A MI KIS FÓRUMUNK

Ezentúl csak itt lehet majd hozzászólni – egyrészt így egy helyre gyűlik az összes megjegyzés, másrészt a többi oldal betöltődését sem fogják ezek lassítani.

Tessék, csak tessék, itt lehet csevegni! Kíváncsiak vagyunk egymás történeteire, ötleteire, sikereire, gondjaira; én speciel nagyon-nagyon sokat tanultam az eddigi hozzászólásokból.

A hozzászóláshoz nem kell sehová sem belépni, csatlakozni; meg kell adni egy álnevet, ez kötelező, meg lehet adni email címet is, ez nem kötelező.

Javaslom, hogy aki válaszol egy mondatra, az tegye oda az illető mondatot idézőjelben az irománya elejére, mert a WordPress nem túl ügyesen mutatja, hogy mi mire válasz (vagy én nem túl ügyesen állítottam be valamit). És ugyanezen ok miatt a választ is érdemes új hozzászólásként megtenni, nem a “Válasz” gombot megnyomni. Ha ott van az elején a mondat, amire reagálunk, akkor jól érthető lesz az egész.

Kőváriné Marika kinevezett engem osztályfőnöknek s ezen minőségemben kötelességemnek tartottam, hogy nevet is adjak az osztályomnak. Ez itt kérem az

El Nem Fekvő Osztály

 
Tudom, Erich Kästner tanár úrnak volt egy még jobb ötlete, de tüdőbetegként azt azért túlzásnak tartanám.

A FALIÚJSÁG itt található

3 223 thoughts on “A MI KIS FÓRUMUNK”

  1. Igen, én mostanában az “igazi” légszomjra hegyeztem ki a gondolataimat.
    A pánikból, szorongásból, aggódásból eredőt könnyebb kezelni. Az “igazira” pedig jó lenne valami technika – igen, a hasi légzés jó ötlet – sokszor használ is, de nem mindig.
    Azért filóztam ezeken, mert mi itt kínlódunk, ki-ki a maga szar vagy jobb fev1-es értékével, az az ausztrál fazon meg marathont fut, máig is, mert követem a pasi dolgait…és oxigént csak ahhoz használ. A sima edzéseit jobbára anélkül…és megy, teszi a dolgát, kocsmázik, haverozik…mi meg beülünk a négy fal közé és fosunk, mert még azt a szar eredményünket se tudjuk megtartani egy évig….ez a pasas meg 10 éve 30%-os. Mért van az, hogy nálunk még a 40%-os is szarban van, ha kimegy? (Ha ez így nem is annyira pontos, bár ellenkező értelmű adatot még nem láttam, de akkor is durva.)

  2. “igen, a hasi légzés jó ötlet – sokszor használ is, de nem mindig”

     
    Nem mindig oldja meg, de ez:

    “Megállva, óriási erőfeszítéssel kell szívni befelé, hogy valamit érezzek belőle.”

     
    nem stimmel. Tudom, miről van szó, igen, fulladtam már erősen exacerbáció kapcsán és nem, nem kell szívni erősen. És azt is értem, hogy milyen érzést (nagy sóhajtósat) hiányolsz és nem, nincs rá szükség az oxigénhiány megszüntetéséhez.

    “az ausztrál fazon meg marathont fut”

     
    Ő különleges, egyedi plusz nem tudjuk a tényleges állapotát.

  3. Ugyesek vagytok Rita es Mihaly….vajon a Tobbiek hogy es hol vannak? Nemreg ment el a fiam….es en keso delutan ebredtem fel…Uram jol elvagyok csuszva 🙁 Kebzeljetek el ,hogy meg egy rongyot se tudok kirazni ugy fulladok minden mozdulattol…:( ki hitte volna? Vajon,hogy lesz ebbol koltozes? Mar rengeteg zsakkal tele a haz de a neheze meg hatra van :((( es ez meg csak a III fazis vege…mi lesz velem a IV fazisban,vajon…Unom az eletem…de meghalni is felek,panikolok es akkor kapaszkodok fuhoz-fahoz…off Istenem :(((( kerlek Rita es Mihaly irjatok meg oxigenen vagytok es ha igen mennyit hasznaltok napjaban? En 10 percet,mert megijesztettek,hogy fuggove tesz!!! Ghepard remelem minden ok veled?! Rita kitartast,sajnos Edesanyam is mind hujesegeket csinalt…figyelj nagyon a gazra mert imadjak a gombokat !!! Nagyon kiszamithatatlan a betegseguk…sajnos:( Zsuzsa kerlek irj ,hogy erzed magad es Ebike? Marika es a ferje hogy vannak vajon…kerlek irjatok ,mert mi mar egy nagycsalad vagyunk es kell segitsuk egymast bar 1 tanaccsal is …Gondolom sokan olvassak a Blogot es tanulnak belolle…. puszika meg irok ma… remelem….

  4. Meg azt akartam kerdezni tolletek (csak mindig elfelejtettem )nektek dagadnak a labaitok? Nekem igen nagyon 🙁 a ket bokam fel egeszen a terdemig…nagyon kellemetlen(feszit es zavar a jarasban is)……Detralexet irt fel a haziorvos de semmit se hasznal csak a penzkidobas (irto draga)neha hasznalom a terdzoknit ami vajmit segit…de felhuzni katasztrofalisan nehez,jol kikeszit es fulladasig elfaradok tolle…. Kerlek Ghepard neha jelentkezz a *hejzetjelentessel* sokat gondolok rad es drukkolok,hogy a horror bunos bukjon le mihamarabb !!!! A jo,hogy elokerult a cicam ma….nagyon zavarja ot ,hogy a fiam idehozta a 2 cicajat,amig kulfoldon lesz ….! Ennivaloak….hurraaaaa van *cicacsaladom* Puszika majd meg irok….ha valami beugrik az agyamba….. Ja ,Rita meggondolkoztattal de nagyon….soha eletemben nem tudtam,hogy elajulhatok az utcan :((( Nekem ezt egyik orvos sem mondta…Na majd rakerdek….Meg csak ez hianyozna a boldogsaghoz…..:( Remelem meg irok ma…nagyon szeretnem magamat lassacskan visza szoktatni a terben es idoben…nem jo ez az elcsuszas 🙁 rengeteg dologgal el vagyok miatta maradva…Puszika legyetek jok es jol…..Irjatok !!!!

  5. “irjatok meg oxigenen vagytok es ha igen mennyit hasznaltok napjaban? En 10 percet,mert megijesztettek,hogy fuggove tesz”

     
    Na akkor mégegyszer, mert ugyanerről volt már szó.

    • Én nem használok oxigént.

    • Az oxigénnek nemcsak az a célja, hogy jobban érezd magad, hanem az is, hogy a szerveid kevésbé károsodjanak. Az orvos megmondja, hogy mennyit használd legfeljebb. Tudod az orvos az az ember, akinek ez a szakmája, esetleg nála érdemes tájékozódni, nem azokból a nyilván nagyon-nagyon okos forrásokból, akik az oxigénfüggőségről beszélnek neked. Vagy ha nem elég jó az orvosod, másikat kell keresni.

