Ezentúl csak itt lehet majd hozzászólni – egyrészt így egy helyre gyűlik az összes megjegyzés, másrészt a többi oldal betöltődését sem fogják ezek lassítani.
Tessék, csak tessék, itt lehet csevegni! Kíváncsiak vagyunk egymás történeteire, ötleteire, sikereire, gondjaira; én speciel nagyon-nagyon sokat tanultam az eddigi hozzászólásokból.
A hozzászóláshoz nem kell sehová sem belépni, csatlakozni; meg kell adni egy álnevet, ez kötelező, meg lehet adni email címet is, ez nem kötelező.
Javaslom, hogy aki válaszol egy mondatra, az tegye oda az illető mondatot idézőjelben az irománya elejére, mert a WordPress nem túl ügyesen mutatja, hogy mi mire válasz (vagy én nem túl ügyesen állítottam be valamit). És ugyanezen ok miatt a választ is érdemes új hozzászólásként megtenni, nem a “Válasz” gombot megnyomni. Ha ott van az elején a mondat, amire reagálunk, akkor jól érthető lesz az egész.
Kőváriné Marika kinevezett engem osztályfőnöknek s ezen minőségemben kötelességemnek tartottam, hogy nevet is adjak az osztályomnak. Ez itt kérem az
El Nem Fekvő Osztály
Tudom, Erich Kästner tanár úrnak volt egy még jobb ötlete, de tüdőbetegként azt azért túlzásnak tartanám.
A FALIÚJSÁG itt található
válasz Nemes Mihály 2019-08-01 – 8:17 DE.
“Ez az önmegfigyelés egyetemi szintje, amikor sérült, beteg részt dolgoztatunk úgy, hogy ne rontsuk tovább. ”
No meg, hogy mihamarabb a régi legyen.
“Általában az emberek vagy nem mernek hozzányúlni vagy túlerőltetik. ”
Vagy úgy is mondhatni, azzal erőltetik túl, hogy nem mernek hozzányúlni – nem segítenek be, magára hagyják, s úgy meg nehezebben megy a felépülés.
“Ez nem bátorság kérdése, hanem hogy valaki mennyire tud odafigyelni a testének a jelzéseire.”
Hát egy kis bátorság kell, meg tapasztalat, gyakorlat is – igen, figyelni kell és a jelekből kihámozni, hogy hogyan tovább. Emlékszem, mikor például csak úgy magára hagytam egy torokgyulladást – az szentségül levert fizikailag is meg mentálisan is. Azóta, mióta hozzátettem a plusszomat a töredéke volt csak – nos és már nem is igen jön, a legutolsó 2007 decemberében volt (pedig azelőtt minden évben legalább egyszer). Fejben sok minden eldől, meg jól itányított és kivitelezett a mozgásóktól.
Olyan fajta, behunyt szemű bátorság szokott előjönni, hogy “beleugrom a kútba, mi bajom lehet”. Az ritkább, hogy valaki egyszerre bátor is, meg óvatos is. Lemászik a kútba vízért úgy, hogy vissza is tudjon jönni.
‘Az ritkább, hogy valaki egyszerre bátor is, meg óvatos is.’
Beee’, én az vagyok 🙂
Viccen kívül…
Az a baj a mai világgal, hogy a megélhetésért vívott harcban hiába tudod sokszor, hogyan kellene egy nem teljesen ‘százas’ szervet, testrészt kímélni, hogy a betegséggel otthon kellene maradni táppénzbe’, vagy ha a gyerek előző este betaknyosodott, nem kellene bevinni az oviba.
Hiába jelez a test, ha az élet nem enged jottányit sem megállni.
Ebbe megy tönkre idő előtt sok ember…
A ‘nem merik használni’ jelenségben szerintem sok esetben ludas, hogy segítség, ellenőrzés, felügyelet nélkül nehéz egy sérült vagy beteg szervet, testrészt annak javára ‘dolgoztatni’. Nehéz megérezni a mértéket, mindkét esetben.
Vannak olyan sérülések, betegségek, ahol ha magára hagyod, eljön az a pont, ahonnan már nincs visszafelé. Durva példa, de amikor még dolgoztam, voltak éber kómás betegeink. Egy idő után báb-állapotba zsugorodtak, nem lehetett többé kinyújtani a térdüket, könyöküket, a végtagjaikat, az ujjaikat. Mindig arra gondoltam, szeretnék-e felébredni ilyen állapotból ép ésszel, s egy ilyen összetöpörödött testben találni magam.
Vagy ott az elhízás… van egy pont, ahonnan csak kőkemény önsanyargatással tudsz visszajönni, van, hogy hathatós segítséggel.
Igaz – és nagyon sok olyan is van, hogy bőven lenne idő megállni vagy éppen a székből felállni és kicsit mozogni, de a megszokás olyan görccsé válik, ami nem ereszt.
Igen, de egy legyengült, ellustult testet beindítani olyankor, mikor nincs komoly sérülés: hát ez is nehezen szokott menni. Az ember kap egy diagnózist és megijed, nem mer próbálkozni; nagyon kevés esetben indítanak el például egy tüdőbeteget a gyógytornázás, testmozgás felé. Sokaknál már egy kis kezdeti lökés, útmutatás elég lenne. Ha nincs rá idő a rendelésen, akkor egy A4-es papírt a beteg vagy a hozzátartozó kezébe nyomhatnának pár iránymutatással, már ez is sokat segítene.
A4 sem kellene, csak egy akkora fecni, amire ráfér a Szuszogóblog címe. 🙂
válasz Nemes Mihály 2019-08-02 – 7:33 DE.
“Az ritkább, hogy valaki egyszerre bátor is, meg óvatos is.”
Hát mondjuk én bátor is akarok lenni itt ott, de persze óvatos is egyben – de néha félrecsúszhatnak a dolgok.
VÁLASZ Berni 2019-08-04 – 2:50 DU.
“Az a baj a mai világgal, hogy a megélhetésért vívott harcban hiába tudod sokszor, hogyan kellene egy nem teljesen ‘százas’ szervet, testrészt kímélni, hogy a betegséggel otthon kellene maradni táppénzbe’, vagy………”
Én mondjuk simán megtehetném, de 1979-től valahogy mentálisan úgy állok hozzá, hogy nem akarok a melóból egyetlen napot se hiányozni. Meg kell valahogy oldanom minél gyorsabban és lehetőleg sajátkezűleg. Nem tudom meddig, de eddig ezt tartom – utoljára 1979 október 19-én hiányoztam a melóból betegség vagy sérüles miatt.
“Hiába jelez a test, ha az élet nem enged jottányit sem megállni.”
Néha tényleg nem lehet, de azért sokszor nagyon sokat lehet tenni, hogy gyorsabban változzanak jobbra a dolgok a szokászosnál.
“Ebbe megy tönkre idő előtt sok ember…”
Hát lehet hogy úgy van ahogy írod, ha megállsz – az a vég kezdete.
“A ‘nem merik használni’ jelenségben szerintem sok esetben ludas, hogy segítség, ellenőrzés, felügyelet nélkül nehéz egy sérült vagy beteg szervet, testrészt annak javára ‘dolgoztatni’.”
Ez igaz lehet, mondom én is, hogy nem egyszerű – én ráadásul csak magamra hagyatkozom, a gondolataimra, megérzéseimre, a kitartásomra stb, no meg tudom csillapítrani a nagyon nagy fájdalmat is mindenféle cucc, bogyó nélkül is. Mikor a január 17-i baki után majdnem teljesen béna lett a jobb karom – ott gyakorlatilag nem volt semmi fájdalom (az még ijesztőbb mint a fájdalom) – most egész más a helyzet. Ennél a sérülésnél (izomszakadás, ínszalagnyúlás vagy lehethogy szakadás és egy kis vállficam is benne volt) pár nap múlva megjönnek a nagyobb fájdalmak is. Olyan 10-12 nap múlva már fogom érezni, hogy enyhülnek a fájdalmak és át fog menni olyan félig meddig viszketéses érzésig. Legalábbis ez a gyakorlatom az eddigi ilyesmikkel a bokánál (5 bokaficamom volt, ebből 2 nagyon csúnya).
“Nehéz megérezni a mértéket, mindkét esetben.”
Ez is igaz, én még ilyen fájdalmakkal is hajlamos vagyok a határon táncolni – tehát épp annyit, ami még belefér.
“Vannak olyan sérülések, betegségek, ahol ha magára hagyod, eljön az a pont, ahonnan már nincs visszafelé. ”
Na ez is nagyon így van szerintem is, jól látod a dolgokat Berni – ezért is igyekszem mentálisan és fizikailag is mindent megtenni. A lejjebb említett példáid kell hogy sugallják az embereknek, amint magánál van az ember próbáljon mozogni a lehetőségekhez képest (s inkább többet akarjon mint kevesebbet) és jól lélegezni – ez döntő lehet a továbbiakban.
VÁLASZ Nemes Mihály 2019-08-04 – 3:47 DU.
“Igaz – és nagyon sok olyan is van, hogy bőven lenne idő megállni vagy éppen a székből felállni és kicsit mozogni, de a megszokás olyan görccsé válik, ami nem ereszt.”
Hát igen, nem hiába mondom itt ott, hogy sok minden fejben dől el….
“segítség, ellenőrzés, felügyelet nélkül nehéz egy sérült vagy beteg szervet, testrészt annak javára ‘dolgoztatni’”
“Igen, de egy legyengült, ellustult testet beindítani olyankor, mikor nincs komoly sérülés: hát ez is nehezen szokott menni. ”
ez is csakis a fej miatt van….
“Az ember kap egy diagnózist és megijed, nem mer próbálkozni; nagyon kevés esetben indítanak el például egy tüdőbeteget a gyógytornázás, testmozgás felé. ”
Hát igen, mondjuk engem még le is toltak volna, azt hiszem hogy jó nagyon – például el se hiszem, hogy ilyen állapotban 49 métert dobtam szombaton jobb kézzel. A balt természetesen nem erőltettem (csak úgy 35-45%-ra – még mindig nem tudom felemelni és a fejem mögé tenni), de a jobb kéz dobásához nagyon kell a bal kéz mozgása is. A feleségem azt mondta, hogy nem vagyok észnél – mondom neki, hogy épp most kell nagyon, de nagyon észnél lennem.
Berni és Ghepard gondolataihoz (írásához) csak annyit tudok hozzátenni, hogy csodálom a kitartásukat, elszántságukat, céltudatosságukat… És persze a teljesítményüket!
