A MI KIS FÓRUMUNK

Ezentúl csak itt lehet majd hozzászólni – egyrészt így egy helyre gyűlik az összes megjegyzés, másrészt a többi oldal betöltődését sem fogják ezek lassítani.

Tessék, csak tessék, itt lehet csevegni! Kíváncsiak vagyunk egymás történeteire, ötleteire, sikereire, gondjaira; én speciel nagyon-nagyon sokat tanultam az eddigi hozzászólásokból.

A hozzászóláshoz nem kell sehová sem belépni, csatlakozni; meg kell adni egy álnevet, ez kötelező, meg lehet adni email címet is, ez nem kötelező.

Javaslom, hogy aki válaszol egy mondatra, az tegye oda az illető mondatot idézőjelben az irománya elejére, mert a WordPress nem túl ügyesen mutatja, hogy mi mire válasz (vagy én nem túl ügyesen állítottam be valamit). És ugyanezen ok miatt a választ is érdemes új hozzászólásként megtenni, nem a “Válasz” gombot megnyomni. Ha ott van az elején a mondat, amire reagálunk, akkor jól érthető lesz az egész.

Kőváriné Marika kinevezett engem osztályfőnöknek s ezen minőségemben kötelességemnek tartottam, hogy nevet is adjak az osztályomnak. Ez itt kérem az

El Nem Fekvő Osztály

 
Tudom, Erich Kästner tanár úrnak volt egy még jobb ötlete, de tüdőbetegként azt azért túlzásnak tartanám.

A FALIÚJSÁG itt található

3,064 hozzászólás a(z) “A MI KIS FÓRUMUNK” bejegyzéshez

  1. Nahat ez kedves szidas volt…jol megnevetettel Mihaly :))) Mit jelent az a szo,hogy *Bakker*???? Meg eletemben nem halottam 🙂 de az biztos,hogy nem dicseret :)))) Ok Fonok,holnap veszek TAPSZERT 🙂 Istenem be kedves vagy…komolyan mondom-irom….*Nem engedheted meg magadnak,hogy hulye legyel …de ha……..mi akkor se hagyjuk….* Na ez mindent megert:)))) Koszike:)))) Puszika es jo ejt kivanok…..

    1. Évi, a “bakker” szó a szlengben elsődlegesen gyermeknemzés céljából végzett tevékenységre való felszólítás “szalonképesebb” változata.

      Évi, nem lehetséges, hogy te most egy róka fogta csuka, csuka fogta róka állapotban vagy?
      Szomorú és rossz kedvű, nincs kedved semmihez se, egyre fogysz, egyre gyengébb leszel, ami csak nehezíti a helyzetedet.
      Évi igaza van gephardnak, minden fejben dől el, meg kell látni a jót és bele kell kapaszkodni!
      Menj és öleld át a fáidat! Én tőled tanultam meg, hogy a fák csodákra képesek, szóval Mesterem, járj elől jó példával!
      És hallgass Mihályra, biztosan felétek is vannak olyan szerek, melyek étvágyat csinálnak.
      Amikor anyut kellett “felhizlalni” mi pl. a kakaójára mindig tettünk tejszínhabot, a teájába mézet kevertünk. Az almát sajttal kapta uzsonnára, a főzelékét tojásos tejszínes habarással csináltuk, natúr húsi volt a feltét.
      Szóval bűvészkedtünk rendesen. 🙂
      S nem utolsó sorban, iszol te eleget? Ásványvíz, gyümölcstea, stb. minimum napi 1,5 liter.
      Mutasd meg ki az erősebb!

  2. Eva,

    hát ahhoz a 150 centi magassághoz legalább olyan 45 felelne meg, vagy pár kilóval több is. Na látod, magad is elismered, hogy a baj az agyadban, lelkedben és a testedben van. Először az agyat és a lelket kell más irányba terelni, aztán átélheted azt a jó érzést is, miközben még a tested nem 5 csillagos. Ha ez többször, sokszor, majd végül gyakolratilag mindig sikerül is, akkor a test is átveheti ezt a jó állapotot. Most mindig a rosszal motviválod, rossz gondolatokkal – ezek meg mindig ugyanazokat a géneket aktiválják, aztán ugyanzok a fehérjék képződnek, meg emzimek, meg mit tudom én mik és a tested mindig ugyanúgy (rossz érzéssel) reagál, válaszol.

    Biztos emlékszel az én tavalyi gebaszomra, mikor lebénult a jobb kezem csuklótól hisz még utána is jártál, hogy mi a fene lehet az. Na az borzasztó érzés volt, mikor kb 8 nap múlva a sérülés után teljesen béna volt – minden kiesett a kezemből. Egy két napon át mindenféle rossz gondolatok járták át a testemet és nem volt jó érzés. De aztán elhesegettem ezeket a gondolatokat és megszűntek a rossz érzések is pár nap alatt. A megoldáson kezdtem gondolkodni és persze próbálkozni is, gyakorolni is azt, amit kigondoltam – semmi más nem forgott az agyamban, egyszerűen nem engedtem, hogy a negatív és rossz gondolatok fussanak az agyamban. Mindig elképzeltem, hogy hogyan fog nap mint nap javulni és ahogy megjött az első nagyon pici javulásra utaló jel (fél centivel jobban el tudtam mozditani a kisujjamat) – jöttek a jó érzések a jó gondolatok mellé. Két három nap után már tudtam, hogy minden rendben lesz pár hét alatt – 5 hét után már ujjhegyeken fekvőtámaszt tudtam csinálni.

    Perszehogy nem tudod, hogy hogyan kell pozitívan gondolkodni, hisz ezt gyakorlatilag nem is gyakoroltad, nem is edzetted. Gyakorlatilag mindig a rossz gondolatok kavarognak Benned, amik így már hosszú praxissal a hátuk mögött nagyon rossz érzéseket váltanak ki a testedben – ami nagyon nem tetszik neki, s így Neked se. Na ez egy ördögi kör – na innen kellene kitalálnod gyakorlatilag fordított taktikával. De mint írtam, a pozitív gondolkodás egymaga nem elég, a pozitív érzésnek is meg kell jelennie. Első lépésben meg kellene valahogy tanulni minden külső tényezőt kiiktatni (teret, időt stb), kikapcsolni, elfelejteni minden bajt – csak mintha léteznél, nem is tudsz magadról, mint mikor alszol. Alvás közben se tudsz magadról, nem érzel semmit, nem fáj semmid, nem tudod hány óra van, nem tudod hol vagy – na ezt a tudati állapotot kellene elérni akkor, mikor fent vagy. Ha ez menne, azután már talán a jó érzések átélese se volna elérhetetlen a számodra.