    Épp tegnap írta valaki a Facebook csoportban:

    “Én napi 24 órát kell hogy használjam! Semmi különleges változást már 6 éve nem vettem észre! Se nem hülyülök, se nem felejtek, se nem lustultak el a légző izmok, mert ugyanúgy használom mint annó! Viszont élek!!!! Hál istenek hogy van!!!! Ha kel megy hármason! Úgy ahogy jó! Minden szervünknek kell az oxigén, az a kitolás saját magatokkal ha nem használjátok, mert nem viccből írták fel! Ha az oxigén jár tessék használni!!!!”

     

    “nektek dagadnak a labaitok?”

     
    Nekem nem és neked például egy vesevizsgálat biztosan nem ártana.

  6. Koszonom szepen Mihaly,hogy irtal ! Tehat 1) az Orvos a maganklinin azt mondta,hogy amikor leulok tv-t nezni hasznaljam….2) olvastam valahol itt a netten,hogy a COPD betegeknek dagad a labuk…tehat azert kerdeztem…tenyleg egy ideje nagyon kezdett dagadni mindket labam 3) Orvendek,hogy nem vagy oxigenen…ami azt jelenti,hogy nem vagy az utolso fazisban….Rollad keves informacio szivarog ki es azert is kerdeztem…..Ezek a napok tul nehezek es kellemetlenek Nekem…na most lehet a betegseg szorakozik velem,vagy a meleg es esos -paras ido….de az is lehet hogy halad a sunyi horror a maga utjan lefele….vagy venulok es bogarasodok?!:) ki tudja….remelem meg irok ma…nem tudom,mert allandoan almos vagyok….:) Szoval szombat es azert nagy a csend…csak tudnam,hogy miert…mert mi mind *idomilliomosak vagyunk*…..Puszika es szep estet kivanok…

  7. Amikor a lábak dagadnak, akkor meg szokták vizsgálni a szívet, a vesét, gyakran ilyenkor vízhajtót adnak.

    Az oxigén mennyiségét jobban tisztázni kellene, mondjuk azt, hogy maximum milyen intenzitással és milyen hosszan használd.Aztán attól nem kellene félni, hogy annyit használd.

    És a meleg plusz pára mindnyájunkat meggyötör, nem vagy egyedül. 🙂

  8. SZEP ESTET Mindenkinek…egy picivel jobb a hangulatom…az utobbi napokban irtozatosan nehez volt az eletem…lehet a nagy meleg miatt…szerencsere aludni jol tudok…kialszom a 10 orat is….Megbeszeltem egy sraccal jojjon es intezze a kertem,mert ujbol nagyon elnott es hordja ki a rengeteg szemetet(persze megfizetem)…Keszulok koltozni es csak most latom,hogy mennyi sok felesleges kacatot gyujt ossze az ember….Dobigaltam ma….es csomagoltam…mar jarni se lehet a sok zsaktol…. ….. Koszonom szepen Mihaly a sok jo tanacsot…..13-an megyek a haziorvoshoz…na az kellene kuldjon valamerre a labaimmal…..majd kerek beutalot mert ugyis kell menjek a Lotuszhoz…megujitani a szerzodesemet (az oxigen koncentrator miatt….na ez roppant nem jo,hogy minden 3 honapban kell ezt csinalni….) most a nagymeleg miatt rossz…aztan majd a hideg miatt…off,hogy unom az egesz menetet…… Ez van! A labaimat ma almaecettel kenegettem(en szedtem az almat a termeszetbol es abbol csinaltam az ecetet) be…semmit se hasznal de picivel megis jobb…totyogva megyek…en a paprika,sereny voltam orok eletemben…hm,hova jut az ember,ha meg nem hal idejeben!?:) Nincs is halal…. csak atmenet az Asztralba…ott minden szep es nyugis (tanultam). Remelem mindenki jol van ,de azert latom,hogy nem nagyon irnak 🙁 Udv mindenkinek es remelem meg irok ma este-ejjel 🙂 Holnap jonnek a lakasvasarlok kerek mindenkit drukkoljatok es imatkozzatok adjam mar el…alig ir ez a gep,mind blokal le:(Puszika es meg jelentkezem ,remelem.)… Ugyes vagy nagyon Mihaly….bravoooo(a sok hasznos tanacsra gondoltam) !!!!Puszika Nektek

  9. A dagadó lábakról: esetleg felpolcolás segíthet valamennyire, ha vizesedésről van szó.

  10. “Pánikos posztba”
    Van néhány konkrét (ön) megfigyelésem, és saját tapasztalatom is.Gyűjtögetem a pozitív és negatív tapasztalatokat, meg az energiákat is. Attól tartok, megint “túl sok lesz a szöveg”. Lehet, hogy nekem is témakörökre kell majd bontani. Annyi bizonyos, hogy “élőben” kipróbálni sokkal érdekesebb, mint írni róla, De maradok az írásnál, nehogy “fekete” pontot kapjak, mert túl sok a szöveg” ! 🙂

  11. “Van néhány konkrét (ön) megfigyelésem, és saját tapasztalatom is.”

     
    Hoci. Ezeket itt nagyon gyűjtjük.

  12. Eva,

    azt a lövöldözést már el is felejtettem, még nem tájékoztattak – ki tudja fognak e.

    Nagyon sok bejegyjés lett, alig tudtam elolvasni. Én megtanultam nem pánikolni még a kacifántos helyzetekben se (mint nemrég a lövöldözésnél) pánikolok be. Az nem jó légzéshez is vezet. A rossz lelkiállapot okozhat nehézlégzést. A rossz testállapot is. Mindkettő egyszerre nagyon kemény dió – az nagyon nem jó ómen.

    A lábdaganat lehet a rossz erektől is, sokaknak ki is jönnek a felszínre. Az erekben sok lehet a lerakódás ami nehezíti a keringést és ezért ki is mehetnek a folyadékok az ereken kívülire – s onnan nehezen távoznak. A gravitáció nagyon betesz ilyenkor, mert ugyebár a boka és a láb térdig van a leglent – onnan a legnehezebb és legmesszebb az út felfelé a tüdőbe meg a szívbe. Az erek mindenhol vannak és idős embernél lehet akár 4-6 kg lerakódás is az érfalakon.

  13. “A gravitáció nagyon betesz ilyenkor, mert ugyebár a boka és a láb térdig van a leglent – onnan a legnehezebb és legmesszebb az út felfelé a tüdőbe meg a szívbe.”

     

    Ezért tud néha segíteni a lábak felpolcolása. Ha csak egy egész kicsit vannak magasabban, mint a szív, az már nagy különbség.

  14. segít vlamit, de nem oldja meg a problémát. Valahogy az ereket kellene jobb melóra bírni, megtisztítani, rugalmassabbá tenni stb – akkor a légzés is mindjárt jobb lenne. Ma nálam például sima ügy volt a 225 lépés egyetlen levegővétellel. Mostanában csak úgy szórom a 200 felettieket. Tavaly azt hiszem 222 volt a legtöbb. Simán meglett volna a 230 is, de azt inkább hagyom jövőre – már ha megélem.

  15. Persze, az lenne szép, ha meg lehetne tisztítani az ereket – gyógyszerekkel valamennyire biztos lehetséges, de a párna a láb alá mindig kéznél van és legalább a folyadék valamennyire kiürül onnan.