Ezek olyan adottságok, amelyeket persze lehet fejleszteni, de nekik szerintem alapból is ott van a “génjeikben”. Sajnos nem mindannyian vagyunk képesek (fizikailag és mentálisan sem) ilyen szintre eljutni. Nekik a körülményeik (gondolok itt például a munkára) is “segítik”, hogy túl tudjanak lépni a saját árnyékukon. Amit egyáltalán nem tartok könnyebbségnek, inkább kényszernek, de a kényszer sokszor nagy úr a teljesítményben. Csak gratulálni tudok mindkettőjüknek.
Én pár napja dögrováson vagyok, de remélem, hogy majd elmúlik. Volt egy pár napos torokfájásom (gondolom valami fertőzés), féltem is a köhögéstől, de végül szerencsére “igazi” köhögés nem lett belőle. De kevesebbet tudok mozogni, mert fulladok. Tehát ott belül valami nincs teljesen rendben. Azért légzőtornát csinálok, teraszon sétálok (bár 200 lépés után le kell üljek 1-2 percre). Ma munka miatt el kell mennem délután egy megbeszélésre, kicsit f@sok tőle a meleg miatt is.
Hogy valami hasznosat is írjak Mihály “kutatási” témájához 🙂 Azt figyeltem meg, hogy a sétánál, amikor kezd elfogyni a levegő, ha az egyenesre kihúzott hátamat kicsit ellazítom és beejtem a vállamat, akkor még valamennyi megy igazi légszomj nélkül. Lehet, hogy ez már lerágott csont, csak nem emlékszem rá…?
Sok jó levegőt Mindenkinek. Nagyon nyár van, kevesen írtok 🙂
— Hát: Valószínűleg túlságosan kihúzod magad. El kell találni a semleges helyzetet, amikor minden izom csak minimálisan feszül. Húzd ki erősen magad: érezni fogod, hogy megfeszülnek a hátizmok, nyúlnak a hasizmok. Görnyedj kicsit össze: érezni fogod, megfeszülnek a hasizmok, nyúlnak a hátizmok. A legkényelmesebb helyzet valahol a kettő között van, ahol minden izom csak annyira feszül, hogy egyensúlyban maradjon a törzs.
— Váll: Ezek szerint felhúzod a válladat alapjáratban, megfeszül a trapézizom meg a nyakizmok. Ezeket mindig lazán érdemes tartani, akkor is, ha hátizsák van rajtad.
Ha le vannak rágva a csontjaid, az sok fájdalom-problémát megmagyaráz.
Sziasztok Mindenki
Előbújtam “magamból”. Először is köszönöm a jó tanácsokat, próbáltam vele élni (mozgás,stb), de én nem tudtam a Berni és a Gephard tempóját felvenni. Az előzmény ismert (hátra, lépcsőről – betonra s*ggre), majd kerekesszék. Nos kiderült, hogy nem olyan egyszerű, mert egy repedést meghívtam magamhoz, úgyhogy fekvés és ülés lett a vége. A köhögés kész rémálom volt, mert annyira tudott figyelni, hogy figyelni kellett az output nyílásokra, nehogy baleset legyen a vége. Ez “természetesen” annyira legyengített, hogy most úgy érzem magam, mint egy rongybaba. Ez a helyzet magával hozta a “Kőmíves Kelemen” szindrómát is, vagyis, amit eddig felépítettem (légzésben), azt -szép lassan- kezdhetem előröl. Most már tudok 20-30 lépést tenni rollátorral, de utána le kell ülnöm, mert fulladok. Ha pedig fulladok, nem tudok -nincs erőm- menni. Ráadásul -volt munkámból adódóan is- türelmetlen vagyok (ott mindent “azonnal” meg kellett oldani), és ha türelmetlen vagyok, akkor felnyomom az agyamat, ezért ismét fulladok. Ez pedig a 22-es csapdája a négyzeten! Tudom, hogy software – hibás vagyok, de ezt a dokik is tudják a klinikán. Pl. tök jó eredmények mellet is tudok olyan fulladást produkálni, hogy a pap már ott vár a folyosón, hogy mikor lesz dolga.
Egyelőre ennyi, tudom, nem túl összeszedett, de most így állok és mint tudjuk a depi is mulandó.
Még 1 szolgálati közlemény: A LIDL-be és az Aldi-ban kapható olyan kerek CSOKIS keksz, amely igen jó köptető!
Sok oxigént Mindőtökbe!
A köhögésnél az első “figyelni” = fájni!
Zsolti1: örülünk, hogy megint írsz! És erősödést kívánunk – én megpróbálkoznék ülőtornákkal; ha beírod a gugliba, hogy “ülőtorna”, jön egy csomó használható cucc. Ülve izometriázni is lehet, pl. nyomod a talpadat a földhöz vagy emeled a combjaidat és kézzel visszatartod; Theraband szalagokkal is lehet ülve mindenféle kunsztokat csinálni és ezekben az a jó, hogy szerintem kevéssé fullasztóak, mégis formába hozzák az izomzatodat.
A lépcsőn hanyattesést én mindenképp kihagynám az edzésprogramból.
“Ez a helyzet magával hozta a “Kőmíves Kelemen” szindrómát is, vagyis, amit eddig felépítettem (légzésben), azt -szép lassan- kezdhetem előröl.”
Zsolti, én ezt már szabadalmaztattam!
Sziaszotk, örülök, hogy legalább itt együtt a társaság – főként Zsolt1 bejelentkezésének. Most kicsit kiestem a képből, s bár akkor is olvastalak benneteket, amikor csak telón volt erre alkalmam, reagálni lehet, hogy nem tudok mindenre, amihez akkor eszembe jutott valami.
Röviden összefoglalom az elmúlt két hét történéseit, mert szerintem szuper volt – amúgy tartalmilag is, de főként teljesítmény tekintetében.
Balaton környéke – ugye, mondani sem kell, más a levegő, tiszta, mint a forrásvíz. Nehezen hagytam ott….
Napokra nem bontom le, de: a császkálás minden nap a 10 ezer lépés közelében, a 8ezres nap már gyengusznak számított.
Nyugi volt, mert semmit nem kellett időre, a biztonság pedig a tesóm autója okán minden pillanatban adott volt. Beszéltünk már róla, hogy a biztonság-érzés így meg úgy, de hogy ennyire, hogy a teljesítmény is szépen alakul….! :-O
Szóval: minden este mászkáltam pluszba, kis lejtős utca – oda lejt, visszafelé kissé emelkedik.
Évfolyamtársamék telke hegyoldalban – igaz, oda kocsival, de a telken nincs egy vízszintes felület – isteni volt ott mászkálni. Csend, LEVEGŐ, madárcsicser, szitakötők, lepkék, nyugalom…. és a domb tovább, ami jó kis kihívás volt….először azt mondtam, menjen fel rá, akinek hat anyja van…aztán, bár nekem csak egy volt, de nekimentem…és felmentem!!!!!!Csak a kilátásért.
Voltunk a sztupánál, azt a békét és csendet elcsomagoltam volna rosszabb napokra! 🙂
Egyik nap Keszthelyen csámborogtunk, de előtte hegyoldal, utána a séta…aznap 14 ezer lépés felett – 10 m híján 10 km volt a lábamban. És élveztem az egész “tortúrát”!
Egyik nap az épülethez vezető lejtőt kétszer kellett megmászni – elsőre csont nélkül sikerült, a déli kissé lassabban ment. Addigra meleg, és a gyógyszer hatása is csökkent…de ezzel együtt marha ügyes voltam (most kihúztam magam). 🙂
Volt erdő, kis eső, szellő, minden…és klassz volt.
Kertrendezés is, na az kissé nehezebben ment, mint a séta. Hajolni, emelni, közben lépni…az már szuszogtat, de sikerült egy élhető tempót találni.
A dokinál tett betervezetlen látogatás a 160-as pulzussal nem volt ilyen élvezetes…
Itthon most unokázás, este a biciklizést – amíg nem voltam itthon, kimaradt – pótolom, de most már vagy 1 hete fáj az összes ízületem, térd-boka, a lábfejem összes csontja, úgy megyek, mint aki betojt.
Zsolt1, ülőtorna! Az annyira nem szuszogtat.
Ági, a tartással nekem is gondjaim vannak, a köhögés “görnyeszt” és vesz ki mindent belőlem, és az idők folyamán kialakult kopások is megteszik a magukét. Problémakor mindig az jut eszembe, amit Mihálytól olvastam itt, nem sokkal a belépésem után: vállak le, kilégzés, áll is kissé mellkashoz közelít….amint gond van, igyekszem ezt csinálni. Ha kifújsz, úgy rendesen, lesz hely az új levegőnek. 🙂
Marika, a kanyarban nem vagyok a biciklizéssel hozzád képest – fél óráig tekerek 5 km-t…
A köhögésemhez ragaszkodom…a torkom, mintha vattába csomagolt sündisznóval cucálnák.
TeriHédi – gyógyulj – borogasd, kend..! 🙂
János melójának én is örülök, remélem, bírhatóbb lesz, mint a legutóbb.
Zsuzsa, ugye, alakulsz, javulsz? Évi nagyon eltűnt – pedig ha tudná, milyen sok szép fát láttam/ölelgettem. 🙂
Ghepard sokat csuklasz – minden hosszan kitartott belégzéskor eszembe jutsz 😀 Remélem, megjavultál időközben.
Berni, te aztán karakánul helyt állsz a pacikkal – az a bálahajigálás nem kispályás elfoglaltság.
A bátorságos tettekről a bányaló jutott eszembe, akiről nehéz eldönteni, hogy vak, vagy vakmerő. 😀
Tapasztalatom szerint a lassítást valóban nehéz megejteni – a főnök, az élet, a körülmények, az adódó lehetőségek, vagy épp az elvett lehetőségek hajtják az embert. Életveszélyesen felgyorsult minden…
Megyek reggelit csinálni, legyen levegő-dús, szép napotok!
Ölelés 🙂
Megkapod a Kengyelfutó Gyalogkakukk díjat a hozzátartozó zenével.
Szobabiciklin azért könnyebb. Nem kisebbítvén persze Marika teljesítményét.
Szerintem nem a levegő volt ott a dopping, hanem a lelked.
Ma írtam neki, már régen terveztem, de most ghepard figyelmeztetett rá, meg arra is, hogy mintha azt hitte volna, hogy kitiltottam innen. Remélem, semmi baja.
válasz Michelberger Ágnes 2019-08-07 – 9:21 DE.