  3. “igaza van gephardnak, minden fejben dől el, meg kell látni a jót és bele kell kapaszkodni”

     
    Én másképp mondom (ugyanazt): Meg kell látni a rosszat és el kell löknünk magunktól.

    Sok bajod van és ráadásul most hűtlenül el is hagytad magadat. Keresd meg magadat és menj vissza hozzád, mert nagyon hiányzol neked. Igenis el kell kezdeni megint mozogni – óvatosan persze – és törődni azokkal a dolgokkal, amiket félbehagytál és: enni kell.

    Amikor tényleg baj van, akkor nem engedheted meg magadnak azt a luxust, hogy feladod és sodródsz.

    “biztosan felétek is vannak olyan szerek, melyek étvágyat csinálnak”

     
    Ez is nagyon jó ötlet, én nem pont erre gondoltam, hanem kifejezetten tápszerekre (baba-tápszer is jó). Keveset kell nyelni és sok kalória jön be. 🙂

  4. Zsuzsa,
    igen, menjen és ölelje a fáit és érezze át legalább akkor azt a jó érzést, hogy van valami körülöttünk, ami segíteni tud, ha felé fordulunk. De aztán ha elmegy a fától, akkor gondolja azt, hogy az a fa saját maga és idézze fel ugyanazt az érzést, amit a fánál érzett (már ha ott sikerül ez Neki). Elsősorban a testünk felé kellene fordulni, millió évek tapasztalata van benne, csak tud valamit az emberi test és lélek, ha eddig eljutott – azt kéne a legjobban megismernie, kiismernie mindenkinek. Már az is nagyon sokat tenne, ha csak azt tudjuk elérni, hogy megpróbálunk mindent kiiktatni, mint az előbb is ecseteltem. De ha már ez sikerül, akkor miért ne legyen az, amit épp el akarunk még érni – lehet meg tudja azt is csinálni, csak éreznie kell, hogy azt akarod…..

  5. Misi,
    igen, elhagyta most rendesen magát. Remélem hamarosan elköltözik onnan, ahol most van és az új helyen jobb gondolatok és érzések fognak uralkodni Benne. Mindenki egyedül van magának, de még sincs egyedül, hisz tudja, hogy nincs egyedül ezen a világon. Én például egyedül érzem magam a legjobban – de mások nélkül nem nagyon lennék itt.

  6. Szep napot kivanok Mindenkinek…..na *bakker* voltam 2 patikaban itt a kozelbe….kerem szepen ez Romania…itt nem ismerik a Tapszert…csak neztek ki a fejukbol,hogy nekem milyen irrealis ohajom van:)))) Tehat nincs!!!! Vettem pezsgotablettat es C vitamint….hogy feltuningoljam egy kicsit a lerobbant szervezetemet….. Ma nagyon ugyes es aktiv voltam (ugy keltem fel:)Vasaroltam,foztem,kivittem a szemetet,porszivoztam, stb. es mindez a vitamin elott!!!!!:)))))) bizony…rajottem*Minden fejbe dol el* es en megelegeltem a sok nyavajgast …az is igaz,hogy kisse lehult az ido csepereg az eso…kellemes es van oxigen.Tehat a Copd-nek nem jo a fulledt meleg…nem am…talan azert nyavajgok en is julius kozepetol…jo tudni…mindenert a kanikula a hibas….Sziasztok es legyetek jok es jol. Irjatok!!!!! (en mondom,en hallom :)))))))

  7. Nahat megirom,elkuldom es azutan latom,hogy irtatok…Koszonom szepen Zsuzsa,Ghepard es Mihaly a buzditast ,a sok jo tanacsot es azt hogy segitokeszek vagytok….mindent megert!!!! Oldalvaltas volt es nem lattam,mostanig…puszika Nektek es koszonom a sok jo tanacsot…szep napot kivanok…RITA!!!!!! hianyzol …kerlek jelentkezz!!!!!!

  8. Ja ilyent lattam a Kaufland uzletekben….de a patikakban nem kaphato…Koszonom a kepeket amit feltettel Mihaly 🙂 De ezek porok es nem folyadek!!! Vegul is mi az en bajom :1) elment az egyszall fiam es roppant hianyzik….2) zavar a felig meddig osszecsomagolt haz…mar nagyon mehetnekem van innen,de nem sikeredik…unom allapot!….. 3) a nagy meleg betette a kapumat,nagyon erotlen voltam es sokat fulladtam ….4) sok az ugyes bajos inteznivalom ,rengeteg jarassal jar es nekem nincs erom(sajnos datumhoz vagyok kotve,na ezt nem szeretem!)….. 5) nagyon megijedtem,amikor leestem a buszrol….. 6) lefogytam nagyon es panikos lettem(nem kellemesek a rohamok!)…. 7) halad a horror copd es belepottyantam az utolso fazisba+ az asztmam is gyotor….. 8) az is bant hogy oxigenre vagyok kotve…. 9) egyeduli oromom a Termeszet!!!! komoly ,imadom ott,de az se a regi szep idok…mert faradok nagyon!stb . stb. Kosz, a sok jo tanacsot…megprobalok helyrerazodni(oldodnanak mar meg a terveim )…Puszi mindenkinek Ebikenek is!!!!Kosz,hogy irtatok,kosz a sok jo tanacsot!Szep napot Mindenkinek!!!!

  9. Koszi szepen Mihaly,ennivalo vagy….szoval a porokat fel kell oldani vizzel …veszek ha arra jarok…Puszika mindenkinek,Jo ejt es almodjatok Angyalkakkal!!!!

  10. Eva,

    nagyon elhiszem, hogy gyorsan fáradsz – de én se mozgok valami sokat, még az is lehet, hogy még annyit se, mint Te. Mint írtam, én olyan gyakorlatilag nem mozgással is erősíteni tudom magam. Neked is biztosan menne bizonyos fokon, ha próbálkoznál. Ilyen dolgok már tudományosan is bizonyítva vannak. Volt például ilyesmi kisérlet is nem is olyan rég: kiválasztottak önkénteseket, 3 csoportra osztották őket (egyik csoport se tudta, hogy mit fog csinálni, mit mondanak a másik 2 csoportnak). Mindegyik csoportban mindenkinek megmérték, hogy milyen erőt bír el az egyik ujjuk. Aztán az egyik csoportnak (ez volt a kontrollcsoport) azt mondták, hogy éljenek és csináljanak mindent úgy ahogy eddig. A második csoportnak azt mondták, hogy mostantól minden nap mondjuk 90 percet edzzék így és így a kisujjukat. A harmadik csoportnak nem szabadott fizikailag edzeni, csak mentálisan – tehát gondolatban kellett tornáztatni így meg így a kisujját. Nem tudom hány nap után újból megmérték, hogy kinek mennyit bír a kisujja. Na a kontrollcsoport embereinek kisujjai semmit se javultak. A második csoportbeliek kisujjai (akik fizikálisan edzettek, erőlködtek) kb 30%-al lettek erősebbek. A harmadik csoportban (akik csak gondolatban edzettek) kb 22%-al erősödött a kisujj.