  16. Akkor a folyadék kiürül (ha vízszintesbe rakja magát az ember, vagy még meg is emeli a lábát valamivel), de sajnos a lerakódás nem – az keményebb dió. Még a befáslizás, vagy a rugalmas és szoros gumiharisnya is segíthet egy picit – de az se hordatja el a lerakódást.

  17. Udv Ghepard…hianyoztal 🙂 Ha megis ugy veszed eszre,hogy lanyhul a polisz mukodese a te esetedbe…neha kerdezz ra (telefonon is lehet)…Sajnos megtortenik neha….de te ne hagyd magad neha erdeklodj…Szerintem az ember legyen *kapaszkodo fajta a sajat erdekebe*,,,,Koszonom a tanacsokat….megyek jovoheten a hazidr-hoz es kerem kuldjon valahova a dagadt labaimmal mert menni is csak totyogok :)))) Orvendek,hogy irtal es hogy jol vagy…remelem a parod is!!! Sajnos a tegnap elment a fiam Nemetbe dolgozni 3 honapot….maris nagyon hianyzik…vannak,rokonok,testverek,baratok a kozelemben,de Ot nem potolja senki…..Mihaly…irta az a valaki,hogy oxigenen van es neha 3-ra teszi….Az en gepemen nincsenek fokozatok…bekapcsolom es kesz…csak annyi…de mivel minden 3 honapban ujitani kell a szerzodest ,augusztus vegen mar esedekes ,akkor megkerdem a doktornot a Lotuszon!….Nem hasznalom csak kb. 10 percet napjaban ,valojaban meg jol megvagyok nelkulle….Legyszi ird meg,hogy vagy ,hogy van a szived …vigyazz magadra nagyon…. Udv es puszika mindenkinek…felek,hogy elszokik…majd meg irok…remelem! Pusz

  18. Nahat gyerekek ilyen a mi horror betegsegunk….egessz ejjel jatszottam es informalodtam a netten es semmi bajom nincs…Tehat megallapitottam : Ha az ember lefoglalja magat es nem oszpontosit a horrora
    akkor nem tud artani…nincs semmi hatalma felettunk…Tehat amikor indulok ki a termeszetbe vagy barhova akkor mar drukkolok es felek tolle…azert is fesztivalozik annyit…terrorizal a huncut !!! Jo tudni:) Remelem ti is jol vagytok,lesztek amikor felebredtek:) Hivott a fiam is szegeny,meg mindig uton vannak,,,jo faradt es almos a buszba…nem semmi…atmennek Romania,Magyarorszag Szlovakia,Csehorszag,Jugo es Nemet…azt hiszem…. ez van amikor a sajat orszagodba nem ertekelnek es nem fizetnek meg:( Alig ment el es maris roppant hianyzik….Ma jon a fogadott lanyom ferje es kerteszkedunk…Csodas a levego igy hajnalban :friss es tele fincsi oxigennel…halgattam a Tv-t es mondja,hogy vilagviszonylatban rossz-szenyezett a levego es ezert is sok a tudobeteg 🙁 Kivanok Mindenkinek szep es konnyu szuszogo napot…Irjatok sokan…puszika Nektek es szep napot kivanok 🙂

  19. “Ha az ember lefoglalja magat es nem oszpontosit a horrora akkor nem tud artani”

     
    Igen, ez fontos tulajdonsága a félelemnek: ha nagyon figyelünk rá, elkezd nőni.

  20. Eva,
    mint írtam, én már el is felejtettem. Nekik nem nagy ügy és talán nem is igen fognak valamit nyomozni, mivel a seb nem volt súlyos stb. Ha valami lopást bejelent az ember, akkor nem nyomozni fognak, hanem elintézik azzal, hogy jobban lakatold be, tegyél fel kamerákat, fodg meg a tolvajt stb – a többit majd ők.

    Ha rosszra gondolsz, akkor a test is alkalmazkodik és rosszabbul leszel. Ha viszont jóra és jót is csinálsz, akkor a test se a rosszon filozofál – hanem jobb válaszokat produkál Feléd és jobban leszel.

  21. ” ha nagyon figyelünk rá, elkezd nőni”….
    Sajnos eléggé figyelünk erre a horrorra és valóban növekszik bennünk. Pedig jól tudjuk az eszünkkel, hogy ezt nem így kellene csinálni. Az ördög mégis belénk bújik.

  22. Sziasztok Mindenki,alvo napom volt…meg vagyok rendesen forrdulva:( Ugyesek es aktivak vagytok Ilike,Mihaly ,Ghepard…bravoooo igy kell ezt csinalni….. Hol vagy Agi,Terez,Zsuzsa,Berni,Janos,Marika es a tobbiek…irjatok legyszi !!!! Szupper szep a kertem,a hazam viszont tele csomagokkal -zsakokkal…Irt a fiam szerencsesen megerkeztek,hulla faradtak 🙁 az a kurva penz..off sose eleg 🙁 Majd meg irok…aranylag jol vagyok ma is….kivanok mindenkinek sok oxigent…Kesobb meg jelentkezem…puszika Nektek.

  23. Te Ghepard olvaslak….nem zarhatjak le az ugyet,nekik is van Fonokul….azonkivul *merlenylet tortent ellened* nem semmi…Komolyan veszik es majd valamikor jelentkeznek (ha valamit haladtak ez ugyben,mert szegenyeknek nem csak ez az egy dolguk van!!!! ) nahat ugy leblokalt a gepem,hogy egy betut se mozdult elore:( Ha elhallgatnek akkor kutyalkodik megint a gepem….hogy tudjatok !!!!) Koszonom a tanacsokat a labdagadasrol…reggel eleg csinos…de nappal amikor fuggolegesen elek koveredik es feszit nagyon…totyogok,mert faj ,kellemetlen a koversegtol es a feszitstol!!!! :((((( Kebzeljetek hallgatom a Tibeti meditacios zeneket ,roppant nyugtato es jo a leleknek !!!! Ti hallottok Shambalarol!? Errol is tanultunk az egyetemen …imadom tema es roppant megnyugtato….hogy van valahol egy vilag….stb. Sok rokonom es baratnom van kulfoldon es tartjuk a kapcsolatot……Amerika,Magyar,Anglia,Nemet stb.Az egyik baratnom eladta az udvaros hazat nagyon hamar es aron alol…kiment Magyarba mert szerelmes lett (45eves) es most kuldott kepeket a Polgari eskuvojerol….julius 7-en volt…..erzodik a kepeken a vibracio…boldogok nagyon…A horoszkopom nekem is azt mondja,hogy a nyaron eladom…adja Isten,hogy menekuljek meg ettol a sok…r..-tol 🙂 Drukkoljatok nekem es imatkozzartok ertem,hogy minden jol sikeruljon…Koszonom szepen elore is…. Na mindenrol irtam…legyetek jok ,jol es aktivak….Kivanok minden jot…puszika Nektek!!!!

  24. Eva,
    majd meglátjuk, én mondjuk még fel se akartam hívni őket, csak a feleségem máris hívta őket. Mondjuk az nekem se tetszett akkor, hogy valaki csak úgy lövöldözgetett rám.