“Berni és Ghepard gondolataihoz (írásához) csak annyit tudok hozzátenni, hogy csodálom a kitartásukat, elszántságukat, céltudatosságukat… És persze a teljesítményüket!”
Hát igyekszünk. Berni szinte kényszerben van, mert nem hagyhatja abba (csak nagyon nehezen), én bármikor – de felépítettem magamban, hogy azt nem szabad, mert akkor satynyulok.
“………Amit egyáltalán nem tartok könnyebbségnek, inkább kényszernek, de a kényszer sokszor nagy úr a teljesítményben.”
Hát az bizony nagyon az. Van olyan, hogy gyakorlatilag nincs más lehetőség, muszáj azt csinálni – mert nagy gebasz lesz. Meg van olyan is, hogy nem muszáj azt csinálni, de akarod – az is nagyon nagy úgymond kényszer.
“Csak gratulálni tudok mindkettőjüknek.”
Köszi.
válasz bolond lány 2019-08-08 – 6:35 DE.
Rég nem írtál, jó volt olvasni az utóbbi napjaid történéseidet. Mint Misi is írta, szerintem is fejben rakódtak össze Benned jobban a dolgok és máris jobban érezted magad. Persze voltál itt ott, Balaton meg stb – de épp ezért máshogy (jobban) raktad össze fejben a dolgokat, ami jobb közérzetet ereményezett. Na ha ezt összerakod máshol (majd mindenho és mindig) – akkor máskor is és máshol jobban leszel – például otthon is.
“Ghepard sokat csuklasz – minden hosszan kitartott belégzéskor eszembe jutsz. Remélem, megjavultál időközben.”
Hát ebben az évben volt van 1-2 gebasz, ilyen az élet. Már sokkal jobb (már fekhetek is azon az oldalon), még 2 hét se telt el azóta. A kék lila sáv már elérte a maximumot (lement egész a könyökömig, kb 50 centi hosszú volt, 5-8 centi széles) és már lassan tűnik el. Hát nem is olyan semmiség ez.
válasz Nemes Mihály 2019-08-08 – 6:12 DU.
““Évi nagyon eltűnt”
Ma írtam neki, már régen terveztem, de most ghepard figyelmeztetett rá, meg arra is, hogy mintha azt hitte volna, hogy kitiltottam innen. Remélem, semmi baja.”
Nem tudom, nekem is az az érzésem, hogy félreértett valamit. Írt nekem akkor mailt és válaszoltam is Neki, vártam, hogy majd ír valamit rá, de több nem jött. Abban az egy mailban egyebek közt írta, hogy Misi kitiltotta (már pontosan nem emlékszem, melyik megjegyzésért) – írtam Neki, hogy azt én is írtam és semmi gond nem volt azzal. Van olyan érzésem, hogy az én mailomat is valahogy félreérthette.
Remélem, hogy a lehetőségekhez képest jól van és jelentkezik majd a továbbiakban.
“a császkálás minden nap a 10 ezer lépés közelében, a 8ezres nap már gyengusznak számított.”
Nagy-nagy gratula Rita!!! Ez már valami! Az írásodból sugárzik, hogy mennyire boldog, kiegyensúlyozott voltál. Ez a teljesítményt is jó irányba befolyásolja, ahogy Mihály írta. Jó volt hallani rólad, és főleg ilyen jókat. Számomra ez a teljesítmény olyan távolinak tűnik.. Még a felének is örülnék 🙁
Zsolti1 kívánom, hogy mihamarabb erősödj meg! Az ülőtorna biztosan segítene ebben. A fene egye meg, hogy nem elég a tüdőnk baja, még ilyen szemét balesetek is megtörténnek. Nyilván nem vígasztal, de én baleset nélkül is még csak a magam építgetésével bajlódok. Hol fent kicsit, hol lent nagyon.
Ahogy írtad magadról, én is világéletemben a gyors megoldások embere voltam, alig-alig tolerálom, hogy mennyire lassan épülök felfelé kicsit, majd esek le megint a pincébe. Látszólag minden ok nélkül.
Informatikus lévén viszont tudom, hogy a szoftverhiba mindig javítható, csak néha keserves megtalálni az okát 🙂 A programhiba keresésnek jellemzően van egy eszköze (debugger, amit szabad fordításban én bogárirtásnak neveznék), amit be lehet indítani, ha ránézésre nem látjuk a hiba okát. Ez az eszköz alkalmas arra, hogy általunk meghatározott pontoknál a legkisebb lépésekben lássuk, hogy mit is csinál a program, hol nyúltunk mellé, ami a hibát okozza. Milyen jó is lenne, ha egy fellépő fájdalom, fulladás esetén ezt nálunk is be lehetne indítani, hogy legalább azt lássuk, hogy mi is történik ott belül. Lehet, hogy 100 év múlva már így lesz…
Számítástechnika óra vége, nem untatlak benneteket baromságokkal.
Szép napot Mindenkinek!
Sziasztok Mindenki!
Ez az idő megbolondit már, reggel 8 órakor 24 fok a teraszon a tekerés plusz fokokat nyom rám, gondolom mindannyian hasonló gondokkal küzdötök, de nyár van mondják,akiknek sok az oxigénjük,nekem kevesebb jutott.
Vége a lekvárfőzésnek képzeljétek két héten keresztül minden nap baracklekvár,már életre meguntam, nem egyszerre érők és három fa van, megpakolva szerencsére, a mult évben nem volt csk kevés,ezért kellett most kihasználni,hogy legyen a lányoknak is ,igy 50 üveg lett.
Azért nem hagyom el az órarendem, csinálom szorgalmasan,a betervezett boltlátogatás is megy,csak talicska legyen,amiben tudok kapaszkodni, ahol nincs az nem nyerő bolt nekem.
Tegnap a borongós időt kihasználva ablakokat pucoltam délután, aránylag nem nagy hörgőszólammal,de volt azért, időnként csüccs ,aztán ujból ,még egy ablakom van de ma nem lesz már ablakpucolás,nagyon meleg lett,lesz.
Rita örülök,hogy megkerültél,hiányoltalak Ágival együtt,Évi,Zsuzsa sincs ,de tegnap jutott eszembe,hogy volt nekünk Krisztikénk is,vagy nem jól emlékszem?
Rita hogy állsz a Bretaris-sal, nekem most ez aránylag jól müködik,ugyan van hogy rendesen elkattan és nem jön belőle semmi, uj nyomással nyitja meg csak a köv. adagot,de nem lehet látni rajta,mert úgy ahogy irtad tizesével számol az ártatlan, s csak a beszivott semmin, vagy poron veszem észre,hogy adott-e uj adagot,vagy sem.
Zsolti1 – végre,hogy előkerültél, vártam már a jelentkezésed,nem tudtam mi baj lehet, vigyázz magadra,mert én is tapasztaltam már,hogy újból kezdeni tényleg cudar munka, probálgasd s irjál nekünk ha rövidet is,de jelentkezz.János nem tudom milyen a munka amit most csinálsz, hogy birod?
Ki volt nyaralni? egyáltalán ezzel a cudar copd-vel ki mer utazni,Rita tudom,hogy te voltál,de másról nem tudom.Gephard hogy áll a karod?- ne erőltesd nagyon,mindig történik valami ha nem vigyázunk ,sajnos.
Kivánok kitartást ebben az őrült melegben, jó levegőt és hűvös szobát!
válasz Michelberger Ágnes 2019-08-09 – 7:14 DE.
“Informatikus lévén viszont tudom, hogy a szoftverhiba mindig javítható, csak néha keserves megtalálni az okát ”
Igen, vagy átírható jobb kóddal.
” A programhiba keresésnek jellemzően van egy eszköze (debugger, amit szabad fordításban én bogárirtásnak neveznék), amit be lehet indítani, ha ránézésre nem látjuk a hiba okát.”
Én is használtam nagyon régen 1-2 évig. De volt úgy is, hogy azzal se találtam meg a hibát. Onnantól inkább fejben futtattam a progit, sokszor éjjel is – és nagyon sokszor beugrott a megoldás, amit a melóban sehogy se tudtam megtalálni.
” Ez az eszköz alkalmas arra, hogy általunk meghatározott pontoknál a legkisebb lépésekben lássuk, hogy mit is csinál a program, hol nyúltunk mellé, ami a hibát okozza.”
Igem, sokszor segíthet.
“Milyen jó is lenne, ha egy fellépő fájdalom, fulladás esetén ezt nálunk is be lehetne indítani, hogy legalább azt lássuk, hogy mi is történik ott belül. ”
Be lehet, én gyakorlatilag valami olyasmit csinálok – meg lehet érezni, hogy mi, hogyan, merre halad, folyik, fájdogál. A légzés és a mozgás kombinációjával – megtalálni, hogy mikor csökken, mikor növekszik a fájdalom, rosszabbodik vagy javul a közérzet stb. Na és aszerint aztán ezt vagy azt tartani.
válasz Kőváriné Marika 2019-08-09 – 9:39 DE.
“Vége a lekvárfőzésnek képzeljétek két héten keresztül minden nap baravef cklekvár,már életre meguntam, nem egyszerre érők és három fa van, megpakolva szerencsére, a mult évben nem volt csk kevés,ezért kellett most kihasználni,hogy legyen a lányoknak is ,igy 50 üveg lett.”
Hát azt elhiszem, hogy már meguntad, jóból is megárt a sok. Nos az az 50 üveg jó sok, de el fog azt hiszem fogyni – a baracklekvár nagyon fincsi.
“Gephard hogy áll a karod?- ne erőltesd nagyon,mindig történik valami ha nem vigyázunk ,sajnos.”
Mint reggel írtam, már javul. Már elérte a maxot – kb 50 centi hosszú és 5-8 centi széles volt a lilás kék sáv, ami már tűnik el és sok helyen már olyan zöldes sárgásba megy át és egyre fakul. Erőltetem pont annyira amennyire lehet (a fájdalomig) – a túlterhelésre kell vigyázni, az most egy kettő bejöhet. Én már csak ilyen vagyok, ha valami gebasz van, akkor szinte jobban nyomom amit kell csinálnom.
“Kivánok kitartást ebben az őrült melegben, jó levegőt és hűvös szobát!”
Szerdán hogy jön a hidegfront, de hétfőn még 36-37 fok várható.
Hatalmas téma. Hogy hogyan rakjunk össze belül valami nyugalmat és fogódzót arra az esetre, mikor folyamatos nyomás alatt tart a betegség. Valahogy a meditáció jut az ember eszébe – csak épp egy másik változaton töröm a fejem, aminek lehet a neve mondjuk harci meditáció; ami azt jelenti, hogy ‘működés közben’ is nyugodtak tudjunk maradni (valamennyire).