    Na ez mindenképp megsüvegelendő. Én már rég így teszek, a meló nagy részét (meglehet a 90%-át is) mentálisan teszem és kemény fizikai edzés csak a tizede (vagy még annyi se) az élsportolókéhoz képest. Az eredmény mégis kb ugyanaz. Talán még jobb is, mintha edzenék nagyon sokat (órákat naponta a 2 perc helyett) és keményen fizikailag. A sok kemény fizikai edzés csak idő előtt tönkretenne.

    Tehát ezek szerint nem kell erőlködnöd, csak egyél (én például hétvégeken vagy szabin csak 2-szer eszem, máskor is csak 3-szor naponta) – és edz magad mentálisan, képzeld el, hogy így meg így mozogsz, futsz, vagy emelsz valamit és próbáld is ezt a gondolattal elképzelt cselekvést átérezni – kb úgy mintha tényleg csinálnád is. Ha ez sikerülne, akkor meg fogsz erősödni így is – tehát még akkor is, hogy a kisujjadat se mozdítod. Neked már bőven ez is elég lenne. Ha még ennél is több kellene, akkor idővel (mikor már mentális edzéssel sikerült erőre szert tenni) már fizikálisan is edzhetnél, mert akkor már menni fog, menni kellene annak is.

    Meg írtam is, hogy én mennyit futottam életem során, 2016-ig fociztam is, aztán mondom elég, minek. De aztán még 2017-ben futottam csak minden nap olyan 1500-1700 métert, de azt se egyszerre. 2019-re még ezt is elhagytam, azóta gyakorlatilag nem is futottam. Ebből sokan arra juthatnak, hogy emiatt sokkal rosszabbak lettek a légzésmutatóim – de nem ez történt. Nemhogy nem rosszabbodtak, de egyenesen még javultak is – s elég számottevően. Bevallom, én is azt hittem, hogy csökkenni fognak. Mindenáron ki akartam próbálni, mert olvastam vagy 5-6 éve egy cikket arról, hogy a futás nem biztos hogy olyan jó, mint ahogy be van állítva. Aztán sok minden mást is átnéztem, például hogy csökkennek a világcsúcsok stb stb. Aztán döntöttem, hogy kipróbálom – most úgy vagyok, hogy semmi jel nem mutat arra, hogy én még valamikor futkározni fogok. Persze itt ott (mondjuk 5-6-szor évente) levágok egy sprintet (egy levegővétellel), hogy fizikailag is érezzem – megy az még nagyon jól akkor is, hacsak mentálisan művelem.

  11. szép hétvégét, mindenkinek!
    Ki hallott már a Barabás Miklós légzésterapeutáról?
    Én a facebook-on, találtam rá, abban a tüdős csop.ban, sok hasznos dolgot leírt, szerintem a Buteykó módszereit vette át részben, de minden esetre igazolt jó tanácsok, tesztek,.
    Ma meg csináltam reggel az egyiket, lefeküdtem az ágyra, nyugiban volta 5-6perc múlva, kifújtam az elhasznált levegőt 3szor, majd vettem frisset, 4-5mp.ig,aztán befogtam az orromat, de elindítottam a stoppert is, leraktam magam mellé,
    amikor kezdett elfogyni, elhasználódni, a levegő akkor csekély mértékben emelkedett a pulzusom, kissé a mellkasom is mozogni kezdett, kifújtam hát teljesen, az orron keresztül, lassan,.
    Ekkor számoltam, kb, 10-12mp. telt el, majd ránéztem a stopperre, közben lassú de mély lélegzetet vettem, mindenfajta kapkodás, különösebb rángatódzás nélkül,,. s meglepődtem, mert 1:28″-nál állt meg, vagyis 1perc 28mp.ig bírtam ki, fulladás krákogás, kapkodó légzés, szédülés nélkül,.
    Meglepődtem, mitől is lett ilyen jó az eredmény, egy tüdőemphysemas, krónikus bronhitiszes beteg 52éves ember, nem sok van aki elmondhatja magáról, szerintem ugyanezt,.
    Szerencsés vagyok, ? hm, vagy inkább a tegnapi, kiadós, 3xos inhalátoros tisztító-gyulladás csökkentő, hörgő takarító kezelésnek tudható be, na meg a sok mozgásnak, én aki nem sokat eszegetek, és mégis 94,5kg, vagyok, mégsem szúr a szívem, a helyén van, még a Köröst, a folyót is sikerült átúszni tegnap este, igaz második nekifutásra,..
    SANASOL, ne feledjétek, használatát könnyű megtanulni, de érezni is kell, “lehet is, nem kell hozzá szakorvos,.
    beigazolódott, rövid belégzés.,hosszas kilégzés, min, 3sec,, és tiszta krákogás+rekedség mentes, mély-közép hangok, beszéd közben, könnyed gyors levegő csere, ez az evidencia, a garancia, a tüdő karbantartásának, tisztán tartásért, mindent meg tettünk,,
    Pénzt s, időt nem sajnálva,.