  25. Ghepard nagyon ugyes a feleseged!!!! Bravooo,hogy hivta oket (igy kell ezt csinalni !!!!!) A feleseged ismer Teged es tudja,hogy bekeszereto ember vagy aki a legynek se art…na azert teszi O a Te helyedbe…nagy gratula Neki,ne is hagyja abba!!! Legalabb minden honapban 1-2 szer kell oket hivni(ha kell evekig) es erdeklodni a helyzetrol…vegul is jogod van :Te vagy az aldozat…a sertett fel….Ha latjak,hogy nem erdekel a tema…soha nem halad elore az *Ugy*az pedig a gyilkosnak kedvez!!! *Isten utan Te kell magadat megvedd*….ez a kedvenc mondasom!!! Nyilvan,hogy meg nincs nagyon elorelepes az ugyben,de majd lesz es akkor majd,*Kovetelj a Gyilkostol fajdalomdijjat*…hadd menjen el a kedve az embertarsait bantani a gyava,szemet,sunyi ,jellemtelen egyennek!!!! Na most megkapta az emberet (a feleseged szemelyeben!!!!)Gratula Neki!!!!!!Koszonom,hogy irtal es aktiv vagy….Vajon a tobbiek miert hallgatnak? Kerek minden egyes *tagot* jelentkezzenek es szamoljanak be a hogyletukrol(mindenbol tanulunk)…..En ma nagyon ugyes voltam,aktiv es lusta is (sokat aludtam,pihentem) Nagyon hianyzik a fiam…napjaban ir,szegeny mai fiatalsag….a *szelrozsa minden iranyaban szetszorva* Kerek mindenkit legyetek aktivabbak es irjatok mindenrol….sokat tanulunk abbol is…Nagyon csodalkozom rajtad Rita,hogy visszautasitottad az oxigent!!!:( Jo,hogy van mihez nyulni szukseg eseten(en egyelore 10 percet hasznalom egyszer egy nap…es ugyis szupper,sokat segit + a tudat,hogy surgossegi esetben van mihez nyulni ami azonnal segit…nincs panik!!!!!Puszika es szep estet kivanok mindenkinek!!!!!Udv Nektek es irjatok,legyetek aktivak!

  26. Szep estet kivanok Mindenkinek…. Nem akarom elhinni ! Mi ez a nagy csend? Nehogy azt mondjatok,hogy annyira foglaltok vagytok hetkozben es hetvegeken is…(.Idohianyban szenvedtek ? Ej naaa!!!!)mert ezt ugysem hiszem !!!! Legalabb tiszteletbol kellene elore vinni ezt a Blogo…Mihaly rengeteg Idot,Energiat,Tudast,tett bele ertunk es a mi egeszsegunkert….rengeteg tanitas+ sok informaciojaval!!!! …..tehat Tiszteletbol megerdemelne egy annyit,hogy ne csak olvassatok ,hanem irjatok is(tapasztalatokat,otleteket ),legyetek aktivabbak,legalabb egy heten egyszer! (ugyanis sokan olvassak *idegenek* is ezt a Blogot)… Mifelenk van erre egy mondas:* Valamit,valamiert!!!! Hm …nagyon furcsa mentalitas uralkodik ott Nallatok :(…jo lenne,valtoztatni surgosen ezen!!!!! Kivanok Mindenkinek minden jot,sok oxigent es energiat(sajnos nekem ebbol nagyon keves van :(…vajon,hogy lesz ebbol koltozes!? ) Puszika mindenkinek es kellemes Hetveget kivanok!!! 🙂

  27. Igen, ez fontos tulajdonsága a félelemnek: ha nagyon figyelünk rá, elkezd nőni.

    Köszönöm szépen a segítséget! Arra gondolok, hogy az egész családunk hasznosítani tudja majd ezeket a “tételeket” és “bizonyításokat” a gyakorlatban is.
    Nagyon sokat lehet tanulni ezekből! És a puding próbája is az evés. Van ugyan, aki a rántott húsért, a nutelláért és a túró rudiért való küzdelmet is fontosnak tartja a puding mellett!
    Az elmélet jó. De a gyakorlati kivitelezés sokkal nehezebb. 🙂

  28. Beleírtam egy csomó tapasztalatot innen, meg a Facebook csoportból. Az új fejezetek:

    Pánikos:
    Miért jön a roham?
    Műfuldoklás
    Kis varázslatok
    És megint a segítésről

    Funkcionális edzéses:
    Befürdünk a fürdéssel

  29. Szép napot mindenkinek!

    szeretném felhívni a figyelmüket a tisztelt betegtársaimnak , egy igen hasznos eszközre, elsősorban azokon tud segíteni, akiknél hetente többször is jelentkezik a nyáktermelődés, reggelente, csekély mennyiségben is, de rendszeresen, és/vagy tüdőtágulatos korai copd-stádiumban lévő emberek, tehát nem fulladoznak, és a Fev1- értékük, eléri a 65-75%-ot,
    egy adapterrel működő Ultrahangos eszközről van szó, amely 1ml,/perc, oldatot tud szétporlasztani, bejuttatni hatékonyan a tüdőbe, annak hörgőcskéibe, legapróbb helyekre zugokba is, mindössze a helyes belégzést, ritmust kell megtanulni, valamint megfelelő minőségű, inhaláláshoz szükséges, 10-20mL, oldatot kell elkészíteni, előtte,..
    Az oldat egyik összetevője a patikai minőségű desztillált víz, a másik összetevő a parajdi só,
    Melegítés után kell beletenni, 1dl, deszt vízbe, 2-3csipetnyi sót, majd oldódás, keveredés után szűrni kell, amikor kb,15-20p.múlva már használatra kész,
    A főhörgők folyamatosan fennálló gyulladása, esetén, szükséges valamilyen gyulladáscsökkentő használata is én az Alvesco-t írattam ki, de felhívom a figyelmet nem a szájba, garatra kell befújni, hanem a SANASOL uh, inhalátorba, annak kivezető csövén keresztül, 3puffot, a desztillált vízbe befújni, és ennyi, inhalálásra kész,.
    Ennek az egész szeánsznak, amihez némi kísérletezés gyakorlat szükségeltetik, az a lényege, hogy nagy hatékonysággal, tudjuk kezelni, ezeknek az alattomos gyulladásokat generáló betegségnek, a káros-pusztító hatásait, szinte teljesen meg tudjuk szüntetni, kitartó kezeléssel, rendszerességgel,,
    Továbbá lényeges szempont, mivel én sem bírom, a befújók, pipák gázainak mellékhatását, a gyomorégés, a fejfájás, minden 2xpuff után megjött, ugyanis ezek a szerek , nemcsak a tüdőbe jutnak be, söt, csekély mennyiség jut el oda, a hagyományos szájba fujós módszerrel, szóval inkább a nyálkahártyán, a garaton csapodnak ki, és gyorsan szívódnak fel, a Neofuran, hajtógázzal együtt, igy ezek az anyagok, néhány óra elteltével, a vérkeringésbe kerülten, minden akadály nélkül jutnak el a gyomorba, a májba, majd később a belekbe, ahol kifejtik káros savasító, pusztító hatásukat,…
    Az Uh, inhalátor-nál ezek a jelenségek megszűnnek, ugyanis a kis palackból történő kifújjáskor, a hajtógáz, el illan, csak a gyógyszer hatóanyaga fog kicsapódni, belekerülni az inhaláló-oldatba, vagyis az eszköz tartályába, ahol még tovább oldódik, emiatt, finoman szétterítve kerül be a tüdőnk minden részébe , az atomizált 2-5um, mikrométer szemcseméretű szer, ..
    Mivel az inhalátort 3-5percig használjuk, ez egy komplex kezelésnek felel meg, nem lehet össze hasonlítani, az 1-2puffos befúvó spray , reggelente való használatával, ill. annak csekély hasznosulásával,.
    Ezt a betanult kezelést, kipróbáltam már gyömbérrel is, illetve, január óta használom, heti 3-4 alkalommal, ezáltal szinte megszüntethető, minimálisra csökkenthető a hörgőkben termelődő, különböző helyeken lerakodó, sűrű ragadós, trutyi, nyák felszaporodása, annak hörgőkárosító hatása,..
    A kedvező eredményeket, egy-egy kezelés után, pulzoximéterrel, CO2- kilégzési szint méréssel , és légzésfunkciós , csúcsáramlás mérővel is, bizonyítottan, igazolni tudom, a hétvégén bringázás közben jelentkező alkari zsibbadások elmúltak, a Vitalograph, asma digi műszer, stabilan mutatja a 4,7-4,75/L, Fev1-értékeket, hónapok óta nem romlik,!!