A relaxáció, a megnyugtató légzőgyakorlat jó dolog, csak az a baj vele, hogy addig tart a lelki béke, míg a jó hűvös szobában szép komótosan mantrázunk; aztán kimegy az ember a forróságba, a lépcsőre, a görcsösen utált utcára és durr! – volt, nincs átszellemült világszeretet. Van viszont helyette cserébe ijedtség, pánik, levegőnek az ő kapkodása, ami iszonyú fárasztó és nagyon gyorsan kiüt.
A nagy mániám az, hogy a problémás mozgások közben kell gyakorolni a légzést és annak a része ez is. Hogy igenis oda megyek és azt csinálom, ami pánikot és fulladást szokott okozni és megtanulok bunyó közben nyugodt maradni. Mert amikor nyugodt körülmények között relaxálok, az jó dolog, de ezt a problémát NEM oldja meg. A békés környezetből – elsötétített szoba, balatoni kert… – be kell csalogatni magamba valahogy a nyugalmat, hogy akkor is kísérőm legyen, amikor a szörnyecskémmel találkozom.
Olyan ez, mintha valaki teniszezni tanulna: szép nyugodtan, szorgalmasan a maga tempójában pattogtatja a falhoz a labdát, csiszolgatja a technikáját… hát ettől még nem fogja tudni lenyugtatni magát egy igazi meccsen, mikor harmadszor rontja el a szervát, amikor mindig rossz helyre üti vissza a másik a labdát – hanem egyre idegesebb lesz és egyre jobban vágyik vissza a nyugodt kis gyakorló környezetébe, ahol nem bosszantja fel valami hülye ellenfél.
A nagy felfedezésem az, hogy teniszezni megtanulni a teniszpályán lehet. Ehhez mit szóltok? Az idősebbek még emlékezhetnek a ‘Cipőt a cipőboltból’ reklámra, szerintem ez is van olyan jó találmány…
És minden ilyen kihíváshoz igenis hozzá lehet szokni szabályozott körülmények között, apránként adagolva. Az adagoló nálunk van, csak elő kell venni.
Sziasztok,
Megfogadtam, hogy ma csak pozitív dolgokról beszélek .
Én is voltam nyaralni mielőtt összetörtem magam és nagyon szuper volt.
Balatonon mászkáltunk mi is és szerencsére az a fullasztó hőség elkerült amit annyira útálok,
Meleg volt, lehetett fürdeni, de fújt a szél ami kibirhatóvá tette az egészet . Akkor mèg volt bokám így a 12 ezer nekem is összejött párszor ?
A kisebbik lányom is itthon volt külföldről …szóval klassz volt.
Az őrült evèsi vágyam is csillapodott , mióta abbahagytam az ICS-t és pici fogyást is realizáltam.
Aztán elestem…bokamnak annyi..de mivel ma csak pozitív gondolatok vannak! Azt hittem ott rögtön elajulok , de elkezdtem lélegezni ….ami egyébként sem hátrány ha életben akarunk maradni?de biztos vagyok benne, hogy ott az segített rajtam. Csináltam amit gyakoroltam és működött ?
Tök büszke voltam, mert egyébként sajnos ajulos vagyok.
Abban is szerencsém volt, hogy odajött egy fiatalember segíteni, aki véletlenül gyógytornász civilben ás gyogymasszor , éppen amikor nem engem kell megmenteni..?
Ma már bicegtem a lakásban és a lábam is kevésbé elefántos már !
Szóval minden jó és talán mehetek szeptemberben hegyet mászni .
Azért mèg nem ugrálok. Jegelem, kenem,polcolom, mert a főnököm szerint ez hétfőre tuti rendben lesz…
Hogy mondhatnám erre, hogy nem?
Legyen klassz napotok!
Az, hogy a harmadikra fel tudsz menni különösebb kimerülés nélkül, az nagyobb fizikai teljesítmény, mint a 7 kilométer séta. Valahogy a testtartást kell rendbehozni, mert a tüdőd miatt ez simán menne. De tényleg lazán.
Visszatérő motívum – akik ide írnak, azok mind erős akaratúak és dinamikusak, olyan ‘nekiugrom, megoldom’ típusúak. És érdekes látni hogy ez mekkora bajjá tudja kinőni magát, el tud vinni pánikig és elkeseredésig.
Nekem könnyebb, én lustább vagyok. 🙂
Meg kell tanulni lelassulni – úgy is élvezetes a küzdelem, csak meg kell szokni a tempót. NAGYON lassan találja meg az olyan ember a féket, aki a gázt szereti nyomni. Nem, nem feladni kell, csak megtanulni egy új ritmust, el kell fogadni, hogy ezen a pályán az ellenfél diktálja a tempót, de attól még ő legyőzhető. Küldök erről egy oktató anyagot.
Most is létezik már az, ott van a fejedben, csak aktiválni kell. És első lépésben azt kell kiszúrni, hogy melyik modulban van a hiba. Szerintem te a sétáidnál fellépő hibajelenséget a GYENGE TÜDŐ és a GYENGE IZMOK alrendszerekben kerested, pedig a LÉLEK és a ROSSZ TESTTARTÁS blokkok közötti interfészben van a hibás programsor.
A LÉLEK modullal különösen vigyázni kell, mert itt van a processzor és ha ez túl nagy tempóban küldi ki a többieknek a parancsait, az még az egész készülék túlhevülését is okozhatja.
Bocsánat , megint rossz helyre sikerült az előzőt írnom ?
Teréz: mit írtál rossz helyre? Nem találok dorgálnivalót.
? mondtam én , hogy ma csak pozitív dolgokra vagyok hangolva! Mégis ügyes voltam, jó helyre írtam ? taps és váll veregetés !
Taps, virágeső. Szép gyakorlat volt, erős fájdalomnál észnél tudtál lenni és le tudtad nyugtatni magadat, ez 10 pontos mutatvány.
Tízes skálán, persze.
Sziasztok Mindenki!
” el kell fogadni, hogy ezen a pályán az ellenfél diktálja a tempót, de attól még ő legyőzhető.”
Megint a távolbalátó szemüveg van rajtad Mihály, bizony nagyon-nagyon nehéz megszokni,amit máskor fél óra alatt elvégeztem, az most egy óra legalább,nagy lendülettel nekifogok és pár perc múlva már alig kapok levegőt.Tegnap az ablakpucolásnál szerencsésen be tudtam magam állitani a lassitott tempóra, ma már a konyhai mosogatásnál,ami semmi meló,alig kaptam levegőt mire végeztem. Ilyenkor annyira felmérgesitem magam,hogy miért kell ennyit nyűglödni semmi munkával,hogy már attól fulladok. Biztos közrejátszik, hogy melegebb van,de nagy önfegyelemre van szüksége a sietős embernek,ha nem akar fulladozni.A tekerésnél éreztem már,hogy nem a szokásos tempóm van,ill. a levegő nem olyan mert 37 perc kellett a 7 km-hez,de azt tudomásul vettem,nem volt gond. Csak az a baj,hogy a délutáni pihenés után már nem jön elő az a kis erő sem,ugy ahogy Rita is irta a multkor,hogy elfogy a szipogatós ereje,vagy nem tudom mi az oka,de szinte szenvedés valamit csinálni,ha rossz passzban van az ember.Ti is vagytok igy?- vagy csak én kinlódok. Semmi nem köt igazán le,már a multkorában ilyenkor vizet kortyolgattam és az jó volt,de ma az sem akar bejönni.-
Terézke igazad van csak pozitiv dolgokra kellene összpontositani,de ha nem megy akkor van gond és még most mondja a melegebb napokat a tv. – azt kibirni éppen elég lesz.
Megpróbálom összekapni magam valahogy,mert igy nem lesz a héten bolti bevásárlás, volt ugyan fodrász, ami nagy próbatétel nálam,sikeresen vettem az akadályt, de mai nap nem az enyém.Na majd holnap!!
További szép napot, Berni nem irtál hogy vagy?, János sem jelentkezett, hogy érzi magát a melóhelyen.
Szerintem nem olyan veszélyes az, ha nem nagyon messzire mész. Talán ettől nem kellene félni ennyire, bár nyilván nem tudhatom, kinek mi megterhelő.
Ez megint a sokat emlegetett sétálós-derékfájós téma, gondolom. Marika ipari mennyiségű barackot befőz, szobabiciklin már a Holdig jutott, de a bevásárlás közbeni ácsorgás nagyon megüti. 🙂
“Ki volt nyaralni? egyáltalán ezzel a cudar copd-vel ki mer utazni”
Én merek utazni, kocsival. Egyben max 5-600 km-re vagyok hitelesítve, de nem is a tüdőm, hanem a hátam-derekam miatt. A melegben légkondi visszafogottan, nem rám irányítva és csak max 6-8 fokkal kevesebb, mint kint. Azt elviselem. Két-három megállás, nyújtózás ilyen távon. Úgy is szoktuk tervezni az utat, hogy amennyiben a cél messzebb van, akkor megállunk egyet éjszakázni. Idén a Balaton mellett Olaszország volt. A térdig lejárós városnézés sajnos már nem megy, legfeljebb busszal, vagy kocsival főleg ha meleg van. Idén tengerpartozás volt, de a nagy kedvencem Toszkána 🙂
Balatonra lemenni nem okoz gondot.
Marika! Te félsz az úttól? Miért? Fulladsz, vagy más miatt?
Az álldogálás, a nagy meleg ugyanúgy mumus nekem is, mint neked. Ha még emlékszel, írtam a vérnyomás ugrálásomról. No ezt teljesen rendbe hozta a doki, minta értékeim vannak. Csak az egyik gyógyi hatóanyagától (amlodipin) a bokám ödémásodik. Sosem dagadt a bokám, most elefántlábakon járok estére. Azt mondta a doktor, hogy majd lecseréljük, de nem sürgős… Persze, neki nem sürgős 🙂 No ezek a járulékos bajok eléggé kiakasztanak időnként. Mi a franc jön még rám?
Ilyenkor kell Ghepard, Berni és persze Mihály írásait olvasgatni…
“A relaxáció, a megnyugtató légzőgyakorlat jó dolog, csak az a baj vele, hogy addig tart a lelki béke, míg a jó hűvös szobában szép komótosan mantrázunk”
Minden szó így van. Ezért is vagyok elégedetlen és néha dühös is magamra. Muszáj lenne ezen túllépni és “éles” helyzetben (is) gyakorolni. Csak ne lennék bef@sva! És ne fájna a hátam!