  12. Udv a fiuknak…Ghepard,Janos,Mihaly, a vilagon a legugyesebbek vagytok…aktivak es okos-hasznos tanacsadok! A lanyok Zsuzsa kivetelevel mind lustabbak (vagy lehet kokadoznak szegenyek a nagy melegben) Visszaneztem a nyavajgasom idejet…hat,hogy megtudjatok a fiam tavozasa utan kezdodott…no de az ido is akkor kezdett kibirhatatlanul meleg lenni +bejott az eletemben az oxigen is!!!! Ghepard koszonom a sok jo tanacsot…en most rakezdtem a mentalis izomfejlesztesre,tornara,futasra….remelem mukodik majd!:)Igen Barna Miklosrol van szo…imadom ezt az okos-segitokesz embert….manapsag ritka mint a feher hollo!!!! Kerlek RRRitaaaaa csak egy mondat erejejig lepj be es jelentkezz…aztan menj es surgosen kerd az oxigent !!!!Nem fogjatok elhinni jol erzem magam a multivitaminos pezsgotablettatol ,a sok gyogytejatol amit en szedtem a termeszetbol vagy 10 fele!(kb.2 liter napjaban) es a narancsizu C500 vitamintol amit joleso erzessel szopogatok napi 2 drb-ot. Elhataroztam,hogy matol Stilusvaltas ,csak az etel marad el napi 1 eves nekem boven eleg!!! Aztan meg bejon a Tapszer,csak menjek valahogy a Kauflandba,ami eleg messze van innen……Kivanok mindenkinek szep ,nyugis,levegos napot!

  13. Szép napot, friss levegőt minden betegnek!
    Eva Gephard, köszönöm a dicsérő hozzászólást, a tapasztalati vélemény nyilvánítást,.
    Hallgatom a rádiót, hétvégén egyszer-kétszer belenézek a híradóba a tv-be,..
    Én nem akarok senkit sem riogatni, de úgy néz ki a helyzet, s rajtam kivül sokan így látják, a munkahelyeken, az albiban sokan beszéltek róla, szeptembertől jönnek a szigorítások, bünti is lesz,lassan mindenhol, mindenkinek maszk kell, kötelező lesz,,, és lám bejött, amiről még júniusban viccelődtünk,, ”
    Nos az iskola kezdéskor, minden közlekedési eszközön, boltokban, közhivatalokban, de állítom hogy a BKV-nál Máv-nál, irodaházakban, nagyobb cégeknél, a munkában is kötelezővé teszik az arcmaszkot,, úgy érzem, sokan meg is akarnak felelni ennek, elegendő csak a fiatalokra nézni, amikor reggel, és este a város szélén, de vidéki kis városban, az üres buszmegállóban , a vasút állomás peronon, a tereken, kerékpározás sétálgatás walking/közben, néha a gáton futók is, fekete, vagy színes, nagyméretű szövet anyagból készült maszkot hordanak, de autóban is megfigyeltem már, ott is egyedül volt a vezető,…nem semmi hova süllyedtünk, divat lett a maszk,! szinte kötelezően, mint az igénytelen tetkó, ma napság már ,nemcsak a krónikus betegeket és középosztályt nézi hülyének a rendszer, de a fiatalokat is, a gondolkodás pedig nem megy, senkinek,,
    Majd a nagy vezér, a jól fizetett megmondó emberek, szagértők, megmondják, köteleznek mindenkit,..
    Eljön hamarosan az idő amikor a szabadságunkat is korlátozzák majd, előbb-utóbb az következik hogy, titkolnunk kell a betegségünket, máskülönben ránk sütik, a villamoson, a vonaton, hogy covid-os betegek vagyunk, pláne ha prüsszentek egy nagyot, a légkondi, az allergia miatt,..
    De az is lehet, hogy az őszi nagy áremelésekről való figyelem elterelése végett, további szigorítások, intézkedések jönnek, és a külföldi, szomszédos országok esetszámainak növekedése nyomán, ki sem mehetünk az utcára, de közösségekbe boltba pláne nem, mert mi leszünk 3.hónap múlva az a bizonyos átkozott veszélyeztetett, valamit fertőzést hordozó réteg, akiktől tartaniuk kell, az egészséges embereknek, fiataloknak,.
    A rezsim, a hatalom már csak igy működik, mindenkit elnyom, eki nem számít semmit..
    Ne legyen igazam, de szerintem nem túl szép jövő előtt állunk,.

  14. Engem is irritálnak a túlzások, de azt el kell ismerni, hogy ha tömeget akarnak irányítani, akkor nagyon egyszerű szabályokra van szükség, mert különben nem értik meg és a logikusnál szigorúbbakra, mert különben nagyon nem tartják be. A tömeg már csak ilyen.

  15. Istenem be ugyesek vagytok Fiuk!!!!!! Nagyon igazad van Janos…nezegesd es kovesd figyelemmel a Bill Gatesz videokat irasokat (itt Romaniaban sok video van,lehet magyarul is van nallatok)…keresgelyetek!!!! Na ez a reptilian(hullo emberke) a vilag leggazdagabb embere,es allitolag tolle ered sokminden gonoszsag+ a celja,a csipp (666 a Fenevad szama) beultetese a vilag embereiben!!!!Ugy mondja az egyik video,hogy januartol beoltanak minket csippel….hm:( Allitola igy szol a fama……a Reptilianok elobb voltak a Foldon mint a Humanoidok…..Soros es Rokhefelerek is oda tartoznak…ugy iranyitjak a Foldi eletet,ahogy akarjak…gondolom unatkoznak szegenyek.Nezegettem a videokat es elallt a lelegzetem,szegeny Dianna ezert kellett meghaljon,mert meglatta oket atvaltoni pikkelyes hullokke…..Na ez egy jo csemeg…info a Netten! Rengeteg a bevetel a maszkokbol is!!!Hogy laktatna jol oket az Eg penzel!!!!! Na ez volt a Korona-virushoz tartozo kiegeszites…keresgelyetek a Netten …mert azt mondja a fama,hogy *Aki keres az talal*:)Udv Mihaly,vigyazz a szivedre nagyon….RITA kerlek jelentkezz,csak egy mondat erejeig!!!!! Hianyzol nagyon ,ki nem esel a fejembol!!!! Zsuzsa puszika Neked es Ebikenek is….setalyatok lassan,nem jo ez a nagy meleg,vigyazzatok magatokra es egymasra ….Mindenkinek szep estet kivanok…legyetek jok es jol!!! Berniiiiii,miert hallgatsz?…remelem minden ok veled?! Puszika

  16. “a celja,a csipp (666 a Fenevad szama) beultetese a vilag embereiben!”

     

    “szegeny Dianna ezert kellett meghaljon,mert meglatta oket atvaltoni pikkelyes hullokke”

     
    Ez itt tüdőbetegek és nem elmebetegek blog-fóruma.

  17. Éva,
    Ebentyű üzeni, hogy a csip nem ostobaság!

    Mifelénk kötelező a kutyusoknak és ajánlott a makkáknak. Az állatorvos ülteti be és rögzíti egy elektronikus rendszerbe. Amennyiben a kuty elszökik, a megtalálók a csip száma és a rendszerből kiolvasható adatok, a “szolga” neve, telefonszáma segítségével haza juttathatják.