  30. János szokása szerint nagyon hasznosakat ír az életünket segítő szerkezetekről – szerintem a Facebook csoportban is érdemes lenne megírni.

  31. Nagyon ugyesek vagytok gyerekek…jo volt olvasni Titeket…Bravoooo!!!! Talaltam egy videot …A cime: Soltair Uv
    Home…Soterapias keszulek…Dr. Zatok Zsolt…nagyon sok jo otleteket mond Nekunk ez a doktor ur….(en feliratkoztam hozza es rendszeresen kuldi nekem a videoit es irasait) Ez a videoja nema,csak bemutatja hogyan kell hasznalni a *gepet*de rengeteg jo es hasznos videoi is vannak…Most hallgattam meg a Nyirokodemarol szolo videojat is ,ugyanis nekem a labaim is dagadnak….Kivanok Nektek minden jot es koszonom a sok jo infot…..puszika Mindenkinek.

  32. Eva,
    én nem vagyok az a bosszúálló típus, nem is érdekel, hogy csinálnak e valamit, vagy nem az ügyben. Az nem volt gyilkos fegyver (pláne messzebbről nem) és talán csak egy fiatal srác akart valakinek felvágni (persze nem tudom, mit tettem volna vele úgy melegében, ha látom ki volt az)…

  33. Sziasztok!

    Versenysportolo vagyok, réges rég kuszkodom a légzéssel, papirom is van az asztmámrol, de mostanaba rosszabbodott a helyzet. Tudnatok segiteni, hogy kihez forduljak, mint szakember?
    Elore is nagyon koszonom.

  34. Szia Adam …Isten hozott !!!…Mihaly Fonokunk mindentudo…O majd segit es ad infot is….En Erdelyben lakom,nem tudom az ottani szokasokat. Kivanok gyogyulast es sok sikert…En is asztmas vagyok +Copd is(kb. 10 eve)…. nem konnyu az elet ezekkel a horror betegsegekkel de kilehet birni (meg lehet szokni…alakulni kell utannuk,sajnos)…..Puszika es gyogyulast kivanok….

  35. Most lattam meg hogy irtal Ghepard…..En tudom,hogy jo ember vagy (tulsagosan is)….A hatterben egy no uszitasa all!!!! Egy ferfi csak akkor tesz ilyent: 1) ha reszeg ….2) ha uszitva van…..Mindegy,a bunt mar elkovette es ezert buntetes jar neki!!!!Jo,hogy a feleseged talpraesett es intezkedett(ne is hagyja abba)…nallunk ugy mondjak *kinyilt a kor* es az be is fog zarodni..(az O betun ket pont)…..ez Torveny a metafizikaban de az eletben is.!!!!Drukkolok Neked es kivanok minden jot …halla az Urnak,hogy nem esett nagyobb bajod!!!Puszika es szep napot kivanok….

  36. Eva,
    köszi szépen, nincs semmi gond – de mint már többször írtam, az ember sose tudhatja, hogy mit hoz a következő perc….

  37. Sziasztok…Udv Ghepard…Kebzeld most irom harmaszorra,mindig elszokik 🙁 Igazad van *az ember sose tudja,hogy mit hoz a kovetkezo perc*…irod….De ez a Vonzas Torvenye is lehet….sajnos van olyan,hogy *bevonzuk a dolgokat az eletunkben,ha sokat ismetelyuk* Halla az Urnak,hogy ha mar megtortent egy dolog…es ateltuk,akkor a kovetkezo lepesre kell koncentralni….ebben az esetben arra,hogy a bunos lakoljon a tettejert….Es ugy lessz…en nagyon drukkolok ebben Nektek !!!!Kivanok kellemes napot Neked es mindenkinek…Puszika es irjatok legalabb egy heten egyszer!!!! Szep es nyugis napot mindenkinek….!!!!

  38. Eva,

    hát megtörtént ami, nem az én dolgom itélkezni és büntetni – és nem is más ember dolga (már úgy szerintem). Majd valahogy rájár úgy is valami az élete folyamán. Nem csinálhatnám azt (ha meglenne ki volt), hogy én is rálőjek valamivel, vagy máshogy okozzak neki sérülést – akkor ugyanolyan jómadár lennék.

    Régebben kérdezted, hogy milyen jegyben születtem – akkor a rák volt az, de lehet most már nem az, hanem az ikrek. Sok helyen és sok ilyesmi írás van – hogy talán az emberek 86% más csillagjegyben született, mint hiszi:

    https://www.origo.hu/tudomany/20110123-horoszkopok-hibasan-szamoljak-az-asztrologusok-a-csillagjegyeket.html

    Egyébként, ha nem kapsz jól levegőt és pánikolsz, akkor a kifújásra kell elsősorban összpontosítani. De előtte azért jó ha jól tele tudja magát szívni az ember. Mikor már érzed, hogy nem mehet be több, akkor gondolj a rekeszizmodra, hogy még nincs eléggé megfeszítve és próbálj jól rágondolni és még jobban megfeszíteni, ha ez megvan, akkor gondolj a bordaközi izmaidra, hogy azok sincsenek még teljesen megfeszítve – próbálj rájuk gondolni és még jobban megfeszíteni azokat is (így kisebb helyet foglalnak el és több helye lesz a tüdőnek – több más izmot is segítségül bevethetsz). S aztán vedd észre, hogy a fejed sincs jó helyzetben, próbáld még hátrébb tenni. Ezekkel a kicsiségekkel még akár 20-35% több levegőt fogsz tudni beszívni, mint nélkülük – na és aztán sokkal tovább és nyugodtabban fújhatod kifelé……

  39. “ha nem kapsz jól levegőt és pánikolsz, akkor a kifújásra kell elsősorban összpontosítani.”

     
    Nagyon egyetértek, régi mániám, ld. itt.