Ez a hátfájás is egy rohadt szörnyeteg. Tegnap pl. csak odaálltam a pulthoz kaját csinálni, és kb. 5 perc alatt beszakadt. Vagy előre kellett hajolni, vagy hasat kitolva hátra hajolni, hogy enyhüljön. Ma meg már mozogtam egy csomót (jellemzően házimunka), és nem fáj. Érzem, de nem szakad be. Mi ez? Ha rosszul tartom magam, akkor jellemzően mindig rosszul tartom magam. No ennyit a másik szörnyetegről.
Legalább annyira gyűlölöm, mint a tüdőszörnyet.
Teréz! Ne erőltesd meg a bokád, mert javulás után is visszajöhet a baj. Egyébként jó volt olvasni a beszámolódat a jó dolgokról. Az esést kihagyhattad volna 🙂 Vigyázz magadra.
No megyek, szép napot Nektek. Bújjatok el a meleg elől. (Én azt csinálom, hogy a hálóban 20 fokra teszem a kondit, nyitva hagyom az ajtót, és az szépen leviszi a hőmérsékletet a mellette lévő nappaliban és konyhában is 25-26 fokra. Persze ehhez ilyen felépítésű, és nem nagy lakás kell.)
Hát, írni mostanság nincs nagyon időm, illetve eddig nem volt. A héten gyerektábor tartottam a körülöttünk segédkező családok gyerekeinek, ami önmagában még nem nagy vazizdasz’, de kb 10 napja megfejelt valami vírus, a kettő együtt rendesen a padlóra küldött.
Én falun lakom, a faluban vannak cigányok, mint mindenhol. Az ittenieknek az a jól bejáratott gyakorlatuk a körzeti orvosnál, hogy magukkal hoznak egy-két gyereket, akár egészségeset is, merthogy az ajtóra kivan írva, hogy a gyerekkel érkezők előnyt élveznek. Tehát hiába ülsz oda a betonlépcsőre korán reggel, még dobogósként (azaz harmadik helyen) várva az orvost,, ha közben megérkezik egy-két, nálam is barnább bőrű betegtárs, a lepaktál az elsővel, engedje már maga elé. Így máris visszaszorulsz a hatodik-hetedik helyre. No, én ezt nem tudtam kivárni, hiába dőlt belőlem akkor már két napja mindenféle alien’, először az arcomból (ekkorra érkezett meg a pár héttel ezelőtt arcüreggyulladásnak titulált nyavalya, ami akkor még nem volt az), mostamra meg a tüdőmből. Hát, elég undi volt, mint valami zöld banyalekvár, rendesen besz@rtam, egy darabig azt is fontolgattam, hogy elhalasszuk a tábort, de hát hónapok óta erre vártak a csajok. így káromkodva hazamentem s beszóltam a doktornak, írjon nekem valami szélesspektrumú antibiotikumot, visszakaptattam a receptért, s elkezdtem szedni.
Az eredmény csak annyi, hogy minden trutyi, ami bennem van, átlátszó lett, s nem darabos, viszont jó sűrű, lehetetlen felköhögni. A napi 3-4 tüdőtakarítás idő hiányában öt napon át elmaradt (őszintén bevallva, ötórás keléssel és tizes fekvéssel az a tizenöt-húsz perc is számít), gondolhatjátok, hogy érzem magam. Persze hogy faszagyerek vagyok, s még csak az hiányzik, hogy tanítványaim így lássanak, de sajnos nem mindig sikerült leplezni, hogy imádott edzőjük egy igazi kripli, néha olyan köhögőrohamaim vannak, hogy a könnyem is folyik bele, és a csütörtöki kutyaagility foglalkozás gumijátékainál is fergetegesebben sípolok. Ha éppen nem sípol, akkor szörtyög, olyan, mintha Gollam vékony ujjacskái csikiznék a hörgőimet.
Persze a valóságban nem ilyen vicces, ha nem lennének mellettem a kölkök’, tuti, a plafont nézve agonizálnék és sajnálnám magam…
Aludni nem sokat tudok, ilyen sem fordult még elő velem, nagyon jó alvókám van gyárilag, de a köhögés meg a fulladozás csak hajnalban enged pár óra pihenőt.
Minden reggel úgy ébredek, mikor lesz már vége…
Hétfőn visszamegyek a körzetihez, nincs mit tenni, a tüdőgyógyász Pesten, péntekenként, ha szerencsém van, addigra megbarkácsolom magam, ha nem, muszáj lesz felmenni.
Ezt leszámítva nagyon jó volt, felpakolom majd a képeket a facebookra s lehet gyönyörködni, irigykedni vagy készülni az élményre, akár még egy rövid kirándulásra is elmehetünk, akiből kifogy a szusz, majd felrakom egy ló hátára.
Szerdán, a számomra legerősebb napon 23.667 lépést gyűjtöttem össze.
Magam sem tudom, hogyan csináltam.
Tegnap már nem toleráltam a meleget, 10kor befejeztük a reggeli lovazást, a lányok is el voltak kettyenve, az árnyékban mozizás volt a program.
“egyáltalán ezzel a cudar copd-vel ki mer utazni”
Ha muszáj menni, nincs mese, bár nekem most jött el először az a pont, hogy a hétfőre beharangozott rekordmeleg és a szörtyögős-fuldoklós cirkusz miatt lemondtam a pesti kalandot. Még ide a kisboltba se’ szívesen kaptatok fel.
Sziasztok,
Most nem idézek , mert ezen ipad-n elég macera a másolás /beillesztés.
Köszönöm Ági ! Vigyázok nagyon, mert csak az elefánt láb ment le? a duzzanat a bokán és a lábfejen meg ott van és hàt fàj , érzékeny .leszedtem a netről a négyhetes rehab protokollt és most úgy kezelgetem , mozgatom. Azért javul, ha lassan is és ez a lényeg .
Ez a kutya meleg szerintem mindenkit megvisel. Engem is , de az egészséges ismeroseimet is. Szóval én emiatt nem paráznék?
Kellemetlen ,rossz , néha ijesztő , de még a fiatalok is kivannak tőle. Legjobb ilyenkor a relax a hűvös szobában . A házimunka biztosan várhat a hűvösebb napokig!
Az most sokkal jobban aggaszt, hogy nem tudok gyalogolni… még ezret sem, nem hat vagy nyolc ezret.
Így nekem is marad a B terv az ülő torna ? egy-két hétig .
A türelmetlenségem miatt most nem akarom kockáztatni a szeptemberi utamat.
Kitartást mindenkinek, hamarosan jönnek a hűvösebb napok!
Igen, ez a kulcskérdés. Hogy az ember ösztönösen irtózik azt a helyzetet DIREKT létrehozni, amiben rosszul érzi magát. Ez tényleg nehéz, nyilván egy személyi edzővel könnyebb lenne átlendülni rajta, dehát itt csak távolból tudunk egymásnak tanácsokat adni.
Apránként kell csinálni, olyan módon, hogy bármikor abba tudjuk hagyni a kísérletet. Talán kellene hozzá valami segítő mondóka, mondjuk, hogy “tudom, hogy félek a sötétben, most lekapcsolom a villanyt, de bármikor felgyújthatom megint” – mintha egy kisgyereknek segítenénk. Ha kitaláltok egy jobb mondókát, hálásan fogadom.
Hiszek benne, hogy együtt össze tudunk rakni minden pici részletet, amivel működőképes és terjeszthető lesz ez a módszer, mert szerintem ez lenne a legeslegfontosabb. Új módszer és nagyon sokakon tudna segíteni.
Hm. Újabb rejtvény, újabb adat a kutatásainkhoz. Feljegyzem, merengek. Talán Berninek lesz ötlete, ha épp kap levegőt…
Szerintem csak úgy fél. Elszokott tőle és tudom, hogy milyen értelmetlenül tudunk félni mindenFÉLétől. Receptre felírnék neki egy kicsi, rövid utazást, már amikor a lekvárfőzés engedi…
Csatlakozom az előttem szólóhoz, mint gyakorlott lábtörő. Az egy veszélyes időszak, mikor már kezd működni a végtag, olyankor lehet jól túlterhelni.
Berni írta, hogy mennyit küzd a váladékkal, köhögéssel; a párásítón, inhalátoron, flutter pipán kívül most hallottam egy jó készülékről, az ütögetős masszírozóról. Az árukeresőn is körül lehet nézni, illetve itt egy típus, amit használ egy COPD-s és dícsérte. Az illető egyébként ebben a csoportban aktív.
A kiválasztásnál arra érdemes figyelni, hogy vannak enyhén masszírozós, ütögetős változatok is, kozmetikai célra, ezek persze nem használhatók váladékfelpüföléshez, ahhoz azért erősebben hátba kell somni a polgárt.
Siheder gyógytornász koromban ezek a cuccok a ‘vibrax’ becenéven futottak. Ilyen infravörös fejű szörnyeteggel próbáltam az arcüregemet takarítani az első napokban, kevés sikerrel.
Én a páromat szoktam megkérni, ha nagyon elfajul a helyzet, hogy üssön, amíg bír, bár a frekvencia és az erősség az ő esetében nehezen állítható 🙂 Néha félek, hogy eltöri a bordáimat… de használ…
A műveletet ő maga tüdőkovácsolásnak hívja…
Sziasztok Mindenki!
“Marika! Te félsz az úttól? Miért? Fulladsz, vagy más miatt?”
Jaj, félek én már mindentől, Ágikám sajnos már több alkalommal volt úgy,hogy bizonyos távolságra a házunktól alig birtam hazajönni, úgy fulladtam,igazi hörgősre vettem a hazamászást.