    Más! Ha jól vettem ki a fiad Németországban van. Ő nem tudna neked tápszert küldeni? Csak kérdezem.

  18. Szep napot mindenkinek!!! Tudtam Mihaly,hogy ezt fogod irni,becsszo:))))))) Sajnos tenyleg *agybajos,elmebeteg tema* es hihetetlen , de jo tudni,peldaul azt is,hogy a Copd vilagviszonylatban elso helyre kerul nemsokara(tenyleg elmebeteg info ez is,de legalabb Tudo Tema :)))))!!! Itt nallunk tele a net ezekkel a videokkal es irasokkal,de mar a verebek is ezt csiripelik…!!! Maskepp honnan lenne az info?! Igaz,nem igaz sajnos ez van…A penz az Ur,barmit megtehet az ember,ha ez a rendelkezesere all :((( Zsuzsa az egy hasznos dolog az allatoknak es a gazdinak is megnyugtato (itt nallunk is reg alkalmazzak),de ez egesszen mas dolog!!!A fiam atment Hollandiaba,a Tapszert megoldom itt,csak erjek el a Kafiba valahogy…eleg messze van tollem,de az is lehet,hogy megkerem a baratnomet,vegyen nekem egyet! RITA nagyon sokat gondolok rad es hianyollak,kerlek jelentkezz!!!! Azert orvendek,hogy szombat-vasarnap neveben szollasra birtalak titeket !!!!:))) Uzenem Mihaly Fonokunknek…Ne idegeskedjen feleslegesen,mert art a Szivnek…bizony!!!!Puszika Mindenkinek,legyetek jok es jol….:))))))

  19. “Itt nallunk tele a net ezekkel a videokkal es irasokkal,de mar a verebek is ezt csiripelik…!!! Maskepp honnan lenne az info?!”

     

    A világhálón arról is sok infó van, hogy a Föld valójában lapos, ebben sokan hisznek és terjesztik is szorgosan a tanaikat, keressünk csak rá gyorsan arra, hogy “laposföld elmélet”. Vagy itt egy összefoglaló.

    Gondolom ezeket is komolyan kell venni, hiszen emberek megírták a netten.

    Én a magam részéről mindenesetre szeretném, ha ezen a fórumon a pozitív IQ-jú tartományban maradna a beszélgetés.

  20. Eddig ingadoztam, de ez a macskás érv meggyőzött. Bár Ebentyűt sejtem emögött a macsakellenes hangulat mögött.

  21. Nekem 7 sajat s lassan ugyanennyi kosztos macskam van 🙂 A cica jo dolog… Nem vagyok a topon habtestileg, de panasz akad itt sokszor eleg, azt nem szaporitanam. Ha vegeter ez a paras tetves meleg jobb lesz, egyelore azt erzem, minden csepp bevitt folyadekbol kohognivalo lesz, nem pedig pisi 🙂 de legalabb van latszatja, s nem kell sokat erolkodnom. Tarsasagban meg van, hogy kellemetlen, de lassan megszokjak. Van mar sok guriga szenam, ez minalunk most feler az aranytombokkel, draga a takarmany. Az egesz nyar a szena-szalma betarazassal telik, jovo tavaszig ki kell tartson az anyag. Meg a csillaron is korbala van Lóból most egyelore csak ketto, megszokotthoz kepest jatek veluk a munka. Miota ennyire hurutos vagyok, hanyagolom az edzoskodest is, s nem tudom, akarom-e meg a hajdani tempot. Most nem kivanom. Holnap jonnek az osztrak jotundereink, ugyhogy dugom magam agyba.puszi

  22. Eva,

    “Ghepard koszonom a sok jo tanacsot…”
    OK, szívesen.

    “en most rakezdtem a mentalis izomfejlesztesre,tornara,futasra….remelem mukodik majd!:)”

    persze, ez működik – mostanában már számos mérés is igazolja ezt. Ha ezzel a módszerrel megerősödik az ember, akkor onnantól már be is vetheti fizikailag is az izmait, meg mindent a még jobb fizikai és mentális állapot elérése érdekében. A legjobb eredményt a fizikai és a mentális edzés ötvözete adja. De csak mentális edzéssel is számottevően növelhető a fizikai teljesítmény és fordítva is – csak fizikai edzéssel is jobb lesz az ember mentális egészsége is.

  23. Jani,
    hát kb én is azt hiszem, hogy lesz itt még hadd el hadd. A maszk nem védi meg a viselőjét, csak lassíthatja a terjedést. Nagyon úgy néz ki, hogy végül majdnem mindenki el fogja kapni – át fogja vészelni valahogy. Ha meg jönni fognak az iskolások a vonatokba, buszokba – gondolom sokan lesznek, akik valahogy ignorálni fogják a maszkot (ha elmegy a kalauz). Ők nem is tudják sokszor, hogy hordozók s emiatt sok embert fertőzhetnek majd addig, míg valami tünet miatt le lesznek állítva – masz nékül sokkal többet, mint maszkkal. Még egyszer talán már nem fogják leállítani az egész országot, de ha nem lesznek tudatosabbak az emberek, akkor lesznek szigorúbb intézkedések is szerintem. De kint a természetben azért nem kellene maszkot hordani, pláne ha még 10 méteres (sokszor sokkal több is) körzetben nincs senki az ember körül.

  24. Misi,
    ha van mobilod, akkor már félig meddig csipes vagy. Már így is nagyon sok infó van rólad nem is tudod, hogy hol. S a mobilok csak még olyanabbak lesznek. Nem is kell az emberben csip, hogy irányítani tudják – persze azzal könnyebb.

  25. “ha van mobilod, akkor már félig meddig csipes vagy”

     

    Ez érdekes és igaz gondolat. Szerintem erősen különbözik attól, hogy Bill Gates, a gyíkember a 666-os számot akarja belénk ültetni, mert az a Gonosz jelképe.

  26. “kosz Mihaly a kedves szavakat”

     
    Ebben a tekintetben nincsenek kedvesek. Más dologban vannak, tessék itt egy pár darab:

    Nagyon szeretünk téged, aggódunk érted, mikor gyengén érzed magad, együttérzéssel és tanáccsal próbálunk segíteni, amennyit lehet és nagyon jól esik, amikor te aggódsz a többiekért és nagyon tetszik az őszinte, szívből jövő természetimádatod –

    de ne várj kedves szavakat, amikor a legsötétebb középkort idéző babonákat írod, amiket gond nélkül elhiszel, hiszen a neten írta valaki. Jó, tudom, a középkorban nem gyíkemberekről beszéltek, hanem boszorkányokról; nem csak beszéltek róluk, hanem amikor megdöglött a tehén, kitalálták, hogy a szomszéd szemmel verte és frissen, gyorsan meg is égették az illetőt. Vagy ilyeneket azért nem gondolsz, a boszorkányok középkori babonák, csak a gyíkemberek valóságosak?