    “De előtte azért jó ha jól tele tudja magát szívni az ember. Mikor már érzed, hogy nem mehet be több, akkor gondolj a rekeszizmodra…”

     
    Nyugodt állapotban ez nagyon jó tanács, pánik esetén nem igazán. Mert ilyenkor mindenki, aki rosszul csinálja, túlszívja magát és úgy zihál. AZ EGÉSZ EGYBEN teljesen jó, ahogy ghepard írja, szóval, hogy legyen erőteljes kifújás is.

  40. ………Nyugodt állapotban ez nagyon jó tanács, pánik esetén nem igazán…….

    Szerintem meg akkor igazán jó dolog.

    …….Mert ilyenkor mindenki, aki rosszul csinálja, túlszívja magát és úgy zihál……

    lehet azért is, mert nincs bent annyi, hogy elég legyen egy nyugodt és hosszabb kifújásra. Ha be tud az ember többet juttatni, akkor aztán több is mehet ki és sokkal nyugodtabban is. Ezt kell szem előtt tartani és az emberke el is felejtheti a pánikot az egész másra figyeléssel. Ha az ember pánikol, akkor nagyon rosszul szívja be a levegőt, szinte nem is használja az említett izmait és a fejét se – aztán úgy lélegzik, mintha futna (de nem is tud róla).

    ………AZ EGÉSZ EGYBEN teljesen jó, ahogy ghepard írja, szóval, hogy legyen erőteljes kifújás is……

    mint mindig írom, a kifújás nagyon fontos és én fontosabbnak tartom a belégzésnél, de ha nincs bent megfelelő mennyiség, akkor nincs is mit kifújdogálni – és pánikkor nagyon rosszul szívja be a levegőt az ember. Ha erre is koncentrál akkor – sokkal jobb lehet, néha olyan hamar, hogy az meghökkentő.

  41. “lehet azért is, mert nincs bent annyi, hogy elég legyen egy nyugodt és hosszabb kifújásra.”

     
    Elképzelhető, hogy talán van ilyen pánikos szituáció is, de a tipikus az, hogy majdnem teleszívja magát és akörül oszcillál. Igen, azért, mert nem fúj ki eleget, de azért nem fúj ki eleget, mert a beszívásra koncentrál. Nem mer kilélegezni, úgy érzi, hogy elveszti a levegőt és akkor megfullad.

  42. persze, van ilyen helyzet is, meg amolyan is – az embere válogatja. Pániknál az a legnagyobb baj, hogy semmire se koncentrál, vagy mondjuk úgy – hogy nem tud koncentrálni, csak behúzza magába a pánik miléte és minden más veszve van. Na ezen kell változtatni – ha belélegzünk, akkor arra kell koncentrálni (a pánik meg dolgozzon csak a háttérben, de egyre gyengébb lesz, mert egyre tisztább lehet a fejünk) nagyon keményen, ha meg kilélegzünk, akkor arra. Kilégzéskor ugyebár egész más dolgokat kell csinálni (például elernyeszteni a légzésért felelős izmokat, a fejet előbbre hozni stb), mint belégzéskor – így ha mindkettőre keményen ráállunk, akkor a pánik nagyon hamar letompul, sokszor meglepően hamar.

    A nem mer helyett az ember tegye oda magának keményen, hogy nem akar – na és akkor akarjon, de szintén keményen oda neki, ha ez megvan, akkor menni fog könnyen a kifújás is, méghozzá sokkal tovább is eltart, mint a belégzés. A levegőt ki kell fújni, méghozzá a legjobban és alaposan – másképp hogy a csudába mehetne beszíváskor befelé rendes új adag?

  43. “Pániknál az a legnagyobb baj, hogy semmire se koncentrál, vagy mondjuk úgy – hogy nem tud koncentrálni, csak behúzza magába a pánik miléte és minden más veszve van.”

     
    Igen, így gondolom én is és ezért a mániám, hogy igenis lehet ezt gyakorolni enyhébb körülmények között – azt kell elérni, hogy bármilyen zavaró érzés mellett tudjunk koncentrálni a légzésünkre. Ha eljutunk oda, hogy valami kicsit idegesítő, kicsit kényelmetlen dolgot tudunk csinálni úgy, hogy közben nem szúrjuk el a légzést, akkor óriási lépést tettünk a pánik fékentartása felé.

  44. Sziasztok Sracok es Mindenki 🙂 Vajon Adam miert nem ir nekunk ?! Nahattttt!!!!!…… Kebzeljetek el egesz ejjel jatszottam es most fekszem le :)))) Jol megvagyok forrdulva egy ideje…. Ghepard iker akkor vagy (ha rengeteget beszelsz,irsz es roppant gyors vagy mindenben….+nagy az Eszed)….en iker vagyok es az aszcendensem Oroszlan…az ev szerint Sarkany vagyok….eross kepletem van+ a fam Magusfa Fraszin(koris)…:) en megis ugy erzem,hogy te rak vagy…nagyon talal rad!!!!( a rakoknak nehezen megy fel a cukruk…szeretnek sokat hallgatni ,es roppant szeretik a penzt,jo kajakat es csaladcentrikusak stb+no meg a stabilitast)….en azt szoktam mondani rajuk…hogy fat vaghatsz a hatukon azt is elturik :))))) Tudjatok mit vettem eszre magamon…nagyon sokszor beragad a gyomrom…mindha a hatamra akarna menni…nahat volt egy parszor,hogy felment a cukrom *Kicsi Piszi Misikere* ez egy oklomnyi cica nemreg van nallam es ezt a nevet adtam neki……….akkor vettem eszre,hogy ha felmegy a cukrom ra ,fulladok es a gyomrom a hatamon :))))))Nahatttt nem kellemes dolog…..Kivanok Nektek szep napot es vigyazzatok magatokra Te is Mihaly te januarban szulettel ugy erzem :)))))!!!! Felek,hogy elszokik nem merek sokat irni!!! Puszika….

  45. igen, jól látod – ezt lehet gyakorolni, sőt gyakorlatilag mindig és mindenhol lehet. Ezt próbálom csinálni én már évek hosszú során át – lehet ez segített akkor is, mikor eltaláltak nemrég, hogy az ijedtség és a pánik legkisebb jele se mutatkozott nálam. Valamikor 2016-ban is segített, mikor úgymond megtámadott 2 kintlévő elhagyott kutya (az egyik farkaskutya volt, a másik valami harci kutya, akkora volt a feje mint egy lónak) és nyugodtan épp fejjel tudtam gondolkodni (és lélegezni is) – hogy mit is csinálhatnék, hogy ne legyen gebasz – a harci kutya k*rva veszélyes volt. Mint akkor ecseteltem, ez végül sikerült is mindenféle sérülés nélkül rám és a kutyákra nézve is.

    Igen, igyekeznünk kell, hogy a légzést lehetőleg sose szúrjuk el – ez még fokozottabban érvényes akkor, mikor amúgy is légzési problémáink vannak.

  46. Eva,
    gyorsnak azt hiszem nagyon gyors vagyok, már a gerely miatt is annak kell lennem, no meg a reakcióidőm is kimagasló. S emiatt az agyamat is fel tudom turbózni (másképp nem lenne olyan jó a reakcióidő) – tehát tud nagyon gyorsan peregni, ami néha kell is, hogy az ember meg tudjon oldani valamit. Hogy rák vagyok (a régi szerint), vagy ikrek (az új szerint) – nekem tök mindegy, magamnak próbálok hinni, és magamat próbálom jobbá tenni – vagy legalább tartani a szintet.