Van olyan is,hogy nem tudom mi volt előbb a depi,pánik vagy a kezdődő copd – jelei, lényeg,hogy xanax-on tengetem a napjaimat egy idegig, 2 x 0,5 mg. Helex sr most már kb 7 éve, mikor befulladtam először igazán, akkor már szedtem egy pár éve,mondja az orvos,hogy sétáljak,menjek igen ám csak a frász,,pánik is jön velem.Van amikor szépen elvagyunk vele,sikerül elterelni a figyelmem és szépen túl jutok a kritikus házakon, van amikor jobb visszafordulni. Soha nem voltam ideges alaptermészetű, sőt 43 évig egy helyen dolgoztam,nem hiszik el kolleganőim,hogy nekem egy boltba elmenni,vagy valaki váratlanul látogatóba jöjjön hozzánk, kész világvége. Hozzáteszem,hogy rendezett körülmények között, szuper Családommal élünk, de hiába mondják nekem,hogy minden fejben dől el, az enyémben összedől. Persze a fulladás,meg az hogy semmit nem tudok csinálni,mert mindjárt elfogy a szusz, stb. ez mind még jobban idegesit most már. Tudom,hogy sokkal nagyobb bajokkal is élnek emberek,szenvednek sokat, én már mindent megprobáltam,hogy könnyebb legyen,lassan alakul azért. Most lesz az Unokám esküvője 21-én , ha tudnátok,hogy én milyen kiképzést csinálok,hogy ott legyek és mindent kibirjak,ne legyen velem gond sem,meg ne fulladjak be, igaza van Mihálynak,hogy mindentől félek már, pedig nem kell,tudom hogy semmi nem fog olyan történni,de mégis – erre mondja a doktornő,hogy a depinek meg a pániknak ez a tünete, tereljem el a figyelmem valamivel,minden jó lesz.
Jó hosszúra engedtem,de ez az oka a sok curiknak, meg nem mereknek, – a hátfájások,meg lábdagadás,stb. az már mind velejár a korral is,de tudom,hogy a copd-seknek hasonló tünete van.
Bizom benne,hogy azért még egy ideig eltengődök, persze a segitségetekkel, sokat jelent a jó szó,biztatás amikor olvasom a bejegyzéseiteket. Mindenkinek érkedel a sorsa,tanulok is belőle,ki hogy csinálja,hogy segit magán.
Na jó kipanaszkodtam magam, pedig nincs rá több okom,mint másnak, sőt inkább úgy érzem,hogy más örülne ha ilyen sora lenne,de ebből kellene valahogy még kimásznom.
Köszi,ha elolvastátok –
Akkor is ilyen, ha megy veled valaki?
Sziasztok! Mihály kérdezed,hogy akkor is ilyen-e,ha jön velem valaki? – van amikor jó,hogy mellettem van és beszél a kisérőm,de van amikor nehéz válaszolni a séta közben és akkor idegesit,de elmegyünk a szokott távig akkor is,de mondom,hogy most már forduljunk vissza. – tehát nem egyforma. Elmentünk ruhát venni – nem irom micsoda komoly feladat egy ilyen dilisnek – viz az üvegben, Ventolin a táskában, na be az üzletbe,ott célirányosan a ruhákhoz, próbafülke – ott aztán már hörögtem,úgy szedtem a levegőt, mert próbálgatni kellett, a harmadiknál már kész voltam.A másik fülkében nem tudom mit gondoltak,hogy miért hörgök.Amikor végeztünk,kijöttünk az üzletből, akkor nyugodtam meg, lehet,hogy talán vissza is mentem volna még vásárolni.
Egyedül is sétálok én már irtam régebben a szokásos távon,annál tovább csak ha kocsival megyünk, akkor nincs olyan gond,ne kelljen kiszállni,fulladozni.
Köszi ha elolvasod.
Marikának szép nagy méretű szorongást utaltak ki, ehhez képest nagyon harcosan birkózik vele, nem semmi egy meccs.
Azannya, mennyire benne van ebben a kis történetben, hogy tisztán az aggodalom csinálja a fuldoklást! Amíg aggódott azon, hogy vajon talál-e jót, meg meddig fog tartani, addig alig bírt levegőt venni, amint aztán meg lehetett nyugodni, hogy megtalálta a ruhát, huss el is szállt a légszomj.
Marika szavaiban nagyon sok minden “visszaköszön” nekem. Az utazás talán az egyetlen, amivel nekem nincs gondom. A többi velem is előfordul. Nem mindig, de sokszor.
Gyagyaságom igazolására a leginkább perdöntő, hogy mindenféle megerőltetés nélkül is kezdődik a légszomj, ha valami fenyegeti a komfort zónámat és a biztonságérzetemet. Vagy pl. megijedek valamitől (nem feltétlenül a mumustól) …
Márpedig ezekre a helyzetekre (amikor nem megerőltetés miatt fulladunk be) nem a tüdőnk reagál rosszul, hanem először az agyunk, ami aztán felpörgeti a pulzust, majd jön a nehézlégzés. De ezt Mihály már levezette nekünk. Nagyon trenírozom magam arra, hogy erre gondoljak, amikor ok nélkül érzem a szörnyeteg kezének szorítását a mellkasomon. Ennek ellenére ritkán sikerül elhessegetni.
Nem tudom Marikám, hogy te mennyire voltál beteges fiatalabban, de nekem valójában a kor előrehaladtával beköszönő nyavalyákon kívül nem volt sok problémám. Sosem voltam “nyafogós”, még a fájdalmasabb betegségekhez (műtétekhez) sem társult “betegségtudat”. Tudomásul vettem, elviseltem, igyekeztem kijönni belőlük. És ki is jöttem mindig(leszámítva a magas vérnyomást, amit viszont kordában tartottam). Ez a szörnyeteg viszont nem fog többé “elhagyni”.
Az agyammal tudom, hogy lehet vele együtt élni, kordában is lehet tartani, de állandóan támad és ijesztget. Nem enged úgy élni, ahogy szerettem. Állandóan egyezkedni kell vele. És inkább kerülöm a konfrontációt (nem indulok el, előre félek stb…)
Vannak közöttünk (Berni, Ghepard és szerintem Mihály is), akik képesek másképpen kezelni ezt a kihívást. Aggyal és/vagy nagy erővel maguk alá gyűrik a szörnyet, nem engedik, hogy róla szóljon az életük. Nyilván meghatározó az edzettség, az életkor és a betegség stádiuma is, de lehetséges, hogy nem ez az elsődleges. Még rágódok rajta. Megfogadva Mihály tanácsát, nem akarom 1 hét alatt megoldani a problémámat.
A dokidnak egyébként igaza van. ha lefoglaljuk a gondolatainkat mással, könnyebb lehet. Én is kaptam már magam azon, hogy “Jé! Nem is fulladok, pedig ilyenkor már szoktam…” Az egészen biztos, hogy nem szabad csak ezzel foglalkozni, és várni a fuldoklást, mert akkor tárt karokkal rohan felénk. Én pl. ha fürdök mindig bekapcsolom a fürdőben lévő rádiót, jól felhangosítom, hogy a zuhanytól azért halljam, és arra koncentrálok. Jellemzően nem is fulladok fürdésnél.
Már fontolgatom, hogy sétánál is hallgassak valamit, mint a tinik 🙂
Még valami eszembe jutott az esküvő kapcsán. Nem tudom ezt megfogadnád-e, de egy ötlet. Az egyik barátnőm a csípője kapcsán botot használ (1 db.-ot). Múltkor ott volt nálam és én viccből kipróbáltam. Viccnek indult, de megdöbbentett, hogy mennyi biztonságot adott. Mint a bevásárlókocsi 🙂 Ha nem gond, hogy “nagymamás” leszel vele, én meggondolandónak tartanám. Nem nagy beruházás, esetleg van valakinek a környezetedben. Próbáld ki. A gyagyánknak sokszor ilyen apróságok is segítenek 🙂 Nem kell állandóan használni, de kritikus esetekben szerintem nem szégyen. Juj! lehet Mihálytól kapok egy fekete pontot az ötletért, de megkockáztattam.
Vigyázzatok magatokra!
Nagyon jó! Ezennel kihirdetem a következő kutatási témát: gyűjtsetek kapaszkodókat a félelem ellen. Eddig azt hiszem kettő érkezett:
1. Figyelem elterelése, ez többször is megjelent; ha bevált nektek, akkor jó, – az a kifogásom csak, hogy olyan, mintha elbújna az ember a félelem elől, ami működhet is néha, de vajon nem fokozza azt? Valahogy ez a szembenézés ellentéte, ami pedig nagyon kell a pánik megfojtásához szerintem.
2. Bot, mint segédeszköz, Ágnesnek bevált, kap egy piros pontot máris.
Szóval indul a gyűjtőverseny! A győztes egy hetes írásbeli felmentést kap köhögés alól!
Külön figyelmet érdemel a ‘hogyan tegyük le a mankót’ kérdés. Ha nagyon rászokunk, az lehet, hogy jobban hozzánk növeszti a szorongást.
Sziasztok,
unokázás, így csak röviden.
Ági, egy hét valóban semmit nem számít, ami a pánik megoldását illeti. 2. éve vagyok itt, de van még tennivalóm. És ebben a hülye kontrolloknak is szerepe van – azzal együtt, hogy szükséges.
Legutóbb már 2-szer egyedül utaztam – és ahogy írod, a komfortzónámon kívül hamarabb kell pelust cserélnem – váratlan, stresszes, nem kellemes…mindegy, bepánikoltat. Az más, hogy most nem döglök oda, hanem megpróbálok azonnal “jól” reagálni.
Elmondom magamnak az utazás előnyeit…szép tájak, új emberek (és bejött, egy tök jófej csajjal dumáltam végig az utat), és ez már elég annak, aki folyton a 4 falat nézi (akármilyen szépre vagyon is pengálva).
Ha nincs a buszon légkondi, az beijeszt…de volt. És vettem egy legyezőt….szóval, amikor végigragozom a pocséksági lehetőségeket, az azért jó (jobb), mert előre találok rá megoldást. Persze, ettől még lehetnek újak.
Biciklizéskor énekelek – na jó, halkan…nem bántott engem senki, én mért tenném? 😀 😀
Szóval: a figyelem elterelése mellett ajánlom a dolog szépségeinek előtérbe hozását. Igaz, szépséghiba: az induláés és érkezés pontja is ismerős terep…nem a váratlanba megyek. DE…Marika, MIhály, Ghepard tudja, hogy mekkora szó, hogy ezt én írom le…
Ölelés, dolog van 🙂
Zsolti1nek ülőtorna.
válasz Nemes Mihály 2019-08-09 – 12:05 DU.
„Valahogy a meditáció jut az ember eszébe – csak épp egy másik változaton töröm a fejem, aminek lehet a neve mondjuk harci meditáció; ami azt jelenti, hogy ‘működés közben’ is nyugodtak tudjunk maradni (valamennyire).“
Egy bizonyos fokig lehet, de a legeslegmaximumon menve már nem igen lehet nyugodtnak maradni – ott mindent bele kell adni, lesz ami lesz.
„A relaxáció, a megnyugtató légzőgyakorlat jó dolog, csak az a baj vele, hogy addig tart a lelki béke, míg a jó hűvös szobában szép komótosan mantrázunk; aztán kimegy az ember a forróságba, a lépcsőre, a görcsösen utált utcára és durr!…“
Mondjuk nálam ez gyakorlatilag ki van iktatva – bárhol és bármikor tartom a légzésrefigyelést. Tegnap is, mikor hazajöttem a gerelytől olyan 13 óra volt, tehát a legmelegebb (és nagyon de nagyon meleg volt). Na akkor még mentem öntözni, tetszik, mert akkor egyedül vagyok, senki se merészkedik ki húzni a vizet. A feleségem kijött a balkonra cigizni, majd infarktot kapott, mikor meglátott – menjek már fel, mert rosszul van attól, hogy kint vagyok. Mondom, ne marháskodj, menj be – majd jövök aztán én is, olyan másfél óra múlva mentem is. Sok függ attól is, hogy hogyan lélegzik az ember.
„A nagy mániám az, hogy a problémás mozgások közben kell gyakorolni a légzést és annak a része ez is. „
Én úgy mondom magamnak, hogy mindig – s ezt igyekszem tartani is, minden cselekedetnél, meg nemcselekedetnél is rajta tartom a szemem a légzésen is.
VÁLASZ Teréz 2019-08-09 – 12:38 DU.
„Aztán elestem…bokamnak annyi..de mivel ma csak pozitív gondolatok vannak! Azt hittem ott rögtön elajulok, de elkezdtem lélegezni ….“
Addig is lélegeztél, csak onnantól jobban kezdtél el, jobban ráfigyelve és máris jobb lett. Gratula.
„ami egyébként sem hátrány ha életben akarunk maradni, de biztos vagyok benne, hogy ott az segített rajtam.“
Az mindig tud segíteni, ha az ember rendesen rá tud koncentrálni – légzés és légzés között nagyon nagy lehet a difi.
VÁLASZ Nemes Mihály 2019-08-09 – 12:46 DU.
„Nekem könnyebb, én lustább vagyok.“
Nem hiszem, hogy lustább vagy nálam, már csak kitartó ideirásaid miatt se. Nálam lustább embert nehezen találsz. Mint írtam párszor, azon is sokat agyalok, hogy már lélegezni se kelljen annyit, vagyis csak nagyon lassan, nagyon lustán. Egyébként már rájöttek, hogy miért és hogyan hat a lassú légzés.
„Meg kell tanulni lelassulni – úgy is élvezetes a küzdelem, …“
Ez az egész emberiségre kell hogy előtérbe lépjen – mert ha ilyen ütemben folytatja az nem sok jóval kecsegtet…
“1. Figyelem elterelése, ez többször is megjelent; ha bevált nektek, akkor jó, – az a kifogásom csak, hogy olyan, mintha elbújna az ember a félelem elől, ami működhet is néha, de vajon nem fokozza azt? Valahogy ez a szembenézés ellentéte, ami pedig nagyon kell a pánik megfojtásához szerintem.”
Az igazság az, hogy én még túl sokat rágom magam a tüneteken, amit produkálok. Ez nem egy “megbízható” betegség. Nem tudtam megérteni a tünetek kiváltó okait, nem tudok felkészülni a tünet megjelenésére, mert össze-vissza jelentkezik. (Kivéve persze a fizikai megerőltetésre adott biztos jeleket.) A legjobb valóban az, ha mással kötöm le a figyelmemet. Ha tudom.
Nem feltétlenül elbújásra használom a rádiót. Mindig is rádióztam fürdés közben, csak eddig jellemzően zenét hallgattam. Most viszont inkább beszédet keresek, amire másképpen kell figyelni, mint a zenére.
A bot pedig tényleg csak egy ötlet volt. Én rendeltetés szerűen még nem használtam, de a próbálkozásnál azt éreztem, hogy jó volt támaszkodni. Arra gondoltam, hogy így Marikának nem kell feltétlenül kapaszkodni pl. valaki karjába ha fárad, és akkor nem jön a fulladás sem. Talán az aggódáson is segít… Bajt nem okoz, ha esetleg kipróbálja.
Marika helyett írom, de ha már a gyűjtögetésnél tartunk, ilyen neki a bevásárlókocsi is 🙂 (Egyébként nekem is)
Vagy Rita “zsebes” megoldása? Ezek mind arra jók, hogy valami kis biztonságot adjanak. Arra törekszünk, hogy csak ki ne alakuljon a félelem, az ijedtség, mert akkor tuti a fuldoklás.
Ma már elviselhetőbb lesz az idő, vegyetek nagy levegőket 🙂
válasz Kőváriné Marika 2019-08-09 – 4:13 DU.
“….. Ilyenkor annyira felmérgesitem magam,hogy miért kell ennyit nyűglödni semmi munkával,hogy már attól fulladok.”
Na én nagyon de nagyon ritkán gurulok be, mérgelődök – de most szombaton szentségül felcsesződtem magamra. Elszalasztottam egy nagyon nagy lehetőséget, hogy egy nagyon nagyot tudjak dobni – ilyen csak nagyon ritkán jön be. Úgy volt, hogy egész nap szinte szélcsend lesz és este felé kezd egyre erősödni a szél és lesz jóirányú is, sőt ideális irányú is. De nem jött, tiszta szélcsend volt még 19.15-kor is. Csalódott voltam, mondom már nem jött be a legfrissebb előrejelzés se. Olyan nyugodt lettem (mikor tudom, hogy nagyot lehet dobni, akkor izgulok, adrenalin stb) – hogy el is szundítottam. Mikor felnéztem, már 20 óra volt és nagyon fújt a szél, 15 perc múlva sötét, már nem volt értelme kimenni. Akkor jött le igazán, hogy miért nem mentem ki már fél hétkor és ott várjam a szelet, semmit se vesztettem volna (ja lusta voltam, meg már megtettem az aznapi melót). Na innen nézve olyan dühös lettem magamra (persze nálam a fuldoklás legkisebb jele sincs ekkor sem), hogy még most is felmegy egy kicsit a pumpa, ha rágondolok a szombat estére – hogy miért nem mentem ki hamarébb. Remélem azért, hogy lesz még esélyem, tavaly 5 ilyen nap volt és mindegyiken kint voltam. Igaz egyik se volt olyan későn.
válasz Michelberger Ágnes 2019-08-13 – 7:05 DE.
“A bot pedig tényleg csak egy ötlet volt. Én rendeltetés szerűen még nem használtam, de a próbálkozásnál azt éreztem, hogy jó volt támaszkodni. ”
Már jó páran használják túrázásra is, nem is egyet, hanem mindkét kézben tartva egyet egyet. Mikor megyek melóból a vonatra, akkor majd minden nap látok embereket, ahogy jönnek le a turistautakról és páran botokkal is. Egész biztos, hogy könnyebb úgy járkálni, nagyobb biztonságérzetet ad.
Fél pontos találat, mert arra támaszkodni lehet, ami derékfájás ellen segít; de azért találat, mert szerintem lelki rátámaszkodásra is szolgál.
Az szerintem csak a hátfájás elleni tartás kecsesebb kivitelezését szolgálja, nem lelki fogantyú.
Igen, ez ilyen, a nyomorult. A lelkiállapotra is nagyon érzékeny. Azért segít ám kissé, ha tudja ezt az ember – olyankor meg aztán nagyon is, amikor
lelkiállapot = ijedtség
vagy
lelkiállapot = félelem
és erre zihálással reagálunk. Azt mindenképpen le kell fékezni.
Szép nagy találat, pont ez a ‘rémmel szembenézés’ című gyakorlat. Megoldást talál rá az ember vagy rájön, hogy nem olyan rettenetes az a baj, csak kényelmetlen. Ezt kell csinálni akkor is, amikor oda megyünk, azt csináljuk, ahol fulladni szoktunk. Tudatosítani kell, hogy nem villámcsapás fog érni minket, csak elindulhat valami kellemetlenség LASSAN, amit gyakorlatilag mindig ki lehet védeni, vagy el lehet menekülni előle. Tehát igenis lehet próbálgatni ezt a dolgot, lehet szokni hozzá, nem olyan, mintha azt próbálgatnám, hogy rátenyerelek a forró tűzhelyre.
Abszolút jó lehet, ha úgy érzi, hogy ez megnyugtatja. Anyám mesélte, hogy életemben először úgy indultam el egyedül, hogy egy citromba kapaszkodtam, utána meg citrom híján egyik kezemmel a fejem tetejébe, a másikkal a hasamba. Tudom ajánlani a módszert, ingyenesen használható.
Testedzés céljából is használják, nordic walking a neve ennek: a felsőtestet is mozgatja a botozás.
A járás biztonságához nyilván hozzájárulhat – Ágnes ötlete az, hogy esetleg a félelem elkergetéséhez is jó. Lehet, hogy a félelem fél a bottól? Szegény.
Nix gyagya, ez sokaknál így működik sajnos, a kicsi aggodalom felpörgeti a pulzust, felgyorsul a légzés (ha nem vigyázunk), utána belép a “ha nem megy, akkor erőltessük” effektus és kész a pánik.
Ez az effektus azt jelenti, hogy ha gátolva vagy kevésnek érezzük a légzésünket, akkor reflexszerűen elkezdjük nagyon rossz módon erőltetni a levegővételt, kulcscsonti légzéssel és kapkodva; pedig csak nyugton kellene maradni. Ki lehet próbálni: az ember átvet egy nehéz válltáskát a vállán úgy, hogy keresztben legyen a szíja és kicsit nyomja a mellkast – rögtön jön az inger, hogy tágítsam a mellkast és kapkodjam a levegőt.
Mivel nehezen megy, ezért erőltetjük görcsösen.
A trükk: fújni kell plusz olyan lassan lélegezni, ami még éppen jó. Nem gyorsítani kell, hanem visszalassítani az ijedtségtől felpörgött tempót. Gyorsítani, mélyíteni majd akkor kell, ha tényleg nagy az erőfeszítés vagy a fáradtság.
Az ijedtséget lehet gyakorláshoz helyettesíteni mozgás útján felpörgetett pulzussal. Lépcsőzéssel, szökdeléssel, hajolgatással, akármivel terheljük magunkat kicsit és arra figyelünk, hogy csak akkor kezdjünk intenzívebben szuszogni, mikor tényleg kell. Aztán amikor a félelemmel találkozunk, jusson eszünkbe, hogy most is ugyanezt kell csinálni.
Majdnem jó a módszer, csak picit kell kiegészíteni: a konfrontáció kerülését kell kerülni. 🙂
Nem, ez ménkű nagy tévedés, nem kell hozzá nagy erő. Próbálgatni, kísérletezni, trenírozni kell, de NEM addig a határig, amikor már fáj vagy nagyon nehéz. Apránként.