    Azért én inkább megmaradnék a 21. században, minden nyűgével és csúnyaságával együtt. Könyves Kálmán ma vajon mit mondana a gyíkemberekről?

  27. Misi,
    szerintem ma még nincs olyan kicsi csip, ami átfér egy injekciós tűn és aztán még valami infóval is szolgálna hosszabb időn át, de azt hiszem, hogy próbálkoznak azért sok mindennel, amiről (még) nem tudunk.

  28. Nem kell sokat tudnia annak a csipnek, csak a 666-os számot kell tartalmaznia, az meg kilenc biten elfér.

  29. Ja, hát ahhoz nem is kell csip, szöveget tudnak írni sokkal vékonyabbra is mint a hajszál – de nem tudom mi értelme lenne ezt bejuttatni az emberbe.

  30. Kedves Mindenki!
    Van esetleg valakinek az alábbi oxigénfejlesztő gépe, v ismeri a használatát?
    http://www.oxigenshop.hu/node/53
    Kapta a férjem és nincs hozzá semmi leírás.
    Remélem jól vagytok, jön a hűvösebb idő, talán könnyebb lesz kicsit mindenki számára 🙂

  31. Sziasztok,
    annyi újság van, hogy ha a vírus is úgy akarja, 7-én mehetek rehabra, T.bálintra. (Ha bármivel tudtok segíteni – úm. infó, mit vigyek, mennyit, mire készüljek…), azt jónéven veszem 🙂
    A “vicces2 az, hogy az sztk-ba írnom kellett júni végén, júli elején ez ügyben, h mehetek-e, onnan azt a választ kaptam, h nem fogadnak…a fész-csoportban meg valaki írta, hogy júliusban volt bent valakije…merthogy júniusban indították újra.

    Gyalogolok, ahogy megszoktam, az ízületeim piszkosul fájnak, leülésnél egy pár cm-t ülök, aztán mert nem bírja a térdem, csak huppanok. A lábfejemben az összes apró csontot külön érzem.
    Évi, hogy áll a pakolás, költözés? Sokat gondolok rád is, meg persze a többiekre is, de te állsz most egy embert próbáló cókmókolás előtt.
    Marika, férjed javul? Te hogy bírod a strapát?
    Gyanítom, h a rehabon nekem is oxigén lesz a vége 🙁
    Voltak itt az unokák a lányommal, egy hétig – na, az szuper volt. A kis kétéves is dumál már, igaz, sokszor anyja se érti a szavát. 🙂 Amikor valamit jól csinált, akkor megállt, megtapsolta magát és azt mondta: Ügyeeeeees!! 😀 Ez azóta szállóige lett nálunk – minden jól sikerült ebéd után megtapsolom magam 😀
    Végre lehűlt a levegő, abban a párás hőségben a halálomon voltam.
    reméljük, most már marad az élhető idő.
    Jelentkezzetek, Évi te is, azonnal, mert itt vagyok!!! 🙂 <3
    Ölelés 🙂

  32. Istenem Te Rita….en mar elsirattalak 🙁 nezegettem utoljara julius 3-an irtal …tehat 2 honapja hallgatsz:( Soha ne csinalj ilyent tobbet!!!! Kerlek legalabb egyszer egy honapban jelentkezz! )Es kerd batran az oxigent legyen otthon a lakasodban!!!…nagyon kisegit a bajbol…bizony!a Foster is roppant jo es kb. 2 fujas eleg vagy 7-10 orat semmi fulladas! Mit vigyel? hat evoeszkozoket + penzt+ szemelyes dolgokat+ a gyogyszereidet es az orvosi papirokat…ott meglesz kaja-szallas-orvosi kezeles-stb, Az izuleteidet probald olajjal vagy zsiros kremmel bedorzsolni…tehat beszivodik es megolajozza a beteg testreszt…de vannak kituno kremek is erre+faslizas ejjel-nappal….nem gyogyit de enyhit!Halla az Urnak,hogy vagy !!!! Ne tudd meg,hogy milyen szomoru voltam miattad!!!!! Nagyon szeretlek es ertekellek……Kerlek soha se hamarkodd el a Neked szant jo dolgokat(pl. oxigent)elobb jol gondold at ,a javadat akartak,ne utasitsd el a segitseget soha tobbet. Nagyon boldog vagyok hogy elsz es kivanok jo rehabot!!!! Hasznalj ki mindent ami jo neked es segit elviselni ezt a horror….Jo gyogyulast,jo utat erezd magad jol es aldjon meg az eg,hogy jelentkeztel…Szeretlek,tisztellek,csodallak,imadlak…puszika a cicaknak is!

  33. Szia Zsuzsa…irtam de elszokott:( Megvagyok csak megharaguttam a Fonokre es elhataroztam,hogy ott uljon a Blog en masfele forditom a szekerem rudjat…Vegul is nem olvastam,hanem nallunk rengeteg video van errol a temarol ,amiert szidast kaptam!!!!…Nallatok nincs csak vaegy….de erdekes es igaz a tema,ezek a reptilianok leteznek….na mindegy……. !!!!Kosz,hogy irtal,vigyazz magadra es Ebikere….puszika Nektek!!!

  34. GHEPARD!!!!!!! Ma Kedd van! Miert nem jelentkeztel? Hianyolunk de nagyon!!!!! Remelem minden ok es nem tortent semmi baj veled!? Kerlek irj ……Varjuk es hianyoljuk a sok hasznos tanacsaidat!!! Puszika…. Marika Te is irhatsz neha!!!!!pusz es jo ejt Mindenkinek!!!!