  47. “azt kell elérni, hogy bármilyen zavaró érzés mellett tudjunk koncentrálni a légzésünkre”

     

    “ezt lehet gyakorolni, sőt gyakorlatilag mindig és mindenhol lehet”

     
    Beteg emberek, pláne pánikolósok ezt nagyon nehezen hiszik el; pláne, hogy nem is szokták mondani nekik…

  48. ……Beteg emberek, pláne pánikolósok ezt nagyon nehezen hiszik el; pláne, hogy nem is szokták mondani nekik……

    hát igen, ezt nehezen hiszik – persze ez megváltozna, ha valahogy ráéreznének és működne a dolog náluk, na akkor mindjárt más volna a helyzet. Én már ezt ide is többször is írtam, no meg Te is írtál ezekről – de az emberek nem hisznek abban, amit nem tapasztaltak meg (tudják hogy van ilyen, de a test nem hiszi) – no és nagyon nehezen, vagy sehogy se tudják magukat meggyőzni, hogy keményen próbálkozzanak és egy kicsit másképp is, mint ahogy eddig tették. Az orvosoknak ilyenekről nincs is idejük beszélgetni, no meg nagy kedvük sincs tanítgatni az embereket erre arra (pedig a doctor tanítót jelent) – többnyire valami bogyót írnak fel, valamilyen mütyürkét ajánlanak stb.

  49. “nagyon nehezen, vagy sehogy se tudják magukat meggyőzni, hogy keményen próbálkozzanak és egy kicsit másképp is, mint ahogy eddig tették”

     
    Az ember kísérletező kedvét nagyon agyonveri a betegség. És a fulladás annyira rossz, hogy azzal végképp nem mer foglalkozni az átlagos beteg. Aki pedig mer, az se tudja, hogy fogjon hozzá. Marika írta ezt jól le a Facebook csoportban:

    “gyakorlat teszi a mestert tudom, de itt nem jó sokat fulladozva gyakorolni, mert ráfizetünk.”

     
    Ő aztán tényleg küzd, néha már úgy rángattuk vissza, hogy ne hajtsa túl magát – de a fulladós élményektől fél, joggal, és nem szívesen kezd el arrafelé kísérletezni.

  50. nem írom le most is részletesen, mert már többször ecseteltem – én is rengeteget fuldokoltam, sokszor azt hittem, hogy ez vagy ez lesz az utolsó be vagy kilégzés, annyira rossz volt. Na de akkor mikor próbálgasson valamit keményen az ember, ha nem akkor, mikor gebasz van? Akkor kell a legkeményebben ott lenni a szeren és kitartóan próbálkozni – nekem senki se segített tanácsokkal, nagyon sokszor a határokig mentem, az összesés határáig. Ha minden OK, vagy majdnem az – akkor semmiség próbálkozni, mert ugyebár nincs amúgy akkor gond. Akkor kell önbizalomnak lenni az emberben, mikor gebasz van, akkor kell valamit kitalálni, csinálni, próbálgatni a legkeményebben. Majd kedden bekukkantok, hogy mi a helyzet…..

  51. Fullados elmeny…nahat az nem kellemes…..a tegnap elkezdett bogni irto csuful a cicam Cecike (ven es nagyon okos,korrekt)hiaba mondtam neki,hogy fejezze be ,csak bogott…de irto csuful…ugy felidegesitett,hogy majdnem megfulladtam..leultem es hamar befujtam Foszterrel….szerencsere segitett (mondtam olyan mint a Ventolin,csak lila,eleg draga de sokkal jobb!!!!)Lassacskan helyrejottem,nyugtattam magam hogy hatha szegenykem beteg,fajdalma van es en mindjart meghalok es mi lesz vele? Lecsilapodtam es helyrejottem hamar….de senkinek se kivanom ezt az erzest!!!! Nagyon ritkan megy fel a cukrom,de amit lemuvelt…….en szinte belehaltam .Meg is fogadtam ,hogy soha tobbet nem csinalok ilyent….jott,hogy agyonverjem :(((Nahatttt …. komolyan mondom szinte megfulladtam az idegtol….na igy meg nem jartam eletemben….Tehat jo tudni,,,idegesseg kizarva orokre az eletunkbol!!!!Eddig csak a panik es a faratsag fullasztott..no most az ideg is……Tehat ezek kerulendok….!!!!!Ghepard lehet neked iker az aszcendensed…ha tudnad,hogy mikor ,hany orakkor szulettel en ki tudnam szamitani hogy mi az aszcendensed…Mint irtam,nekem oroszlan…..epp olyan fontos mint a szuletesi horoszkop (nallad a rak) Szep napot kivanok Mindenkinek…..

  52. Gephard”
    Te írtad, beteg pánikolós emberek”, nos ebből kicsi országunkban nincs hiány, na meg a mindenféle xar gyomrot, májat tönkretevő sokszor felesleges gyógyszerek, amit a hozzáértő”, doktorok írogatnak fel, a krónikus betegeknek, akiknek amúgy is meg vannak számlálva a napjaik, kapnak még egy-két koporsószeget, ez van, tények,, sajnos,.
    A másik nagy gondja a copd-seknek, a maszk viselése, na meg az arcmaszkok, nem használata, mivel nehezebb a légzés benne pl. ffp2, M3, maszk, mint egy olcsóbb kékszínű, hajtogatott papírmaszkban, amit szájmaszknak csúfolnak,
    de sajnos megint csak azt tudom mondani, az emberek többsége nem jutott még el odáig, hogy ezeket a 2-3rétegű, szűrő-membrán nélküli oly divatos vackokat, odahaza tesztelje, próbálja ki, hogy belássa végre, nem véd senkitől, semmilyen bacilustól, vírustól pláne nem!
    Erre pedig több hatásos egyszerű módszer is létezik, pl, az egyik a cigaretta, ill. annak a füstje, rá kell gyújtani felvenni azt az kék-fehér csodát, és szembe nézni a füsttel, ha betudjuk szívni, a maszkon keresztül, akkor máris belátjuk a következményeket,..
    ehhez nem kell média-sztárnak lenni, mint a Miss, Cecilia, de főiskola, érettségi sőt Tv. sem kell hozzá, de a híradót nézni sem érdemes, manapság,..

  53. Eva,

    …….Eddig csak a panik es a faratsag fullasztott..no most az ideg is……Tehat ezek kerulendok….!!!!!

    a pánik is az idegek harca a testtel, az is kicsinálja az idegeket és aztán a testet is, úgy mint a cicus bőgése is, meg sok minden más is – ha nem figyel és fegyelmezi magát az ember.

    ……..Ghepard lehet neked iker az aszcendensed…ha tudnad,hogy mikor ,hany orakkor szulettel……….

    nem tudom, de tök mindegy, akkor is ugyanolyan voltam, vagyok, leszek – függetlenül attól, hogy most abba vagyok besorolva, régebben meg amoda.