Nem olyan filmjelenetet kell elképzelni, amikor a főhős csikorgatja a fogát és ellenáll, küzd a szörnnyel, pedig a fájdalomtól és a kimerültségtől már majdnem elájul, de végül győz, a főgonosz pedig a porba hull.
Á nem, túrót. Szemtelennek, kísérletezőnek, próbálgatósnak, jó megfigyelőnek kell lenni, nem szamurájnak. Kipróbálni, hogy mi történik, ha még két percet maradok ott, ahol meg szoktam rettenni. Aztán hármat. Aztán másnap csak egyet, mert rossz lelkiállapotban vagyok, nem megy annyira a dolog. Aztán négyet.
És valamikor ki fog derülni, hogy nincs szörny. Egy kis légszomj meg fáradékonyság lehet, meg kesergés is mindezeken s a fiatalság illékony tovatűnésén, de szörny az aztán egy szál se. Azt csak mi festettük magunknak.
Ha ezt egyszer megérzi az ember, akkor utána már az ‘igazi’ küzdelmeknek is tök más lesz az íze, mert Titokzatos Szörnyetegből átváltoznak megoldandó feladattá, leküzdendő nehézséggé.
Mondhatnám elvesztik el szörnyjellegüket, márpedig ami bizonyos jellegét elveszíti, az biza el szokott tűnni, mint a huzat.
válasz Nemes Mihály 2019-08-13 – 12:37 DU.
“Testedzés céljából is használják, nordic walking a neve ennek: a felsőtestet is mozgatja a botozás.”
persze arra is nagyon jó, no meg a sífutók is 2 bottal futnak – nélkülük nagyon lemaradnának.
“A járás biztonságához nyilván hozzájárulhat – Ágnes ötlete az, hogy esetleg a félelem elkergetéséhez is jó. ”
Arra is jó, hisz nagyobb biztonságérzetet ad – no meg egy jó bot fegyver is, ami még nagyobb biztonságérzetet adhat (ha tudod jól használni). Nyilván, ha biztonságosabban érzed magad, akkor nem félsz annyira. Én gyakorlatilag csak idős, meg olyan alig menni tudó embereknél látom vonatra menet. Könnyebben és biztonságosabban tudnak velük menni – ergo, nem félnek annyira, hogy elesnek meg hasonló.
“Lehet, hogy a félelem fél a bottól? Szegény.”
Hát mondjuk így is lehet mondani – a bot biztonságérzetet ad, vagyis elűzi a félelmet. Hát szegény félelem – fél……
válasz Nemes Mihály 2019-08-13 – 1:40 DU.
“A trükk: fújni kell plusz olyan lassan lélegezni, ami még éppen jó. Nem gyorsítani kell, hanem visszalassítani az ijedtségtől felpörgött tempót. ”
S hogy ne menjen olyan gyorsan, még nehezíteni is lehet egy kis fékkel – amin nehezen jön ki a levegő (mondjuk kis réssel tartott száj), ez még egy fokkal tud lassítani.
válasz Nemes Mihály 2019-08-13 – 5:19 DU.
“Majdnem jó a módszer, csak picit kell kiegészíteni: a konfrontáció kerülését kell kerülni. ”
Na ezt frappánsan megmondtad, hát valahogy így – mert ha nem így tesz az ember, akkor mindig félni fog ettől attól, sose fog vele megbírkózni, kerülni fogja (ami belül emészti az embert)….
“Nem, ez ménkű nagy tévedés, nem kell hozzá nagy erő. Próbálgatni, kísérletezni, trenírozni kell, …”
Hát erő is kell azért, hol kisebb, hol nagyobb – de fontosabb a gyorsaság meg az összhang (ami meg bizonyos erő nélkül nemigen fog összeállni)…
“…de NEM addig a határig, amikor már fáj vagy nagyon nehéz. Apránként.”
Ha megelégszel kevéssel, akkor nem mész a határokig és sose fogod kitolni – magyarán, nem fogsz tudni sokat javulni. Ha javulni akarsz, kikecmeregni a gödörből, akkor valamit feszegetni kell – persze nem úgy, hogy baj legyen. De néha az is benne van a pakliban – azt lehet mondani, hogy anélkül nem is megy. Nagyon ritkán vezet egyenes út felfelé, vagy kifelé a bajból…..
Így igaz, de most az indokolatlan pánik legyőzéséről van szó, nem teljesítmény növeléséről és azt akarom kihangsúlyozni, hogy miként kell NEKIKEZDENI a problémás helyzettel való kísérletezéshez. Ez lelkileg nehéz, mert nem mer az ember belekezdeni, szándékosan oda menni, ahol rá szokott törni a pánik – és nem lehet eléggé hangsúlyozni, hogy a szoktatás elkezdéséhez nem kell semmilyen nehézséget, fájdalmat, kellemetlenséget elviselni és ezt nem szabad erőltetni, hanem szép szelíden szoktatni kell a vegetatív idegrendszerünket ahhoz, hogy ne kapcsolja be a szirénát.
Más dolog teljesítményt javítani vagy egyszerű lustaságot legyőzni és más pánikot megszüntetni. A teljesítmény növelése azt jelenti, hogy például megkísérelek eggyel több emeletre fölmenni, ilyenkor egy valóságos nehézséget győzök le. A pánik megszüntetése meg azt jelenti, hogy egy képzelt fenyegető veszélyt győzök le és paradox módon a képzelt veszély legyőzésénél szelídebben kell bánnom magammal, mint az ‘igazi’, a lépcső-probléma legyőzésénél.
Én megtapasztaltam a kétféle dolgot – volt, amikor edzettem a testemet, hajtottam magamat, hogy többet tudjak hegyen futni vagy nagyobb súlyt tudjak felemelni és volt víziszonyom és balesetben szerzett tériszonyom, mindkettő elmúlt idővel. És megtanultam, hogy ha a pánikot okozó helyzethez való szoktatást túlerőlteted, akkor el is ájulhatsz akár és rosszabbodni fog. Ezt szép szelíden kell csinálni, mint amikor egy kisgyerekből akarod kiűzni a félelmet; ha rámordulsz, hogy ‘nincs is ott semmi, ne félj’, akkor csak ártasz neki.
Amikor valamitől pánikolunk, akkor kisgyerekek vagyunk mindnyájan.
válasz Nemes Mihály 2019-08-14 – 8:25 DE.
“Így igaz, de most az indokolatlan pánik legyőzéséről van szó, nem teljesítmény növeléséről és azt akarom kihangsúlyozni,…”
Értem, hogy mit próbálsz magyarázni. De az indokolatlan pánik legyőzése is a teljesítmény növeléséről szól. Talán még nehezebb is, mintha csak simán pánikmentesen edzünk ezt azt. Ha jó mentális és fizikai állapotban tartja magát az ember akkor a pánik is bepánikol attól a felállástól.
“hogy miként kell NEKIKEZDENI a problémás helyzettel való kísérletezéshez. Ez lelkileg nehéz, mert nem mer az ember belekezdeni, szándékosan oda menni, ahol rá szokott törni a pánik”
de muszáj, másképp nem lehet úrrá lenni ezen. Ha nagyobb az erőd, gyorsabb vagy, rugalmasabb – akkor többet megengedhetsz magadnak – pláne ha még bot is van nálad 🙂
“és nem lehet eléggé hangsúlyozni, hogy a szoktatás elkezdéséhez nem kell semmilyen nehézséget, fájdalmat, kellemetlenséget elviselni és ezt nem szabad erőltetni, hanem szép szelíden szoktatni kell a vegetatív idegrendszerünket ahhoz, hogy ne kapcsolja be a szirénát.”
igen, szép lassan, de ahogy lehet, egyre magasabbra, messzebbre, gyorsabban stb…
“Amikor valamitől pánikolunk, akkor kisgyerekek vagyunk mindnyájan.”
Én kisgyereknek érzem magam majd mindig, mint mondani szokás, még mindig nem nőtt be a fejem lágya. Tudok ezt azt, de amit nem tudok az rengeteg és sose fogok megtudni mindent. Mindig tanulhat az ember – no meg felejthet is (de aztán újra megtanulhatja)….
Régóta tanulmányozzuk a pánik legyőzésének módjait; egy biztos: más megoldásokra van szükség, mint az egyszerű testedzésnél. Itt a fórumban látjuk, hogy csupa olyan emberek küzdenek ezzel a problémával, akik rendszeresen, nap mint nap feszegetik a fizikai határaikat tornázással, biciklizéssel, házimunkával; néha inkább a túlerőltetés irányában hibáznak, nem az ellustuláséban. De a bizonyos helyhez (utca, autóbusz) vagy tevékenységhez (séta) kötődő pánik kapcsán NAGYON nehezen tudják rávenni magukat a szándékos próbálgatásra. Továbbá évek óta harcolnak ezekkel a szörnyedményekkel.
Ebből, meg a saját hasonló emlékeimből az jön ki nekem, hogy ide spéci módszerek kellenek:
• szelíd, apró lépésekben való hosszú idejű szoktatás;
• lelki segédeszközök (bot, kísérő, éneklés…);
• a lehetséges problémák előre felsorolása, hogy kiderüljön: semmi katasztrofális nem történhet;
• és… tudtok még mondani?
válasz Nemes Mihály 2019-08-14 – 11:39 DE.
“Régóta tanulmányozzuk a pánik legyőzésének módjait; egy biztos: más megoldásokra van szükség, mint az egyszerű testedzésnél. ”
Hát persze, ez csak az egyik oldal – a másik a mentális sík (a fej, az agy, a lélek meg stb, ki hogy nevezi). Egyik a másikkal van, segítik is egymást – no meg a másik oldalon, egész drasztikusan gyengíthetik is. Szerintem a fej a fontosabb, anélkül nem sokra megy az ember. Sokszor semmi akadálya nincs, hogy valamit meg lehetne tenni, de a fej valahogy nem engedi és szinte megbénítja a testet – na ez ellen nehéz, de nagyon kell harcolni. Ehhez meg szerintem a légzés csínyja bínja kulcsfontosságú is lehet.
https://arsratio.hu/tobb-mint-egy-evszazados-rejtelyre-derult-feny-az-asztmaval-kapcsolatban/
A COPD-s Facebook csoportban ajánlottak két légzőtorna videót, ezt és ezt, betettem őket a linkgyűjteménybe. A második azért is érdekes, mert van benne szalag, amit mindenkinek ajánlok.