  35. Eva,

    ……..GHEPARD!!!!!!! Ma Kedd van! Miert nem jelentkeztel?….

    hát nálunk állami ünnep a szeptember elseje. Csak ma nyílnak az iskolák is (ki tudja mi lesz ebből). Tegnap jó kalandos napom volt, kb fél 11-kor hogy megyek szőlőért a természetbe (egész éjjel esett és még mindig), kb 5 km messzire – már csak icipicit esett és úgy nézett ki, hogy nemsokára el fog állni. De ahogy mentem csak nem akart elállni. Utoljára 1 teljes kilométert kell menni emberektől, házaktól távol egy patak mentén, félig meddig fák között is, erdőben. Na mikor pont elértem a szőlő közelébe – leszakadt az ég és teljesen eláztam, szedtem egy kis szőlőt és irány haza amilyen gyorsan tudok – hogy ne fázzak meg, mert csurom vizes lettem 5 perc alatt, csak 15 fok volt. Hazaértem, ettem aztán néztem a Tour de Francot – utána megint ki, mondom megyek gerelyezni még, de azt se nagyon kellett volna, mert…. Élvezetes nap volt.

  36. RITA!!!! a fajo izuletekre csak ez a gyogyo hat, majdnem azonnal! Nezz korul a netten…a neve:Knee Aktiv Plusz es ezt kerd a patikabol(mas nem segit,ez viszont majdnem azonnal es 28 nap mulva orokre elfelejtheted a bajodat)…Mostanaig keresgeltem erted!!!!! Puszika es vigyazz magadra nagyon !!!!

  37. Nahat te Ghepard,,,,itt is esett az eso de nem ilyen kegyetlenul…Irigyellek,hogy 5 km-t gyalogolsz…en is valamikor….de hol van az mar? meg jo,hogy nem tamadott meg senki ebben a cudar vilagban….es alig ertel haza indultal is gerelyezni!!!!nahat irigylesre melto allapot…..felidezi a regi szep idoket!!!!Aktiv vagy es jolteszed…. Elvezetes nap volt irod…hattttt:( Kebzeld csinaltam egy eltartasi szerzodest a baratnommel…mivel egyedul vagyok….mindenem az ove es majd gondoz es vigyaz ram…kozjegyzonel csinaltuk…Nem jo az elet egyedul…nem bizony…es plane meg betegen 🙁 Nagy haz,nagy kert sok dolog,jarnivalo_inteznivalo mar,nem megy ebben az utolso fazisban!Nehez az elet egyedul,sose hittem volna,hogy ide kerulok….ez van …majd megszokom remelem:( Kivanok Neked es Mindenkinek jo egeszseget,vigyazzatok magatokra…puszika….irjatok!!!!!

  38. Eva,

    a szőlőért bicajon mentem, gyalogolni a vonatra, vonatról a melóba (meg vissza) szoktam. Meg egy kicsit meló közben is (cigiszünet helyett), no meg ebédre oda vissza kb 800 méter – így az össztáv melónapokkor kb 5-6 km. No meg gerelyezés közben is gyalogolgatok, mert érte is kell menni és aztán visszafelé dobni a másik kézzel.

    Nem mentem rögtön hazérés után gerelyezni (még mindig esett is), hanem fürdés, majd megebédeltem és aztán néztem a Tour de Francot (mint ahogy írtam, szundítottam is közben), tehát olyan 4 óra múlva mentem megint ki gerelyezni, az is kb 4 km messze van a lakástól. Eddig még nem támadott meg (remélem így is marad) senki kint a kiengedett vadon élő kutyáktól eltekintve.

    Amíg simán megy, nem fogok leállni az ilyen szintű terheléssel (még van a napi 2 perc nagyon kemény edzés is) – eddig semmi gond nincs ezzel, pedig már 68 elmúltam.

    Az élet nehéz, nagyon nehéz amúgy is – hát még egyedül annak, akinek súlyos problémái vannak. Jól tetted, hogy úgy döntöttél – ha van melletted valaki, már csak az az érzés nagyobb erőt és nyugalmat biztosít a lelkednek is.

  39. Sziasztok Mindenki!
    Vége a nyári pihinek,most dolgos hétköznapok következnek – már annak,aki birja.
    Sajnos nekem nem sok erőm van,de majd lesz.Elmult a nyár néha olyan hőség volt,nem volt levegőm, még szerencse,hogy van oxigénem,nélküle nem tudom hogy boldogulnék.Nem sokat használom,de egy 20 perc egyszerre elég is,helyrebillenek.Most szilvalekvár-főzés van felénk, szilvánk ugyan nincs,minden gyümölcsünk elfagyott a meggy,barack még virágzásban, szilva meg közben,pedig finom és volt is rajta,de egyik jeges esőt , hideget nem birta.Ugy vesszük a piacon,aprodonként 5-6 kg-ként főzzük én nem birok kavarni,összpontositani egy pontra,mert szédülök,de Papi kavarja én fejtem,darabolom és tovább az övé.Házimunkát azért lassan de csinálom,felmosok stb.,de egyre nehezebb.Voltam most kontrollon a tüdőgondozóba,nem kellett megmásznom,mert lejött a doktornő a tüdőszürőhöz,ott megröntgeneztek és adtak fél évre javaslatot a házidokinak. Most pedig még virágokat kellene átültetni,kaptam németből jó földbe való,bele kell keverni lópata nevü tápot,de beosztom majd napi 1-2 cserép átültetéssel majd csak végzek valamikor. Tekerni továbbra is tekerek 7 km 32-34 perc,ennél gyorsabban nem tudok,iletve nagyon elfáradok ha gyorsitok,igy sem leányálom,de még megy.Légzőgyakorlatot is csinálom,persze ezek már napi feladatok. Kinek hogy telt a nyár?Ti is sokat küzdöttetek a fulladással a meleg alatt? Ghepard olvasom gerelyezik továbbra is, de mi van Bernivel? Zsuzsa?Rita?Évit látom irt szerencsére,s atöbbi leányzótársam hol van?Fiúk hogy birtátok a nyarat?Szerettem volna kis palackot iratni ,de nem volt lehetőség,mert nem kellett még fujnom sem,annyira sokan voltak a tüdőgodozóba,pedig időre kellett mennem,nem is láttam csak a röntgennél orvost, igy elmaradt,de majd legközelebb ha megélem.
    Olvasom ám a ritkán irott leveleiteket,csak semmi új nem történik,csak a nyögést-bögést nem irhatom mindig.
    Kivánok szép napot,vigyázzatok nagyon magatokra ,sok jó levegőt kivánok mindenkinek!

  40. Marika nagyon ugyes vagy! Csodallak! Bicaj,legzogyakorlatok,hazkoruli tevekenyseg…nem semmi! En mar elhanyagoltam nagyon ezeket…Fo mondasom*Ami nem megy nem kell eroltetni.* roppant nehez az elet igy az utolso fazis alatt…minek meg terhelyem magam,mikor ugyis *falrahanyt borso* se nem oszt se nem szoroz!!! Soha nem hittem volna hogy a 4 fazis aztan igazi *horror*…Hogy van a ferjed? Ghepard……ugyes vagy…tehat 1952-ben szulettel mint en…. A napi 2 percet csinalom en is…folleg az izomfejlesztest,mert a labizmom 0 ,de anelkul nem elet az elet….koszi ,ezt is tolled tanultam(agyban,helyben,ulve mindenkor allkalmazom),meg nem vettem eszre semmi javulast,remelem majd nemsokara jelentkezik.es legalabb a labbizmok valamelyest visszajonnek!!!Szivem melyebol utalom ezt a kurva *botcsinalta*betegseget*!!!!Nagyon meguntam ezt a *szelmalom harcot*Soha nem hittem volna,hogy valaha ide tud kerulni egy *tuzrolpattant,sereny,eleven ember* Vigyazz magadra es pusz mindenkinek!!!! RITA hogy vagy es hol vagy? Elmentel?

  41. “se nem oszt se nem szoroz”

     
    Hogyne osztana, szorozna. Még össze is ad, meg ki is von.

    Ne hagyd el magad, nem jó az.

  42. Koszonom Mihaly Fonokunk a biztato szavakat…de majd meglatod,megtapasztalod te is mirol beszel a 4-ik fazisba kerult beteg!!! Sose hittem volna hogy ilyen szemet tud lenni egy betegseg…es meg vigyorog ugy elvezi(erzem),hogy ez a horror jatszik a Fold lakossaival! Voltam en rakos is,de az nem volt ilyen *sanyargato*….Vigyazz nagyon magadra es a szivedre!!!!Pusz mindenkinek,legyetek jol es jok!

  43. Ott rohadjon meg az indián nyár :-(… télen is fogok rinyálni, de esküszöm, számolom a napokat, hogy mikor lesz már vége… Jott ket lo vendegsegbe, nem nagyon van ido mellettuk semmire, mig meg nem szokjak a helyuket. Dolgozni csak reggel 8-9 elott es este 6 utan lehet, a szunyogok, a legyek elevenen esznek meg bennunket. A jarvanytol oszinten be vagyok sz.va, az ismeros szulok, szomszedok meg megsertodve, ha nem szivesen engedem be az iskolaba, oviba jaro gyerekeket. Ezt minden influenzajarvanykor is eljatsszuk, de szerintem sohasem fogjak megerteni. Ha elkapok barmit,az csak egy dolog, de hogy az allatokat ki latja el addig az a nehezebben megoldhato kerdes, attol tartok jobban. Asszem’ hamarosan begubózom megint a csigaházamba s csak dolgozni fogok eljarni, bolt, kocsma, posta meg tarsasag nelkul a multkor is megvoltam. Jovok majd meg, megyek rendbeteszem a lovak helyet amig nem durran be jobban a meleg…

  44. Szep napot kivanok mindenkinek…Bravooooooo Fiuk: Berni , Mihaly , Ghepard , es Janos …orvendek nagyon amikor irtok! A lanyok is irogatnak neha…Marika ,Zsuzsa , Rita , es en Eva ,nahat fogyatkozunk nagyon…..Berni jol teszed ovd is magad…aztan aki megsertodik az majd helyrejon magatol!!! Azt szoktam mondani,hogy * Isten utan En kell magamra vigyazzak* ha ezt nem ertik meg a szomszedok…az ok bajuk!!!! Nagyon orvendek,hogy szereted,ertekeled es tiszteled az allatokat…epp mint en…imadom oket!!!!Bravooo aldjon meg az Ur!!!! Berni azt olvastam a netten,hogy a D es C vitamin + a maszk es a kezmosas megved az koronatol (valamelyest)….Azt hittem,hogy ez csak egy rossz reklam…de igaz,a Korona mese!!!!(csak az volt a furcsa,hogy nekem se csaladom,se rokonom,se baratnom,se ismerosom,se szomszedom stb. nem hallottam,hogy elkaptak volna….erdekes!!!!) Zsuzsa,Marika,Rita majd irjatok ti is amikor alkalmatok es kedvetek lesz….Pusz mindenkinek es legyetek jok es jol……:)

  45. Jol megnevetettel Mihaly:)))))) Hat hova tennem?…a szoknyasok koze????:))))))))) pusz es szep napot …vigyazz a szivedre!!!!

  46. “Jol megnevetettel Mihaly:)))))) Hat hova tennem?…a szoknyasok koze????”

     
    Mivel Andics Bernadettnek hívják, ezért szerintem lehet a lányok közé tenni.

  47. Nahattttt megoltel te Mihaly !!! Ez komoly??? A Berni nem fiu ? Mindig azt hittem,hogy fiu gyerek :))))) Nahat ez az ev legnagyobb *amulata* nallam :))))) Millio bocsi Bernadett,hogy atkereszteltelek…..millio csillagot erdemelsz az allatszereteted miatt…Puszika 🙂 jo ejt mindenkinek…kosz Mihaly az infot!!!!

  48. Szerintem Berni nem sértődik meg, ha fiúnak nézik. Egyrészt nem sértődős típus, másrészt dolgozik annyit a lovaival, mint egy férfi. Vagy kettő.

  49. Nahat meg mindig amulatban vagyok…….Te Mihaly mindha olvastam volna,hogy irta Berni,hogy a virus miatt a felesege vasarol!!!! na meg igy nem jartam:)))))) Tenyleg rengeteg munkaja van a lovak miatt …ezt is irta…..Vajon hanyas COPD-ben van a nem fiu Berni?!pusz mindenkinek es irjatok serenyebben!!!!!

  50. Tehettek a fiuk koze ha jokepuek 🙂 Amugy igen, sokszor szoktam mondani hogy egy kis hiba csuszott nalam a teremtesbe s amibol a fiuknal a golyszik vannak azt nekem ‘mero tevedesbol’ cicinek plattyintotta oda a Gondviselo. Az egyiptomi mitologia szerint az embert agyagbol formazzak fazekaskorongon… igy meg meg is tortenhetett… vagy fiuhoz keves volt az anyag… 🙂 Nincs COPD-m, nem is szeretnek, asztmam van izombetegseggel megspekelve. A ketto egyutt neha utos de a napok tobbsegeben elheto. Felesegem sincs :-), az elozo virusos ‘attak’ alatt a munkahelyemen szerveztek meg a bevasarlast hogy ne kelljen bumlizni vagy emberek koze menni. Koszonom a csillagokat :- ) amugy is szeretem oket.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.