  54. Jani,

    hát a pánikolós, depressziós és stresszes emberekből szinte sehol sincs hiány (legtöbb van a legfejlettebb országokban). No meg abból se (mint ahogy írod), hogy sokszor (szinte majd mindig) feleslegesen irogatják az orvosok a bogyókat – amiknek rengeteg a mellékhatásuk, amik később még jobban leterhelik a szervezetet.

    A harc nagy részét a test oldja meg (immunrendszer, izomzat, légzés stb) – számszerűleg lehet olyan 80-90%-ban is (lehet ezt nemcsak én gondolom így). A bogyók csak kicsit tehetnek hozzá, annak ellenére is, hogy az emberek sokszor ezt másképp látják. De sokszor annyit el is vesznek (idővel lehet még többet is), mint amit hozzátettek. Ha tehát az ember magas fokon tartja az immunrendszere működését, a teste állapotát – akkor csak nagyon ritkán érdemes valamit még beszedni is a gebaszra.

    Igen, egyetértek, a maszk viselése COPD betegeknek kín szenvedés lehet, sokszor az átlagembernek se valami kellemes. Ahogy írod – a hatásossága is nagyon megkérdőjelezhető. Én ismerek egy kicsit egyet mást az áramlástanról. Nem mondom, talán néhol, kevés kivétellel megalapozott a viselése. Ha annyira véd, meg fékezi a terjedést, akkor miért nem elég azoknak viselniük, akik tényleg gyengék és félnek, miért volt kötelező egy ideig mindenhol mindenkinek. Ja, pár %-al több vírust fogott meg? S amit nem, az bőven elég volt a terjedéshez. A baj az emberekkel van, nem a vírusokkal – az emberek gyülekezni akarnak (meccsek, templomba, esküvők, bulik stb stb), nagyon tolongani akarnak, utazgatni meg stb stb….

    No meg itt van az, hogy nincs vakcína ellene. Tehát most szépen látni, hogy az immunrendszer azért simán meg tud vele küzdeni – de ha lesz, akkor szinte kötelezővé fogják akarni tenni mindenki számára. Tehát képesek lesznek beoltani 7 miliárd embert – s ennek nagy része egészséges. A vírus meg egyik hónapról a másikra más lesz, mutálódik, átalakul – a vakcína meg már megint nem lesz olyan hatásos. No és ott van az is, hogy az ember többször is elkaphatja….

  55. Rossz a gepem,megint elszokott a levelem 🙁 Sziasztok…Bejottem leirni,hogy jartam a tegnap …hatha segit valakinek az esetem. A tegnap sok jarnivalom volt….1)a vege fele allandoan le kellett uljek 2) roppant faradtam 3)behojpadt a gyomrom fel a hatamra ( tehat nem a hasam)4) valahogy hazaertem 5) panikoltam,feltem es fulladtam 6) oxigenre tettem magam,nem segitett ,7) befujtam,nem segitett, 8) jott a panik a legszomj nagyon megijedtem es nem ertem el a furdoig,osszefostam magam na ez az allapot tartott 1 es fel orat :((( 9) kozben megallas nelkul kohogtem,nem szakadt fel a cucc,tehat szaraz kohoges kinzott…kifarasztott megjobban…ereztem,hogy itt a veg….senkinek se kivanom…Mi segitett? vizszintesen ledoltem es kertem Istent,hogy legyen mar vege ennek az allapotnak…. Surgossegire nem mentem mert ok se tudnak segiteni csak oxigenre tesznek…na ennyi…vartam a halalt itt egyedul 🙁 Aztan elaludtam es amikor felkeltem mar jol ereztem magam….Tehat szerintem a vizszintes allapot segitett legjobban rajtam…ez volt….Kivanok minden jot es puszika mindenkinek….Ma mar megint jol vagyok!!!! Vigyazzatok magatokra….

    1. Éva,
      ismerős helyzet.
      Velem is előfordult, hogy többet vállaltam, m int kellett volna. Elfáradtam, nehezen kaptam levegőt és szerettem volna minél hamarabb otthon lenni, ezért sietni kezdtem. Nem csak sietni, mármint menni, de sietni, mármint levegőt kapkodni.
      Úgy látom Neked nem kell ecsetelni, hogy milyen állapotba sikerült magam belekergetni. Az mentett meg, hogy le tudtam ülni egy padra. Üldögéltem, üldögéltem, üldögéltem, közben arra figyeltem, hogy a légzésem lassuljon, a hasamból vegyem a levegőt.
      A befújás kényelmes, nem szeret kapkodni. 🙂 Ezért mikor úgy-ahogy észhez tértem, befújtam és vártam. Végül elindultam, szépen, komótosan.
      Azt biztosan megtanultam, nem vállalom túl magam. Lassan, kényelmesen. És ami a legfontosabb, történjen bármi, egyet nem szabad csinálni, nem szabad a levegőt kapkodni.

      Évi, vigyázz magadra! Az oxigénnek is idő kell, légy türelmes! Mondjuk én beszélek, én, aki miután rosszul lettem s a mentős rám tette a oxigénmaszkot, rögtön letépte, ő meg visszatette.
      Évi vigyázz magadra!

  56. Sziasztok,

    nem akarok vitát szítani, csak szeretném elmesélni, amit az egyik ismerősöm magyarázott a Covid kapcsán.
    A különféle tudományos lapokban megjelenő cikkek szerint kiderült, hogy a betegségen kvázi tünetmentesen átesők közül sokaknál, főleg középkorúaknál, a CT tejüveg szerű foltokat mutatott ki a tüdőben, tehát egyfajta csendes tüdőgyulladás zajlott le.
    A szakértők szerint náluk alig volt antitestes válasz, és az is nagyrészt hamar elmúlt. Esetükben az elsődleges immunválasz úgy nyomta el a vírust, hogy nem váltott ki pl. hőemelkedést, mert a tünetek nagy részét az immunrendszer okozza.
    Az időseknél ez a.mechanizmus hamar kimerül, berobban a másodlagos rendszer, és akkor jön a citokinvihar, plusz a vírus a szöveteket megtámadva okoz károkat.
    A citokin egy fehérje, az immunrendszer vészjelzőként használja, illetve hírvivő anyag, gyulladás és immunválaszban részt vevő molekula – ez toborozza az immunsejteket a fertőzés helyére, amik ezt követően elpusztítják a fertőzött szöveteket a szervezet többi részének megmentése érdekében. Koronavírus-fertőzés esetén az immunrendszer szabályozás nélkül elárasztja a tüdőt citokinnel, vagyis a szervezetünk nemcsak a fertőzött sejteket célozza, de az egészséges szöveteket is megtámadja. A gyulladás gyengíti a tüdő érhálózatát, és ennek következtében folyadék szivárog a tüdőhólyagocskákba, ami komoly baj.
    Amennyiben jól értettem, akkor járok jól, ha kevés vírus jut a szervezetembe, mert akkor van esély rá, hogy az elsődleges immunreakció győzedelmeskedik.
    Tehát, ha viselem a maszkot, ami tényleg elég kellemetlen, segítek a szervezetemnek illetve megvédem a többieket az általam esetlegesen okozott fertőzéstől.

    Mindenki vigyázzon magára!

Hozzászólás a(z) Ili bejegyzéshez Válasz megszakítása

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük