy mikor megyek a kertbe, az függ az időjárástól, meg attól is hogy épp mit kell csinálni bent, vagy a kertben stb. Többnyire akkor igyekszem a kertben öntözni, mikor más nincs ott, mert így nem kell sorban állni a kézi kútnál.

  23. Sziasztok! 🙂

    Mihály:
    ““a tényleges levegőhiány, a légzés valódi hiánya, a beállt izmok lazítása együttesen – az nekem eddig feladta a leckét”

    És hogy múlik el ilyenkor, mitől? Azt hiszem, megint fel fogunk fedezni valamit.”

    Nem tudom, sikerül-e felfedezni valamit – csak megpróbáltam érthetőbben összefoglalni mindazt, ami miatt eddig annyira hadakoztam az ellen, hogy csak a pánik lenne az okozója. Tudom, sokszor kiderül, hogy a pánik okozza a légzési zavarokat, ad abszurdum fuldoklást. Az viszont más tüneteket is csinál – pl. kéz-lábremegés, mint pl. filozófia szigorlat előtt.
    A tényleges levegőhiány, az szó szerinti hiánya a levegőnek. Nem mindig pánikkal indultam el itthonról – aztán mégis az lett a vége, de az a levegőhiány miatt. Szóval, fordítva….

    Itthon, a kertben, sőt, emlékeim szerint a kinti jövés-menés is pánikmentes volt….kint is, kapun kívül, mert nem egyedül, mert még az is segített, hogy úgy csináltam, mintha minden oké lenne, nem, nem vagyok besz@rva…és aztán sikerült úgy maradni. Nem voltam besz@rva. De a tényleges levegőhiány pánik nélkül indul…ill. ha kinti tevékenység, kapun kívül, a pániknak ebben sok szerepe tényleg nincs. és marhára nem sikerül megszüntetni. Ezért mértek a múltkor 75%-os oxigén szintet. Az akkor még egy jókora pánikkal is társult. Hazaérve gyönyörűen ment fel.

    Az a folyamatos sétálós lassan alakul ki. Mész. Figyeled a légzésedet, minden oké. Elmész 100-150-200 métert és érzed, hogy nem jön/megy olyan mélyre a levegő. mint az előbb. Mindeközben azt is érzed, hogy ha akarnál sem tudnál olyan mélyet venni, (ezt írtam valamikor “tartalmas” levegőnek), viszont beléd poshad, és hát ki kell engedni, mert ha erőlködsz tovább, hogy még jöjjön be valamennyi, akkor köhögtet, és azonnal ziháltat. Kiengeded. Mit engeded – kirobbantod….mert nem ki, hanem be akarnád szívni, de lejárt a betöltési idő. Nem tudod a kiengedés pillanatát egy mp-re sem úgy megtartani, már érzed, hogy szívnod kell befelé, mert megfulladsz. Szívod, jön – egy darabig. Aztán az arcodra tenyerelnek és megint ott vagy, hogy nem jön. Minden csap elzárva.Pedig csak egy kis slukk kellene ahhoz, hogy menjen tovább a verkli.
    Ezzel párhuzamosan persze a testtartásod is követi ezt a szart, dőlsz előre, hátra, feszülsz, elől-hátul, hogy a testhelyzettel talán besegíted azt a mocsok levegőt – de nem segít az sem. Így aztán fulladsz, a gerinced is belefájdul, az izmaid is beállnak, és káromkodsz (ha még van hozzá levegőd), mint egy jobbfajta kocsis. Tehát: egyre kisebb (kevesebb) levegőkkel tudsz gazdálkodni. A 300. méteren gyakorlatilag az se segít, ha vastüdőre kötnek, annyira kifogytál. Hamar ott a zihálás, amitől aztán jön a pánik, a rosszullét….mindez hamarabb, mint amennyi idő alatt elolvasod. És a pánik a legkisebb bajod – mert a tényleges levegőtlenség, fulladás az, amivel küszködsz.
    És az istennek se tudod lassítani a légzésedet, hogy pl. a Terike féle szakaszos, szaggatott levegővételt hasznosítsd, mert úgy érzed magad, mint akit 3 perc után engednek a vízfelszín fölé. Egyszerűen nem megy be az a k**a levegő!! Kifelé meg engedned kell. Kész a mókuskerék.
    Valami ilyesmi.

    Néha úgy érzem, valami erősebb, hosszabb hatású gyógyizével ezt le se tudnám írni. Tegnap megfőztem, időre – utána egy kis kaja, és rohamtempóban leolvasztottam a hűtőt. Na, volt beállt légzőizom, mert meleg víz, hajolgatás, cipelem, beteszem, kiemelem….de utána megnéztem egy filmet, és 6500 lépést mentem. Este persze, a kapuig úgy vánszorogtam, mint valami döglődő bogár. Száraz volt a torkom, (nem az, amit egy pohár víz ivásával eltüntetek), hanem belül száraz…végig a légutak is szárazak és ezzel az érzéssel párosult, hogy nekifutásból vánszorogtattam be némi levegőt. Fújás után alakult, estére a fáradtság miatt voltam már nyünnyögős. tehát, nem elég a gyógyszarom, rövidebb, gyengébb, a frász tudja…de amíg egy ilyen napot végigcsinálok, 36 fokban, párában …

    Na, mára is nézek valamit….még nem tudom, milyen napom lesz.
    Legyen sok levegőtök, vigyázzatok magatokra!
    Ölelés 🙂

  24. Még egy kiegészítés, talán pontosítás: az a levegőfogyás valami olyasmihez hasonlítható, mint amit akkor érzel, amikor törött bokával akarsz a busz után sietni, és nem tudsz. Akkor belül kezded érezni azt a fulladást, amit a tehetetlenség okoz. Ebből még leveszed az idegeskedést, a pánikot – és ott a korrekt érzés. Belül érzed, hogy húzni kell, kívül meg, hogy nem megy.

  25. Kincset érnek az ügyes, részletes, alapos leírásaid!

    Remélem, délután lesz időm rendesen kielemezgetni néhány pipetta és egy patikamérleg segítségével; valószínűleg lakmuszpapír is elő fog kerülni. Te vagy a kísérleti nyulak gyöngye, fel fogunk lépni a cirkuszban, elő foglak varázsolni egy cilinderből és a végén nagy rózsaszínű füstfelhő is lesz. A részleteket majd kidolgozzuk együtt.

    Azért arra még talán nem válaszoltál, vagy nem rágtad eléggé a számba, hogy mitől múlik el egy ilyen légszomj + pánik elegy?

  26. “Azért arra még talán nem válaszoltál, vagy nem rágtad eléggé a számba, hogy mitől múlik el egy ilyen légszomj + pánik elegy?”

    Ja, kérem, azt igazán nem tudom…magától…de téged tegezlek továbbra is.
    Az időtől…hogy telik…hogy megállsz, és reménykedsz, hogy nem kell mentőt hívni, nem döglesz oda…és visszafordítom: ezek az érzések azok, amik megjelennek lelki szemeid előtt, és ami miatt nem mersz otthonról elindulni. Ezek a tényleges érzések azok, amik magukkal cipelik és a nyakadba vágják a pánikot. Szóval, az esetek nagy részében nem a pánik okoz légszomjat, hanem a légszomj pánikot.

    Ma is legyalogoltam lakásban a 6 percet. Amikor még hat a gyógyszer, sikerül azt a mély levegőt venni…tudjátok, mint futás után – mélyet, hasznosat, “tartalmasat”, sikerül becsavarni (szinte szó szerint értsd) a helyére. De 4 perc után erősebb a szuszogás, képtelenség azt a lassú, bevált légzési tempót tartani, amivel talán működne a dolog. Ezért hangos vagy….szuszogásilag.
    Ez akkor sikerül(het), ha meg tudod oldani, hogy a mellkas izmait függetleníted minden más izomtól, így a légzőizmaid segítenek…amikor már a fent leírt szar helyzet van, már ez sem sikerül. befeszül, szuszogsz, köhögsz, fulladsz, tekeregsz – és odahalsz. Pánik.
    A megoldás, igazán? Hát, jó kérdés….

  27. “A megoldás, igazán? Hát, jó kérdés…”

     
    Azt csak bízd ide, nyuszikám, kifaragjuk. Megint sikerült élesebb képet beállítanod a mikroszkópon, haladunk szépen.

  28. “Azt csak bízd ide, nyuszikám, kifaragjuk. Megint sikerült élesebb képet beállítanod a mikroszkópon, haladunk szépen.”

    Ok, nyuszikám ! 😀 Akkor némi adalék…
    Az imént ültem le némi söprögetés után.
    Annak a testtartása ugye, hogy kissé meghajolsz, mert nem feszíthetsz, mint pók a lucernásban, olyan alantas meló közben, mint a söprés…naszóval, hajolsz, és tolod-húzod-taszigálod, emelgeted a partvist. Ami, ugye, ha nem is egy komoly súly, de dolog van vele mégis. Közben szedegeted a levegőt…egy ideig. mert egy idő után ugyanaz az izommerevség jelentkezik, mint a séta során említettem. Még hat a gyógyszerem, ergo nem beszűkültek a légutak, hanem a szemét légzőizmok merevedtek be. Mégpedig azért, mert a karom, a lábam, hátam, hasam, gyakorlatilag minden részt vesz abban az összetett mozgásban, amit hétköznapi nyelven takarításnak hívunk. Nos, itthon viszonylag egyszerű…megpróbálom a légzést segítendő kipúposodott hátamat/gerincemet kiegyenesíteni (újabb feszülés, de nem tekereghetek a végtelenségig, mint valami reumás giliszta), törekszem arra, hogy közben sikerüljön úgy kiengednem az izmokat, hogy ne terüljek el a kövön. Mert az izmokkal tartom magam – és vagy az összeset lazítom, vagy egyiket sem, ergo a légző is marad beállva. Így hát, a bámész tekintetektől nem tartva, addig szórikázok, amíg érzem, hogy össze nem fogok csuklani, minden izom is lazul, de a légzőizom enged végre…és akkor azzal az óvatos, lassú, de mély légzéssel elindul a levegő befelé. Viszont, ennek a látványa nem tartozik senkire….

    és akkor még…ott lesz az az időszak, amikor a gyógyszer hatása már annyi, mintha a fülembe fújtam volna, a rohamoldó meg konkrétan és költőien szart se ér.
    Ha bármi tapasztalat – ígérem, azonnal.

  29. Kiegészítés az izmok lemerevedéséhez: minden nap extra adag gyakorlatot csinálok – légzőből, menésből, tornából, súlyzóból, nyújtóból…

  30. “Az imént ültem le némi söprögetés után.
    Annak a testtartása ugye, hogy kissé meghajolsz, mert nem feszíthetsz, mint pók a lucernásban, olyan alantas meló közben, mint a söprés…naszóval, hajolsz, és tolod-húzod-taszigálod, emelgeted a partvist. Ami, ugye, ha nem is egy komoly súly, de dolog van vele mégis. Közben szedegeted a levegőt…egy ideig. mert egy idő után ugyanaz az izommerevség jelentkezik, mint a séta során említettem.”

     
    Pompás, remélem olvastad a funkcionális tréninges regénykémben a porszívózásról szóló részt, szíves engedelmeddel ezt kis élménybeszámolót bele fogom venni, természetesen a forrás megjelölésével.

  31. “…, remélem olvastad a funkcionális tréninges regénykémben a porszívózásról szóló részt…”

    Természetesen, sőt, többször is – ha másért nem, motivációnak. 🙂
    Valami hasonló a söprés is, csak kisebben. Ugyanaz az izomfeszüléssel járó tortúra, amit Stephen King is megirigyelne.
    A pánik egyébként nem elhanyagolható fázis…el ne felejtsük, tök nyugiban elindulva is, a levegőhiány előhozza…a nézőközönség erősíti. Szóval, valami olyat lenne jó találni, ami nem vonzza úgy az emberek tekintetét, hogy a pánikodat kb. a háromszorosára növeli. De hangsúlyozom…ez, amit leírtam, nem a pánik, továbbra sem. Sz@rb@n lennék, ha már itthon is pánikolni kéne….
    No, meg tök jó lenne kitalálni, hogy amikor a rohamoldónak se veszed hasznát, akkor mi van….mert azt nem hiszem el, hogy mindjárt sz oxigén…

    Kérdésem: mit takar a “Légzésterápiában részesült” kifejezés a leleteinken?

  32. “De hangsúlyozom…ez, amit leírtam, nem a pánik, továbbra sem.”

     
    Nagyon fontos dolgot magyaráztál meg nekem kedves kísérleti alany. Nem pontosan ugyanazt értjük a PÁNIK szó alatt mindig, ezt javítanom kell. Majd később részletesebben, most egy telefonkonferencia kezdődik.

  33. A pánik az pánik – talán a szó értelmezésében nincs is különbség – inkább a megjelenése, a lefolyása, az oka az, ami megkülönbözteti egyiket a másiktól.

    És amiért pl. könnyebb biciklizni, mint gyalogolni – ezt alighanem más is leírta már…mert nem kell a saját tested tartásához szükséges izmokat dolgoztatni, feszíteni. ülsz a fenekeden, támaszkodsz a kezeden., Ezért van az, hogy pl. egy ilyen beállt légzőizmú fulladozás után jobb leülni , mint támaszkodni (ekkor a karizmok azért feszülnek ám), mert leüléskor elernyednek az összes tartóizmok (ha nem szakszerűen fogalmazok, akkor is elernyednek.) Így a légzőizom is felszabadul, lazul, már nagyobb az esélye a rugalmasításnak, így a légvételnek is.
    Bocs, hogy darabolom – mindig ilyen voltam – valamit elfelejtettem, és nem akartam aprózni, mint kutya a sz@rást – de ezt végig kéne vinni. Így, amikor eszembe jut, kipróbálom, leírom – Mihály, te meg majd fésülöd.
    Cuki a nyuszika 😉 🙂

  34. “De hangsúlyozom… ez, amit leírtam, nem a pánik, továbbra sem.”

     
    Ijedtség, félelem által okozott rossz légzés által okozott további ijedtség által okozott izomfeszítés által okozott légzési nehézség… na jó, ez talán annyira nem tömör és frappáns…

    Szóval van olyan légszomj, aminek fizikai oka van, mondjuk túl gyorsan megyünk a lépcsőn, vagy fáj a hátunk.

    Van olyan, amit a rossz légzéssel csinálunk magunknak (zihálás, levegővisszatartás).

    És van a félelem, ami rossz légzésre noszogat minket, plusz még minden kellemetlenséget soksorosan élünk meg miatta.

    Én eddig az egész öngerjesztő részét pániknak hívtam, ami marhára nem elég pontos.

    “Mihály, te meg majd fésülöd.”

     
    Persze, semmi akadálya.

  35. “Kérdésem: mit takar a “Légzésterápiában részesült” kifejezés a leleteinken?”

     
    Nem fogták be az orrodat a rendelőben.

  36. Akkor van +1. Az “ok nélkülinek” nevezhető. Ami a valódi légzési problémából, konkrétan a levegőhiányból adódik., Nem kell hozzá sem idegbaj, sem orvostól félés, sem a gyaloglástól tartás, sem egyéb – csak egy szar tüdő.

    Amiket felsoroltál, annak okai vannak – fizikai, lelki…az elején azzal kezdtem, h vedd ki belőle a pánikot…na, az a szar érzés, ami aztán előhozza…de most nem a pánikot kell megoldani, hanem az izmok, akármi segítségével a levegőhöz jutást.

  37. “Akkor van +1. Az “ok nélkülinek” nevezhető. Ami a valódi légzési problémából, konkrétan a levegőhiányból adódik.”

     
    Milyen levegőhiány? Akkor miért múlik el, mikor leülsz, mikor kijössz a rendelőből?

  38. Nem múlik el, amikor kijövök a rendelőből.
    Most azzal kezdtem, ma, az első beírásomban, hogy az itthoni séta…a lakásban…a pánikot felejtős. 100-200-300 m után ….ld. az első posztot.
    Onnan jutottunk el a pánikig. De azt is írtam, hogy azt most tessék kivonni. Nincs…levegőhiány van. Ami jó lenne, ha nem lenne…szeretnék menni 7-800 m-t anélkül, hogy felbukkan…de beállnak az izmok, stb…vagy más? Na, erre lenne jó nekem valami ötlet…aki tud folyamatosan menni, az mitől? Pedig netán ő pánikol…én nem tudok, pedig itthon tuti, nem pánikolok.
    Csak a szar FEV1-em miatt?

  39. Még mindig nem teljesen állt össze a kép a fejemben.

    “Nem múlik el, amikor kijövök a rendelőből.”

     

    “Ezért mértek a múltkor 75%-os oxigén szintet. Az akkor még egy jókora pánikkal is társult. Hazaérve gyönyörűen ment fel.”

     
    A hazaéréskor visszament magasabbra az oxigénszinted, jól értem? Mitől lehetett ez?

    “A 300. méteren gyakorlatilag az se segít, ha vastüdőre kötnek, annyira kifogytál.”

     

    “szeretnék menni 7-800 m-t anélkül, hogy felbukkan…de beállnak az izmok, stb…vagy más?”

     

    “és 6500 lépést mentem”

     
    A másik nagy kérdés: mitől 6500 lépés néha, máskor csak 300 körül?

  40. Még a leüléshez…ha egész nap ülnék, a kutyám se lenne sánta. Talán gyógyszer nélkül is kibírnám a napot. A menés, a meló, a hajolgatás és tsai azok, ami miatt van ez a levegőtlenség. és leüléskor nem a pánik múlik, hanem az izomfeszülés – vagy a fene tudja, milyen nevet adjunk neki 🙂

    Bocsi – tényleg aprózom, de holnap már nem fogok ennyire ráérni. 🙂 😀
    Ölelés 🙂 Nyuszó Muszó 😉 😀

  41. Na, akkor:
    Az orvoshoz menet: hajnal 3-tól fent voltam. Alapból ideges, mert nem bíztatást kapok, hanem a “mért akarja maga ezt meg azt csinálni?”, “Hogy mer kimenni ezzel a szar eredménnyel?”…aztán, jóval előbb kellett a gyógyszert fújni…aztán maszk…aztán a macera a katasztrófavédelmis tereléssel..leülni nem tudtam, mert a 2 m-re lévő székek mindegyikén ültek..és aztán bent a macera…kösz, ez épp elég volt, azt írtam is, az pánik volt a javából. És ezek után a következő vizitnél is lesz, nem kicsi. mert egyfolytában az oxigént akarják a nyakamba – de az állítólag sok gyógyszerből tulképp még mindig ugyanazt nyomom, mint 3 éve – csak a rohamoldó haszontalanabb, meg a szteroid más….

    A lépések: a napi szinten 6000, néha több, máskor kevesebb, de sokkal…de ugyanúgy aprózva, mint az itteni mai írásokat. Ha egyszerre, vagy két részletben menne, már lenne minek örülni.
    A 300. méternél már jön a levegőhiány, pánik nélkül…amit megyek, az már azzal , és akkor tuti, h az oxigénszint a béka segge alatt. Mértem néha, menés közben egyszer volt 84-85%, általában 87-88%. Úgy, azzal a lihegéssel pl. az utcán nem mehetnék. Az egész utca azt hinné, a Star Wars folytatását forgatják. Itthon meg megteszi, hogy az edzésadag meglegyen.
    Ha nem állnának be az izmok, maradhatna a 90-92%, és az séta közben sztem tökéletes lenne egy tüdőbajosnál.

    Na, ROHANOK (ilyenkor már nem sok szuszom van, nagyon várom a hasznosabbik gyógyfújást).

  42. Igen, nálad két dolog lehet leginkább az előtérben:

    — Amikor feszül a derekad, törzsed, akkor nem tudsz rendesen lélegezni (ami nem szükségszerű). A tavaly nyári nagy rejtvényünk.

    — Amikor elkezded rosszul érezni magadat, egy nagy, kellemes, sóhajtásszerű belégzésre vágysz, ami érthető, de igazából nem szükséges, ha nincs, attól nem kell fulladni.

    És harmadiknak persze az izgalom, mondjuk a rendelőben.

  43. Na, ma még egy utolsó nekifeszülés… 🙂

    “— Amikor feszül a derekad, törzsed, akkor nem tudsz rendesen lélegezni (ami nem szükségszerű). A tavaly nyári nagy rejtvényünk.”

    Régi rejtvény ez…a derék/hát feszülése a nehéz tartás miatt, a deformitások (a csigolyáim hogy össze lehetnek csúszva, ha a magasságom 5 cm-rel csökkent?) – azt elég nehéz tartani. Mégsem az első pillanattól fogy a levegő hátfájás, derékfájás esetén sem. Inkább a fájást erősíti a fogyó levegő miatti tekergőzés – amit írtam a legelső mai posztban. De ha azt kivédem, levegő akkor sincs. Ha nem fáj, levegő egy idő után akkor sem jut be. Szóval, a probléma megmarad….

    “— Amikor elkezded rosszul érezni magadat, egy nagy, kellemes, sóhajtásszerű belégzésre vágysz, ami érthető, de igazából nem szükséges, ha nincs, attól nem kell fulladni.”

    Nem kell hozzá rosszul érezni magam. kell a levegő…azt hiszem, alaphelyzetben is volt, amikor egy nagyobb lélegzetet vettünk…csak akkor természetes volt. Sóhajtoztunk, siettünk és megálláskor, bármikor… – mindegy is, most nem sikerül. Pedig, szükséges lenne. Ha az nincs, nem jutok hozzá egy nagyobb sóhajtásnyihoz, akkor jön az az aprókat, ami félig sikerül, mert mielőtt a rendes mennyiség bejutna, rátenyerelnek a mindenemre, amin levegő juthatna be. Na, akkor sikerül eljutni a fizikai rosszullét határára…nem a pániktól, hanem a levegőhiánytól. És akkor pár ilyen aprócska már semmire nem elég. Úgy menni tovább, hogy nincs rendes mennyiségű levegő..az nem ok. Főleg, ha tüdőbajos vagy, és a nagy levegő is csak fele annak, ami valaha tényleg az volt.

    “És harmadiknak persze az izgalom, mondjuk a rendelőben.”
    Az most tényleg nem játszik a kezdőcsapatban 😉

    Jó éjt! 🙂

  44. Nahat hatalmas nagy pirospont Ritanak es Mihalynak…csodas volt…szoval siralmas ,de tanulsagos…Habzsoltam… majd meg elolvasom egyparszor hogy jol meg is ertsem….Rita kerve kerlek rohamoldonak szupper jo es 1 perc mulva hat a FOSTER!!! miert nem kered!? 2 puff tart 6-7-8 orat…kerlek kerd ezt!!!!…. Nekem a rohamoldoval nincs bajom…Viszont a Panik es a faradsag miatti legszomj az utcan megol 🙁 Nem tudok rajonni,hogyan csinaljam,hogy ne terrorizaljon…..Szoval nagyon faradok es alig erek el a buszmegalloig ami 500 lepes csak..es ott vannak padok es leulhetek,,,akkor mar sokkal jobb az elet…Tehat rajottem tul hamar elfaradok es ettol szar az egesz…jon a fulladas ,jon a panik, jon hogy szegyelem …mit szolnak majd az emberek?(nagyon sokszor mar ugy vagyok,hogy mindjart leulok a fube….mert mar nem birom !!! Meguntam , nagyon tele a hocipom ezzel a Horror betegseggel 🙁 Meg irok ,de ezt be kell fejezzem,mert elszokik….:(

  45. Na itt vagyok-ragyogok 🙂 Tehat hamar elfaradok ….es ezzel nincs mit kezdeni, sokat gondolkoztam,hogyan cselezzem ki…de ez a Horror roppant sunyi es sehogyse lehet tuljarni az eszen…sokszor van egy olyan erzesem,hogy sunyin figyel,mert tudja,hogy legyoz….Arra is gondoltam ,hogy lehet azert faradok olyan hamar mert nem bicajozok,nem jarkalok sokat…inkabb ulok …a hazam is katasztrofalisan nez ki…a kertet az identol mar mas kell rendbetegye…semmihez nincs erom…..no se kedvem Legyozott a sunyi Horror…?! HM ,meg ragondolni is rossz….En aki gyoztesnek szulettem?! …Nehez megemeszteni es elfogadni! 🙁 Egyelore ez van,de a remeny hal meg utoljara es En meg remenykedem,hogy rajovok a Horror gyenge pontjara es a javamra forditom…..Legyozom …erzem…. Mar olyant is csinaltam indulas elott,hogy befujtam a rohamoldoval…pipepurc mert 5 perc utan mar jott a borzaszto faratsag,felelem ,panik,fube is leulnek allapot…Uram Isten,hogy tudjam legyozni?!Nagyon remelm,hogy rafogok jonni es azonnal megirom nektek…Eddig igy all a helyzet:1) befujok indulas elott 2) setalva-lassan megyek 3) azonnal leulok ha erzem,hogy elfaradtam es vegem 4) pihenek vagy ot percet es ujbol elindulok nagyon lassan….aztan mar nincs tobb pad csak a buszmegalloban 5) valahogy elerek odaig es ott ujbol leulok,6) jon a busz…na ott jo,mert ulok ,boldog vagyok mert var ram a Termeszet…7) megerkeztem ,leszallok es megyek …na ott kezdodik minden elolrol ,ez a sunyi Horror ujbol szorakozik velem…de kibirom,van nallam mindig viz es ott letudok ulni a fube …hurraaa…felsult a Horror..En gyoztem…:))) Na elkuldom es meg irok…..

  46. Most Ghepardnak….adja Isten,hogy bukjanak le a handi lovoldozok! Nemnormalis,irigy,bolond banda…biztos mar reg bantja a csoruket,hogy te ott gazdalkodsz…. Ebredtek volna fel hamarabb,meg elotted,most keso banat!!! Szemet-Agybajos embereknek se nevezheto Fergek!!!! Kerlek Ghepard ha eszreveszed,hogy lanyhulna a rendorok erdeklodese a tema irant…ne hagyd magad,hivd oket telefonon es erdeklodj,vagy menj szemelyesen a kis rendorhoz…. Kitudodik…en ugy erzem…a Gonosztevok bepanikoltak es most lapitanak…de vegul ugyis lebuknak …hurraaaa…nyerjek el melto buntetesuket….Boszorkanysag: ird le egy papirra (mivel a nevet nem tudod)ird a Lovoldozo…es tedd a cipodbe,a sarkod ala,soha ne vedd ki es…mindig taposs ra jol , na az egyen erzekeli ezt …aztan lebukik……mukodikterrorizaljad ekepp…igy kell viselkedni az *osztalyellenseggel*….. Tenyleg vajon a Horrorral ez nem mukodik…kinyiffan es vele mi is :(((( Na nem jo…de majd rajovok,hogy mi a gyenge pontja…remelem !!!! Most elbucsuzom..kivanok szep estet es hurra Rita igy kell ezt csinalni…ugyes voltal nagyon…Puszika mindenkinek es kerek minden Tagot irjatok…Zsuzsa hogy van Ebike es Te,nem panikolsz soha? old meg valahogy a felfele menest….nincs egy jo szomszedod akit felhivhatsz,jojjon le es vegye olbe a kutyust…vagy szoktasd ugy Ebit,hogy csak akkor mentek setalni,ha otthon van valamelyik csaladtagod….Puszika nektek es kerlek irj…no es a Tobbiek is!!! Jo ejt kivanok Mindenkinek,almodjatok Angyalkakkal……szioka Nektek!

  47. Ja muszalj meg irjak,mar reg akakrtam kerdezni….Rita kerlek ird meg,hogy van edesanyad es hogy vannak a cicak? Remelem telen a hidegben benttartod oket…meglehet oldani egy edenyben kis homokkal…en peldaul reklamlapokat teszek a homok helyett es napjaba cserelem…..Puszika nagyon ugyes voltal ma…bravooooooooo 🙂

  48. Évának is jár a nagy piros pont, mert annyit törődik velünk, hogy merre kószálunk, másrészt jár egy másik a részletes leírásokért, hogy mit érez, amikor légszomj, fáradtság, ijedtség kínozza. Ez összesen kettő, tessék:

    ● ●
  49. És akkor vissza a fulladás-okok nagyon érdekes és fontos boncolgatásához.

    “És harmadiknak persze az izgalom, mondjuk a rendelőben.”

     

    “Az most tényleg nem játszik a kezdőcsapatban.”

     
    Van két, évek óta erősödő érzésem, ami csak most kezd szavakba formálódni.

    ● Az egyik, hogy nagyon sokszor nem vagyunk tisztában azzal, mennyire izgulunk vagy félünk. Ezt már fiatalabb koromban is észrevettem saját magamon – és nem hiszem, hogy egyedül lennék vele.

    ● A másodikra most kezdek rájönni, most kezd tudatosulni, ahogy beszélgetünk. Ahogy létezik pulzus-szaporaságban megnyilvánuló izgalom, félelem, úgy létezik az az eset is, amikor légszomjként éljük meg a félelmet. A legutóbbi idők eseményei segítettek ennek a megélésében, amikor két új kis játszópajtásom, Infarktuska és Ritmuszavarka csatlakoztak hozzám.

    Egyébként ne álljatok szóba velük, agresszív két barom.

  50. Nahattttt megint elszokott:( hamar koszonjem meg ujra…Mihaly koszi szepen…a piros pontokat es milyen nagyok…nahat hogy tudsz Te mindent!?…. En meg jatszok nem fekudtem le…most ebben a pillanatban eleredt az eso…de nagyon serenyen…. …Te Mihaly ,nem alszol?! :)))) Te ejjel is dolgozol?! Nahat…tudd meg,hogy en a Te szived miatt ugy be panikoltam,hogy meg most is tart….Komolyan …elgondolkoztam azon,hogy mit mind szerepelek en itt annyit…hat mert rajottem sokmindenre es rendesen bepanikoltam…az eredmeny a sok szerepelesem…de *Semmi se veletlen a Nap alatt* kedvenc mondasom…….Varom haza a tekergo Kicsi Piszi Misi cicamat aztan fekszem en is le…Megint nagyon szomoru vagyok…eldontotte a betegszivu fiam,hogy megy Nemetbe dolgozni 3 honapot…jaj nekem :((( Uram Isten…miert kell nekem annyit panikolni es busulni ?! Felek hogy a sok aggodastol bedilizek…komoly :(((( Mihaly koszi megegyszer azokat a hatalmas piros pontokat ,ennivalo vagy…puszika es legy jo es jol….Szep napot kivanok Mindenkinek…felek,hogy megint elszokik…pusz Nektek !!!

  51. Meg nem erkezett haza a tekergo cicam..kozben reggeliztem es nagyon elfaradtam…megallapitottam valamit: lehet mi a faratsagot paniknak konyveljuk el ? …mert epp ugy viselkedik es azonos tuneteik vannak….Na ezentul figyelni fogom a reakcioimat…..tehat ettem es elfaradtam ,epp ugy szuszogok mint mikor panikolok….vagyis nem szuszogok hanem kapkodom a levegot…azt tudom,hogy amikor valaki jelzi hogy jon hozzam akkor mar tenyleg bepanikolok….vagy ha eldontom,hogy indulok ki es elhagyom a hazam…na ekkor is panikolok…de most csak ettem es nyugott vagyok a tunetek megis hasonloak a panikehoz…Jaj be jo,legalabb figyelni fogom magamat…lehet hogy nem is vagyok olyan panikos csak hamar elfaradok.(peldaul a buszmegallo fele menve)…De miert van az,hogyha a zonambol kimegyek akkor mar semmi bajom sincs.?..Na matol figyelni fogom magam…….1) tehat a panik es a felelem is legszomjal jar… 2)vajon a termeszetben miert nincs semmi bajom ?hm…. 3) ha elfaradok ettol a horror tudotol akkor feltetlen pihenni kell es kortyolni a vizet…Tehat a panik es a faratsag egy es ugyanaz tunetekkel jar? Na mostantol figyelni fogom ezt a ket dilis reakciot…hatha megtaltosodom es rajovok a nyitjara…hurra akkor ez azt jelenti,hogy tobbet nem tud terrorizalni? Eszmefuttatas igy a hajnali orakban Kicsi Piszi Misire varva:) ilyen hosszu neve van a tekergonek :))) Na es kebzeljetek most kavezom es stb…(talaljatok ki,mi az a stb?!:))))huncutkodom amig lehet…. na puszika es szep napot kivanok Nektek…Irjatok sokat,hogy este ha bejottem legyen kit megdicserjek :)))Sziasztok legyetek jok es jol …Puszika Mindenkinek….

  52. Meg varom a tekergo cicamat,es addig beszelgetek veletek…Te Mihaly roppant szerencses es gazdag ember lettel….miert is?Hat azert,hogy van 3 *csaladod* nem semmi: 1) van az otthoni csalad. 2) van itt egy masik csalad. 3) es a facen is van egy……nem sokan mondhatjak el magukrol ezt 🙂 Tehat *szerencsefia* vagy 🙂 Jo tudni…:) Rita nagyon igazad van…remegunk…Rajottem hogy neha a kezeim reszketnek mostanaban…hm. egyelore gyengen ,remelem ezen a szinten is marad….kerlek irj anyukadrol,hogy van,lenyugodott vagy meg szokdosik el,sokat gondolok ra…edesanyam jut eszembe rolla…oh be sok bajom volt vele,most megis nagyon hianyzik :(…. Lehet lefekszem ,nem varom tobbet a tekergo cicamat…van egy sanda gyanum,hogy valami tortent vele…bar tevednek… Na mentem lefekudni mert mindjar fel 10 van es elalmosodtam nagyon…puszika legyetek jok es irjatok…a hianyzok terjenek meg es irjanak magukrol,mindenbol tanulunk…puszika Nektek es szep almokat Nekem 🙂

  53. “…lehet mi a faratsagot paniknak konyveljuk el ? …mert epp ugy viselkedik es azonos tuneteik vannak… es elfaradtam , epp ugy szuszogok mint mikor panikolok…. vagyis nem szuszogok hanem kapkodom a levegot…”

     

    “vagy ha eldontom,hogy indulok ki es elhagyom a hazam… na ekkor is panikolok… de most csak ettem es nyugott vagyok a tunetek megis hasonloak a panikehoz”

     
    Igen, valami ilyesmit szimatolok én is – hogy a levegőtlenség-érzés a félelem egyik megnyilvánulási formája, ami ráadásul öngerjesztő, hiszen a fulladás-érzéstől persze, hogy még jobban megijedünk.

    Ez is fontos kérdés, amit Éva feszeget:

    “vajon a termeszetben miert nincs semmi bajom?”

     

  54. Sziasztok – Évi, örülök, hogy itt vagy, annak már kevésbé, ahogy érzed magad.
    Szerencse talán ,hogy el mersz indulni, meg hogy akad egy pad, ahol megpihenhetsz menet közben. Itt nálunk semmi ilyesmi,. ráadásul árnyék sem.
    Ma szarabbul indul a napom – vagy pára, vagy a fene tudja – de nem akar jönni az a fránya levegő. Megállva, óriási erőfeszítéssel kell szívni befelé, hogy valamit érezzek belőle. Pedig, pánik egy szál se. Csak a kertben voltam kint – megnéztem a jégeső hatásait.
    Ha kis pihegő levegőt veszek, az semmire sem elég, a kapuig nem tudok kimenni velük. Már tegnap is írni akartam – kis levegővel nekem az oxigénszintem nem mindig olyan, mint amikor “rendes” adagot sikerül bejuttatni. Ücsörögve persze oké a kis szusz is, de tevékenység közben nem elég.
    Menés közben viszont nehéz úgy előállítani a szükséges mennyiséget, hogy azt a MÉLY levegőt vegyem a már tegnap ecsetelt izomfeszülős módon.

    Évi, jókor kérded a mamát – tegnap kiment a kertbe, el is esett – még jó, hogy puhára, mert a gaz kicsit megugrott. Még az is szerencse, hogy a jégeső csak délután jött, mert amilyen kis madárcsontú, észre se lehet venni. Véletlenül sikerült. Kikészít idegileg ezekkel a titokban végzett akcióival…nem szól, mit akar, majd ő….rá is farag rendszerint. ma már tökéletesen van.

    A cicákat épp az imént dajkáltam meg – megyek, megyek, jön velem, egyszer csak felborul előttem. 😀 Simizni kell olyankor. Édesek.

    Évi – próbáld ki edzésnek azt, amit pár éve csináltam: egy hétig napi 5 perc sétálgatás, és hetente emeled 5 perccel, ameddig jól is esik. Naponta 1-2-szer is megcsinálhatod. És aludj rendesen!! Az nagyon kell, a fáradtság miatt is. Ha kialszom magam, jobb, akkor is ha épp rosszabb nap van – ha még álmos, fáradt is vagyok, akkor vége a világnak.

    A természet csendes, megnyugtató. Nem kiabál, susog, simogat. Szeret. Azért jobb ott. Ezért rossz, hogy itt sehol a közelben hasonló hely. A csendje állítja be normál értékre a pulzusodat, simítja ki az idegeidet. A legjobb hely, ahova Évi jár.

    Én azért még mindig nem mosnám össze a fáradtságot és a pánikot. És a levegőtlenséget sem fognám mindig arra….ezen kell még kicsit agyalni, álmodozni, Nyuszikáim! 😉 🙂
    Ölelés 🙂

  55. “Én azért még mindig nem mosnám össze a fáradtságot és a pánikot. És a levegőtlenséget sem fognám mindig arra.”

     
    Nem is mindig, csak nagyon gyanús, hogy minden rossz érzésnek sokkal nagyobb hatása van, mint ahogy eddig sejtettük.

    Van az “igazi” légszomj, ami jöhet túlságos kifáradásból, párás levegőtől, gyulladástól – és van a kellemetlenségek által keltett. Szerintem az utóbbi nagyon ügyesen tudja maszkírozni magát.

    Ez azért lehet fontos, mert az utóbbi fajtán azért többet lehet javítani.

  56. “A természet csendes, megnyugtató. Nem kiabál, susog, simogat. Szeret. Azért jobb ott. Ezért rossz, hogy itt sehol a közelben hasonló hely. A csendje állítja be normál értékre a pulzusodat, simítja ki az idegeidet.”

     
    Nagyon szép megfogalmazás; és benne van tömören, amit feszegetek: Ha megnyugtató körülmények között kevésbé, nemszeretem körülmények között erősebben fulladunk, akkor az nem fizikai, hanem lelki indítású légszomj. Más lobbantja be.

    “nem akar jönni az a fránya levegő. Megállva, óriási erőfeszítéssel kell szívni befelé, hogy valamit érezzek belőle.”

     

    Azt gyanítom, hogy a rekeszizmodat nem igazán használod. Szóval a hasi légzést. Mert annál nincs erőfeszítés és erőlködő szívás.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.